1964-ben nagymértékben átalakították a ralit: nyári futamból téli lett. Ettől kezdve hivatalos KAK-futamként szervezték és átnevezték Nemzetközi Svéd ralira. 1973-ban az eseményt már a ralivébé keretében - a sorozat egyetlen teljesen havas versenyeként - rendezték meg, ezért nemzetközi figyelmet kapott.

A a 60-as évek végétől a ralisport igen népszerű lett az országban, és az újabb kori versenyek - a 90-es évektől napjainkig - is nagy látogatottságnak örvendenek egész Skandináviában.

2006-ban a verseny visszatért a hagyományokhoz, újra nyáron tarták, a svéd vébéfutamtól külön, újra a régi névvel, kétféle kategóriában - Regularity (erről Kőváryék montés kalandjai kapcsán már írtunk) és Historical - sokféle géposztályban álltak rajthoz a gépek. A versenyautók nem lehetnek fiatalabbak mint az 1975-ös (más források szerint 1981-es) modellév.

A verseny hivatalos plakátja - az oldal címe nem .se-re hanem .com-ra végződik... 

A mai verseny régi nagy nevekkel

A beharangozóban kiemelték, hogy talán a legnagyobb érdeklődést az idei verseny kapta az újkori sorozatban. A tinisztárnak nem nevezhető Stig Blomqvist, Björn Waldegard, és Hannu Mikkola egykori világbajnokok is indultak idén. A futamot Ove Anderssonnak ajánlották, aki több mint harminc évig volt a Toyota európai motorsport részlegének vezetője, valamint évekig a Toyota Formula-1-es istállójának csapatfőnökeként, majd tanácsadójaként tevékenykedett. 2008-ban hunyt el. A nevezői létszámot 165 főben korlátozták.

Fotó innen

A helyszín

Az idei futamnak a tavalyihoz hasonlóan a Mälaren-tó partján felkvő Västrås (ejtsd: Veszteróz) városa adta a versenyközpontot. Elég nagy területet jártak be a verseny ideje alatt, több száz kilométerre is elkalandoztak a nyomvonal mentén a szélrózsa minden irányába. A nulladik napon települtek ki a rocklundai sportközponthoz szervizkamionokkal, lakókocsikkal, vagy szállodai szobafoglalással (ki milyen szinten versenyzik, ugye... ) és ekkor volt a gépátvétel is. 

Erre a nulladik napra mentem ki először, mindenképpen szerettem volna statikus képeket is csinálni a kocsikról. Hajnali 5 körül keltem, kicsivel később már úton voltam Västerås felé. Kemény 13 fok volt, igencsak fékezett habzású ez az idei svéd nyár. 8 óra körül tettem le a kocsit a rocklundai parkolóban. Ekkor már kezdtek előcihelődni a versenyzők is. Volt egy-két nagyon komoly csapat, jó pár versenyautóval, szervizkamionnal; ezek komoly standokat, sátrakat építettek a szerelésekhez, illetve a szállásnak. A derékhad furgonhoz, vagy lakóautóhoz kapcsolt, többségében zárt autószállító tréleren hozta a versenyautókat. Illetve voltak páran, akiknek semmilyen különösebb felszerelésük nem volt, gyakorlatilag a raliautóval utazhattak a helyszínre is. 9 felé elkezdtek szállingózni a versenyzők a futballstadion aljában kiépített technikai átvételre. A szervezés kissé fura volt, gyakran nekünk, bámészkodóknak kellett útba igazítani a pilótákat, hogy merre is van a gépátvétel. Gyönyörű színekben pompázó, ekkor még tiszta és ép autókat lehetett látni, fényképezni; volt idő alaposan megbámulni, mivel elég nehezen haladt a sor. Nem tudtam istenigazából, hogy az egyszerű kétfülű, szájtáti emberek hova mehetnek be a különböző helyszínekre, területekre; de egy idő után nem is érdekelt, szerencsére nem volt belőle probléma. Odahaza nem az ilyen lazasághoz van szokva az ember egy nagyobb eseményen, biztonsági őrök, kordonok tömege akadályozza a szabad mozgást. Na itt semmi ilyesmi nem volt. [Manapság egy ORB futam előtt ez nem okoz gondot. - B. Capelluti] Úgy 2 óráig maradtam a helyszínen, jórészt végig álldogálva, mászkálva, nem sokat pihenve telt el az idő. Szerencsére nem jött a jósolt eső amit nem nagyon bántam. Egy ebédet azért be tudtam sűríteni még a hazaút előtt. Több száz képet csináltam, ezekből egy szűk válogatás adja a galéria első felét.

Mivel azért csak akartam dinamikus, akcióképeket is, és persze maga a látvány, a verseny hangulata is nagyon érdekelt, ezért a harmadik versenynapon is kilátogattam. Nem voltam még nyári ralin, kissé féltem hogy rettenetes lesz a tömegben a port szívni. (Ezért is jobbak a téli ralik, ott csak egészséges tiszta hó és jégcsillám van a levegőben egy ilyen helyen.) Szombatot, az utolsó napot választottam. Ekkor Västerås-tól dél felé, hozánk viszonylag közeli területeken voltak az aznapi gyorsaságik. Szintén hajnalban indultam útnak, az autópályáról hamar le kellett térni, majd egyre keskenyebb, sokadrendűbb utakon autóztam. Sokat néztem a térképet, hogy jófelé járok-e, mert annyira néptelen és alsórendű - ám kiváló, üvegsima aszfalton - haladtam, hogy attól féltem, valakinek a garázsában lesz az út vége...

