Kérdés, hogy egy olyan bajnokság, ahol 7 (azaz hét) darab autó ér célba, érdemel-e egyáltalán annyi figyelmet, amennyit szentelünk neki, és ezekkel a posztokkal generálunk. Már-már hajlok arra, hogy úgy véljem: egyszerűen szánalmas az ORB. Talán mégsem akkora kár koptatni a billentyűzetet. A mai poszt arról szól, hogy megpróbáljuk értékelni azt a helyzetet, amiért Kazárékat kizárták. Szerintem arról mindenképp írni kell, hogy milyen szabályok vonatkoznak az ilyen helyzetekről, és arról is, hogy miről szól ez a sport. Ha a szabályok betartását a sprinteken és azok szervezőin (itt, itt és itt) is számon kérjük, akkor úgy kerek, ha ezt a nagyokkal szemben is megtesszük.

Úgy tűnik, hogy Magyarországon nem csak a focihoz, és újabban a vízilabdához értenek tízmillióan, hanem a ralihoz is. Sokakat ebben nem zavar az sem, hogy a legalapvetőbb szabályokkal sincsenek tisztában. A hétvégi Arad Ralin több érdekes eset történt, az egyszerűbb megítélésűről (üvöltözés a szervizparkban) már írtunk.Most kísérletet teszünk arra, hogy a történteket rekonstruáljuk, és megpróbáljuk megfejteni, hogy kinek mit kellett volna csinálni az adott helyzetben.

Sajnos nem kaptuk meg a GPS track-fájlokat, így nem tudunk színes-szagos bemutatót készíteni arról, hogy melyik autó pontosan merre járt, ezért alapvetően Kazár Miki nyílt levelében írtak, a Botka-Mihalik páros előadása, és az interneten meglévő képek, videók alapján rekonstruáljuk a történteket. Ahol eltérő állításokkal találkoztunk, azokat nem ismertként tekintettük. (pl.: mit mondott Mihalik Peti Kazáréknak, amikor visszament hozzájuk.)

Lássuk, mit is tudunk:

A Botka Dávid - Mihalik Péter páros elrajtolt a 6., 22,4 km hosszú gyorsaságin, majd mintegy 500 méterrel a rajt után defektet kaptak. A bal hátsó defekttel nem értek ki a gyorsasági szakaszról, ugyanis az szétverte az autó futóművét. Megálltak, Mihalik Péter elindult vissza, hogy jelezze a mögöttük érkező Kazár - Ferencz kettősnek az akadályt. azt mondta, hogy „az út közepén áll a kocsink, nem tudtok elmenni mellette”, majd futva távozott. Ezt követően nem sokkal Kazárék megálltak, és kiszálltak az autóból. A videofelvételen látható, hogy mintegy három perc múlva Mihalik Péter visszasétál, de az nem hallható, hogy mit mondott. A felvétel még további két és fél percig megy, de semmi sem történik, majd Ferencz Ramón behajol az autóba, és véget ér a felvétel.

Kazárék után - Turánék kiesése miatt - 6 percre rajtolt Delecour. Nem derül ki a felvételből, hogy annak végéig odaért-e a francia, annyi látszik, hogy valaki 5 perc 45 másodperccel azután, hogy Mihalik Péter először feltűnt a képen, elkezdett szöszmötölni a jobb oldali ülésnél.

Egy hosszabb várakozás után Kazárék elindultak (ez azonban már nincs felvételen). Amikor Delecourék odaértek Botkáék autójához, azt és annak elhelyezkedését lefényképezték.

Az is egyértelműen megállapítható, hogy Mihalik Péter nem tartott SOS-táblát, és nem állt Kazárék előtt keresztben Botkáék autója. (Ezt azért kell leszögezni, mert ilyen pletykákat is lehetett hallani.) 

Amit viszont nem tudunk: 

Pontosan az úton hol állt meg Botkáék autója?

Mikor szűnt meg az akadály? (Érdektelen, hogy ez saját erőből, vagy idegen segítséggel történt-e.)

Erről mikor szerezett tudomást a többi versenyző?

Miért ott álltak meg Kazárék?

Miért nem győződtek meg tényleges helyzetről?

Mit csináltak 12 és fél percen keresztül? 

Miért indultak el végül mégis?

Most pedig nézzük meg, hogy mit is kell ilyen helyzetben tennünk:

Ha egy huszonpár kilométeres gyors elején defektet kapunk:

Az első megfelelő helyen álljunk ki, és cseréljük le a kereket. Ez begyakorolt párosnál, jó szerszámokkal nemigen tarthat tovább két percnél. Ha három percre indítják mögöttünk az ellenfelet, akkor bőven elé tudunk visszajönni. Senki se találja ki, hogy ő majd egy off-road pályán 20 kilométert sietve le tud tolni egy defekttel!

Ha megáll alattunk a technika:

Megpróbálunk félreállni olyan gyorsan, ahogyan csak lehet, és olyan helyre, ahol a legkevésbé sem zavarjuk versenytársaink gyors haladását. A szabályzat szerint, ha a gépjármű egy gyorsasági szakasz során leáll, a versenyzőpáros egyik tagjának 50 méterrel az autó előtt, egy jól látható helyre kell kitenni az elakadásjelző háromszöget. A háromszöget még akkor is ki kell helyezni, ha a gépjármű nincs az úton. Ha orvosi beavatkozást nem igényel a baleset, a versenyzőpáros egyik tagjának jól látható módon a zöld "OK" jelzést kell felmutatni az őket követő versenyautóknak (ha pedig otthagyják az autót, azon kell elhelyezni az "OK" táblát). 

A versenyt feladó versenyzők - vis major esetét kivéve - kötelesek a rendezőt erről a lehető leghamarabb értesíteni. 

Az, hogy Mihalik Péter visszament előrejelezni az akadályt az adott esetben szükséges, de nem elégséges magatartás volt. Botkáék csak később tették ki az OK-táblát, és az elakadásjelző háromszöget, de mindezt nem tudhatjuk, ugyanis 50 méternél biztosan messzebb álltak meg Kazárék, így az ő felvételükből ezek nem derülnek ki.

Mit kell tennie az elsőként érkező versenyzőknek? 

E tekintetben sokkal szűkszavúbb a szabályzat, de kis logikával és szabályértelmezéssel össze lehet sakkozni. Az értelmező szótár szerint baleset: "fn Sérülést v. halált, ill. anyagi kárt okozó véletlen szerencsétlenség". 

baleset.jpg

Egy egyszerű példával élve ha valaki személyi sérülés nélkül tetőre tesz egy autót, akkor ott annak a műszaki hibája miatt nem megy tovább, nem azért, mert megsérült. Hasonló következtetésre jutunk, ha a szabályozás célja alapján próbáljuk meg a vonatkozó szabályokat megfejteni, ugyanis nyilvánvaló, azokat azért alkották meg, hogy a bajba jutott versenyzők a lehető leggyorsabban segítséghez juthassanak. A nyelvtani értelmezés szerint tehát Botkáékat baleset érte.

Mivel Kazárék értesültek arról, hogy ellenfelüket baleset érte, ugyanakkor OK táblát nem láthatták, elsőként érkező autóként oda kell menniük (mégcsak nem is látótávolságra, hanem oda) a sérült autóhoz, félrehúzódni, majd meggyőződni arról, hogy egyik versenyző sem szorul orvosi segítségre, és segíteni az útból eltávolítani.

Ha a továbbhaladást gátló akadály van a pályán, akkor sem az út közepén állunk meg, hanem lehúzódunk, mert a technikai mentés csak a menetirányból érkezhet - ha nincs néző, akkor pedig mindenképpen rescue kell, ugye. 

A videón elvileg látunk egy kiesett párost. A videón 4:24-nél a farakásnál megcsillan valami, na ők voltak Herczigék. Kazár Miki azt írja, hogy a megállításkor már tudta, hogy minden ellenfele kiesett, vagyis látniuk kellett az autót. Kizárt azonban, hogy egy versenyző menet közben ebből a villanásból meg tudta állapítani, hogy ellenfelei kiszálltak-e az autójukból, az autón kint van-e az OK tábla. (Elakadásjelzőnek nyoma sem látszik a videón.) Az ilyen esetben az érkező versenyzőnek meg kell állnia, és meg kell győződnie arról, hogy ellenfelei nem szorulnak segítségre. Ezt kívánja a sportszerűség is.