Titkon reménykedtem, hogy sikerül valami állattal is összefutni. Nem a felhergelt sofőrtársakra gondolok, hanem az ekkori órákban aktív őzekre, szarvasokra, nyulakra és minden egyébre. De két darumadáron kívül semmit nem láttam, embert se nagyon. Egész könnyen megtaláltam a helyet ahol le kellett tenni a kocsit. Gyakorlatilag egy isten háta mögötti, eldugott kis falu szélén lévő erdőben egy focipálya volt. Hiszen ezek a futamok általában kavicsos erdei földutakon vannak kijelölve. Három gyorsasági szakasz megtekintését tűztem ki célul, ebből kettő nagyon közel volt egymáshoz (GY16-17), a harmadik (GY18) pedig egy kisváros, Katrineholm után volt, ide már kocsival át kellett menni (az első két helyszínnél volt ez a focipályás, közös parkoló).

Összeszedtem a motyómat a kocsiból és elindultam. Többé-kevésbé jól választottam meg a holmimat. Volt nálam összecsukható kisszék, polifóm ülőszivacs, esőkabát, kevés innivaló, némi kaja, fényképezőállvány és a fotófelszerelés. Gondolkodtam, hogy hozni kéne biciklit is, de aztán elvetettem, mondván a tömegben nem biztos hogy szerencsés, illetve ha valami sziklás erdei úton kell haladni, több vele a baj, mint a haszna. Ehhez képest kint a terepen sűrűn bosszankodtam, simán lehetett volna bringázni és harmadannyit sem fáradtam volna a gyaloglásban. Mert az kellett, elég rendesen, ha azt akartam, hogy valami normálisabb helyről tudjam nézni a versenyt. Sikerült is találni egy elég jó, visszafordítós kanyart, bár jó sokan voltak ott, de tömegnek azért nem nevezném. A svédek rendesen strandszékeken üldögéltek és talán még hűtőláda is volt helyenként az emberek lábánál. Na, mondom magamban, ezek még nálam is kényelmesebbek, pedig az már nem kevés...

A beharangozott, pont szombat reggeltől délutánig tartó vad esősnek jósolt időjárás szerencsére érdeklődés hiányában elmaradt, amiért megint nem voltam szomorú. Felhők voltak keményen, napsütéssel sűrűn váltogatva, anyáztam is, hogy állandóan "csavargatni" kellett a fényképezőgépet az állandóan változó fényviszonyok miatt. 9 után nem sokkal megérkeztek az első autók, kicsit csodálkoztam is, hogy milyen sétatempóban vannak. Akkor még nem olvastam a szabályzatot, ahol írják ennek az okát. Fél 10 után jött egy szirénás terepjáró, amelyből pofafonnal visszazavartak mindenkit az út széléről, mondván most már akár veszélyes is lehet. Miután ezek elmentek megérkezett az első gép, amit annyira durván dobott be a sofőrje a kanyarokba, hogy a lélegzet elállt.

Persze a visszafordítóban kaptunk mi, nézők rendesen golyózáport kavicsból, meg porfelhőt az arcunkba, de nem bántuk. Nagyon komolyan tolta neki mindenki, vadul keresztben veretve-kilincselve, fantasztikus látványt adva ezekkel az öreg vasakkal. Lőttem kegyetlenül a fényképezővel, sokszor sorozatra állítva (fel kellett vennem a kesztyűt a kavics-záporra válaszként... :-)) ). Nagyon hamar dél lett és azt vettem észre hogy a már rég az általam másodiknak kinézett szakaszon kéne lennem, (sőt, ekkorra már ott is le kellett fusson a verseny) de itt még mindig jönnek az autók. Nem tudom hogy csúszott szét ennyire a mezőny, főleg, hogy ennyire korán reggel-délelőtt volt még. Szóval a nekem második számú, GY17-es helyszínnek fuccs lett szerencse hogy az GY18-as szakasz viszont jóval odébb volt illetve volt még előtte egy ebéd- és technikai szünet (szervizpark). 

Jó órás visszacaplatás után, a kocsiban döbbentem meg, hogy már elindultak a harmadik helyszínről is az első autók... Vacilláltam, hogy egyáltalán elinduljak e, míg odaérek, meg leparkolok, kigyaloglok a helyszínre; lehet nem lesz már egy kocsi sem. Végül is elindultam, ha már itt vagyok, lesz ami lesz. Odaérvén rengetegen voltak már a parkolóban, sokan a versenyről már visszafelé jöttek, kezdett rossz érzésem lenni. De azért csak nekiduráltam magam, mert szép volt a környezet, csak lesz valami látnivaló. És így is lett egy gyönyörű kastély parkjában volt a start, egy ad-hoc traktormajálissal (juliális) egbekötve, és még volt jó pár indulásra váró gép.

Kb. egy óra elteltével azonban véget ért a móka ezen a szakaszon, elindult mindenki haza. Illetve a nagyja már el is hagyta a parkolót, mire nagy nehezen visszavánszorogtam a kocsihoz.  A galéria második felébe kerültek. 

A végeredmény itt csemegézhető angolul.