És végül a sportszerűségről

A sportszerűség egyfelől kötelezően követendő magatartási szabály, másfelől pedig értelmezési keret. A versenyzőpárosoknak minden körülmények között sportszerű viselkedést kell tanúsítaniuk. A sportszerűség nem egyszerű szabálykövetést jelent, a sport érdekeinek és erkölcseinek megfelelő viselkedést értjük alatta. Ennek a nevezőknek és a versenyzőknek minden megnyilvánulását át kell hatnia. Ugyanígy a szabályokat erre figyelemmel kell mindenkinek értelmeznie és alkalmaznia. Az FIA Sportkódex szerint kizárhatják a találkozó egészéből vagy annak egy részét képező sporteseményből azt a nevezőt vagy versenyzőt, akinek [...] eljárását sportszerűtlennek ítélik meg. 

Tisztában vagyok azzal, hogy  "gentleman-like" sportszerűséget számon kérni a mezőny nagy részén, igencsak szélmalomharc. Tudom, hogy mondjuk A7-től fölfelé - már csak a költségeket tekintve sem - nem azért mennek oda a népek, hogy örök barátságokat kössenek a szervizparkban töltött pacsizásokkal, meg, hogy "te, adj már egy 10-es csillagvillást kölcsibe". Ezen a szinten, amikor pontért hajtanak (és amikor nem mellékesen alsó hangon is egy jobb helyen lévő pesti garzon árát költik el egy hétvége alatt) minden honnan azt hallani, hogy ha meg kell állni, akkor álljon meg a gyors is - az a biztos, mert nem kell küzdeni az időjóváírás miatt. 

A fair-play olyan, mint a pornográfia: nehezen tudjuk szabályokban meghatározni a fogalmát, de ha látjuk, akkor könnyűszerrel felismerhetjük.

A helyes megfejtés tehát a hasonló esetekben a következő

Navigátor - kezében az OK-táblával - elszalad jelezni a következőként érkező párosnak, akik szép lassan elgurulnak az akadályig. Nem állnak meg, nem szállnak ki, és leginkább nem ők állítgatják meg a többieket, mert akkor egy véget nem érő kígyót hoznak létre. Eközben - ha már nem próbálkozik tovább a félreállással - a pórul járt autó vezetője kiteheti a háromszöget, - ha a navigátor még nem mutatja az érkezőknek - az OK-táblát, és megpróbálhatja felhívni a verseny tisztségviselőit, akiknek a telefonszáma az útvonalitinerben szerepel. Miután meggyőződtek róla, hogy szabad a pálya, és nincs szükség mentőre tovább sietnek, és a STOP-ban elmondják, hogy mi történt. Ha van orvosi ellátását igénylő sérülés, akkor ők ottmaradnak, majd az utánuk érkező autó személyzete siet a helyzetet jelenteni (rádiós ponton, vagy a STOP-ban). 

Címkék: arad kazár orb arad rally szabályismeret botka dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr114723259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petter555 2012.08.22. 18:56:33

Az utolsó szakaszhoz szeretném azt hozzáfűzni, hogy tévedésben van a szerző! Ugyanis jelen esetben azért szaladt vissza több kanyarnyit is Mihalik Peti, mert egyrészt beláthatatlan kanyarban állt meg az autó, másrészt akkora volt a por, hogy már csak attól sem lehett (volna) észrevenni őket, ha valaki versenytempóban jön utánuk. Ugyanakkor, addig amíg az autójuk keresztben állt, addig nem tudtak volna Kazárék sem elmenni mellettük (még ha az OK tábla miatt jelentősen lassítottak volna). De ha eközben megérkeznek Delecour-ék versenytempóban, akkor ők mentek volna neki Kazáréknak.
Így az egyetlen ésszerű - és az emberéletet megmentő dolog az volt, amit Peti tett: a még belátható szakaszon megállította az utánuk érkezőket.
Lehet, hogy a szabályokat betű szerint nézve nem pontosan azon a helyen kellett volna állnia, így viszont senkinek nem lett baja.
Másrészt: az OK tábla bemutatása pár kanyarral előbb, az életre-halálra menő versenyzők számára éppen nem azt jelentette volna, hogy még közel versenytempóban is elférnek az egyébként meg keresztben álló autó mellett... Tehát éppen ekkor okozta volna a legnagyobb bajt!

MT21013 2012.08.22. 19:08:35

Egyet kell értenem petter555 kommentelő társammal. Én is így látom a helyzetet. A gall kakas meg csak arcoskodik és hisztizik, mint a legtöbb öntelt francia. Már az ominózus ordítozós videója is kiverte nálam a biztosítékot. Aki így beszél a társával, függetlenül, hogy jogos -e vagy sem, az számomra nagyon unszimpatikus.

BlazeHun 2012.08.22. 19:38:39

Azt nem értem, hogy a totalcar-on miért fikázzák sok esetben a magyar motorsport versenyzőket. Miért nem inkább a gyönyörű vezetésért gratulálnak ami a videó elején van. Nem hiszem, hogy amikor valaki versenyez és tele van adrenalinnal eszébe jut minden szabály szóról-szóra. A videó-ból nekem úgy tűnik nekik is rosszul jött ez a megállás. Szerintem néha lehetne tényekre szorítkozni a cikkekben, főleg ha acikk íróje nem volt jelen és sok részletet homály fed. De lehet én vagyok a f*sz, akkor én kérek elnézést!

sebessegmanias 2012.08.22. 20:12:09

Azért kíváncsi lennék rá, hogy a ralibalesetet már látottak szerint milyen arányban használják a versenyzők az OK táblát és a háromszöget.
3 év, tudom nem sok. Ennyi ideje látogatom rendszeresen a versenyeket, ez alatt két balesetet láttam, de az említett kötelezően használandó jelzéseket egyszer sem.
Kétszer voltam már tanúja annak, hogy valaki három keréken teljesít egy gyorsaságot.
Pl.: a mecseki irc-s posztban a T. szerzőnek meg sem fordult a fejében hogy a "háromkerekező" Renaultosnak ki kellett volna állnia... (persze hogy nem, hiszen két gyorsaságit is lenyomott három keréken)!!

MegaRam 2012.08.22. 20:20:51

@sebessegmanias: Szia! Szerencsére azért viszonylag sokan alkalmazzák ezeket az előírásokat, de tény, hogy van még hova javulnia az aránynak. Például ezt is segítheti ez a post.
A cikk írója nem arra gondolt, hogy fel kellett adnia Botkának a defekt észlelésekor, hanem hogy félre kellett volna állnia kicserélni. De ez az ő döntésük volt, semmiféle szabályt nem szegtek meg, bár én sem teljesen értem, hogy pont azon a gyorsaságin miért döntöttek így (volt szerencsém közlekedni rajta,ismerem a minőségét)
További sok szép évet a pálya mellett! :)

VacakBlogHu 2012.08.22. 20:26:53

Na :) Csak ez a jópofa kioktatás ne lenne az elején. Vajon miért kommentelnek a hozzá nem értő buta izék egy blogot? Pláne ha B. Capelutti stílusában van a bejegyzés írva, ami finoman szólva is hozzászólásért kiált. BlazeHunnak igaza van, tényleg hiányzik egy objektív összehasonlítás A és B között.

nyehehe 2012.08.22. 21:14:13

Na akkor MeaCuplázom, mert az előző posztban nagyon kiosztottam a Kazár-ellenes brigádot!

Viszont egyszerűbb lett volna a balesetes pilóták beszámolóját idetenni, (és nem ezt a szabályhalandzsát) amiből kiderül, hogy a kitört kerekű autót 4-5 perc alatt le tudták szenvedni az útról, és visszaszaladtak Kazáréknak szólni, hogy szabad a pálya, de ők önhatalmúlag elkezdték leállították a mögöttük érkező franciát.
www.duen.hu/hirek/no_megallj_csak

kisvagány 2012.08.22. 22:16:36

Nem értem a problémát? Mindenki tudja, hogy Botkáék miatt MEG KELLETT ÁLLNI! Mindegy, hogy volt-e OK tábla, és közömbös, hogy 1 percre vagy 6-ra vagy 17-re.Több páros is késedelmet szenvedett miattuk... A gyorsot "ki kellett volna venni" a rendezőknek, Botkáékat pedig megbüntetni amiért felelőtlenül továbbmentek a sérült autójukkal, ezzel elrontva mások versenyét...

2012.08.22. 22:56:42

@kisvagány: Olyan hogy felelőtlenség nincsen, ő úgy határozott defekttel is le tud jönni a pályáról, nem tiltja semmilyen szabály, nem sikerült neki, nem büntetnek érte. Lámaságért és a szabályok megszegéséért viszont igen. Az autót a leírások szerint (nem megbízható forrás!) pár perc alatt arrébrugdosták, a sor meg még akkor is tobzódott, mikor már el lehetett férni mellettük. Nem csak Delecourt állítottak félre, másokat is. Miért kéne a többiek autózását elrontani azzal, hogy legyintünk és azt mondjuk "ááá, most már úgyis ki van véve a gyors"?
@petter555: Ha az "OK" táblától eltekintünk, nem értek eggyet. Ha más probléma van, akkor is oda kell gurulni az autó mögé, hogy a leggyorsabban technikai segítséget nyújtsanak. Mikor már megtudta, hogy keresztben áll előtte, nyílván ez lett volna a logikus. Össz-vissz 4-en voltak, egy ember még ott maradhat ahol nincs por, hogy jelezzen és szóljon a többieknek, hogy lassan csorogjon oda, vagy ha már elhárult az akadály, akkor elővegye az OK táblát.

www.szem.tv · http://csikosgabor.blogspot.com/ 2012.08.22. 23:45:28

@nyehehe: szabályhalandzsáról: a profi versenyzők az edzés alatt kerékcserét is gyakorolnak, leszakadt gumis, sőt, széttőrt felnis kereket is. ez nálunk nem divat. a csapatvezetők külföldön a technikai megbeszélésen a versenyzők szájába rágják az általad halandzsának nevezett szabályokat, még akkor is, ha azok az FIA általános szabályai. Lehet, hogy jövőre az is benne lesz, hogy a külföldieknek meg kell tanulni magyarul és a magyarok gyorsaságit állíthatnak meg, ha éppen kedvük van. Ezt a duenes cikk alapján feltételezem: "Amikor Delacour-ék megérkeztek, akkor mi meg akartuk állítani. Nem mondanám, hogy ők akartak megállni, inkább azt kell mondjam, hogy mi állítottuk meg. Mikiék kocsija az úton állt, Delacour pedig ki akarta kerülni, de végül meg lett állítva. Elég nehezen kommunikáltunk vele, én pláne, mert ő magyarul nem beszél."

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.08.23. 01:22:10

@petter555: @MT21013: Éppen azt írtam, hogy megállította Kazárékat szükséges, de nem elégséges volt.
@BlazeHun: kizárólag a tényekre szorítkoztam. Emellett igen, a versenyzőnek akkor is be kell tartani a szabályokat.
@nyehehe: belinkeltem Botkáék nyilatkozatát. Mivel az ő és Kazárék Mihalik Peti által másodszor közöltekre vonatkozó előadása között feloldhatatlan ellentét volt, ezért azt nem vehettük figyelembe.
@VacakBlogHu: örülök, ha a kedvedre tehetek :) Milyen összehasonlítást hiányolsz?

szabi1983 2012.08.23. 07:43:16

Szerintem a cikk szerzője ki akarja magyarázni a multkori baklővését de egyre inkább belemászik a slamasztikába. Olyan nehéz elhinni, hogy a dolgok néha ugy történnek ahogy? Ez egy egyszerű eset és nem kellett volna a multkori cikkben sem szenzációhajhász módon félremagyarázni és sokak kedvenc pilótáit bemocskolni. Csakhát sajna ma is sok olyan ember van a média közelében aki többet ír mint olvas ahogyan a jó öreg Hofi mondaná. Én meg többet nem olvasok RD-t. Meguntam ezt az izzadságszagú félremagyarázást.

szabi1983 2012.08.23. 07:45:40

@B. Capelluti: Olyan nehéz azt mondani, hogy bocsánat. Lehet hogy tévedtünk?

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.08.23. 07:58:53

@szabi1983: Hol van itt félremagyarázás? A kettő nem is ugyanarról szól. Az előző cikk a szervizparkban történtekről szól, ez a gyorsról. A két sztori nem ugyanaz.

Nem vágom miért kéne bocsánatot kérnie a szerzőnek?

szabi1983 2012.08.23. 08:03:38

@T-Maci: A kettő szorosan összefügg.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.08.23. 08:36:21

@szabi1983: Sajnálom, ha elveszítünk. Segítenél nekünk egy kicsit, és megmondanád, hogy szerinted, hol, és miben tévedtünk?
Bemocskolni? Kérlek jelzed, ha bármelyik posztban leírtak nem felelnek meg a valóságnak. Ebben a posztban éppen az érintett versenyzők által elmondottak alapján dolgoztuk fel a helyzetet.

T-Maci · http://rallyedream.blog.hu/ 2012.08.23. 08:54:06

@szabi1983: Az egyik sportszerűtlen magatartásról szól, a másik egy nehezen megmagyarázható eseményről, ami szabályokba is ütközik...

zsiguli001 2012.08.23. 09:50:44

Sportbíróként - aki sajnos egyéb elfoglaltság miatt nem vehetett részt az Arad Rally-n - csak annyit tudok mondani, hogy Kazárék kizárása jogos.

A szabályok szerint nekik köteleségük lett volna előgurulni a sérült autóig, ott az útról lehúzódni és megállni, segíteni a sérült autó pályáról való eltávolításában. A mögötte érkező - még halálos baleset esetén is - tovább kellett volna menjen, hogy értesíteni tudja a cél bíróját, aki rádión szól a Start-nál lévőnek és közli, akadály van az úton, mely balesetveszélyes.
Kazárék ott tévedtek, hogy nem gurultak le Botkáék autójáig, ők állítgatták meg a mögöttük érkezőket, jogtalanul, szabályellenesen. Amennyiben legurulnak, hat perc alatt négy ember könnyedén továbbrakja a sérült autót, majd időjóváírást kérhetett volna, pláne hogy volt belső kamerája, amin látszott volna az egész eset.

OK tábla, akadályjelző háromszög kitevésének hiánya szintén büntetést von maga után, ezért Botkáék is zsebbenyúlóst játszhatnak.
A navigátor 300 méterre szaladt vissza egy kanyargós részen? Miért? Ha olyan sok a kanyar, akkor nem kellett volna olyan nagy távra álljon a sérült autótól, mert ott a tempó nem 100+, hanem max 70. Csak az első kanyarig kellett volna visszagyalogolni, lassítást jelezni Kazáréknak, OK tábla és elakadásjelző háromszög kitétele.
Hibázott Botka navigátora és Kazár is, előbbi is büntetendő, utóbbi pedig egyértelműen kizárható.

www.szem.tv · http://csikosgabor.blogspot.com/ 2012.08.23. 11:09:52

@zsiguli001: itt a pont. Már vártam, hogy valaki igazoljon engem, aki nem vagyok sportbíró, de vébé és külföldi nemzeti bajnoki futamokban évtizedekig érdekelt dolgozó médiás sebességhívő. A téma kibeszélése miatt jók ezek a blogposztok.

Alfonz83 2012.08.23. 14:47:04

@zsiguli001: Üdv Mindenkinek!
Végre egy szakember nyilatkozata is megjelent! Jómagam vagy 30 évig jártam versenyekre,20 évig én is sportbíró voltam, sőt jónéhány ralli balesettel is volt dolgom mindkét minőségemben. A jelen esetről elolvasva a beszámolókat és megnézve Kazárék fedélzeti kamera felvételét, nekem is szemet szúrt, hogy miért pont ott álltak meg, miért nem mentek el az autóig!? Egy 3 kerekű dögöt nem nagy kunszt félre rángatni három embernek sem, ha valaki vissza is megy jelezni az érkezőknek. Nem tudok az ő fejükkel gondolkozni, de nem értem a megoldást.Delacour személyiségét sem ismerem, de ha olyan egyértelmű lett volna a helyzet, akkor nyilván nem csinálja a cirkuszt, csak úgy a hecc kedvéért. Egyet értek a bíró sporttárssal, a szabál az szabál, TESSÉK BETARTANI!!

kisvagány 2012.08.23. 20:02:23

@zsiguli001: Mivel Te vagy a sportbíró, nyilván ismered a szabályokat. Elfogadom amit írtál. Azért elgondolkodtató, hogy amikor egy versenyzőtársam integetve jön velem szemben egy gyorsasági szakasz közepén, az a helyes eljárás, hogy figyelmen kívül hagyom a dolgot és elszáguldok mellette, mert se háromszög se tábla ... ellenkező esetben viszont kizárnak.

Stevedoki 2012.08.24. 06:04:57

@kisvagány: Leìrta, a vissza sétàló navigátor is hibázott, de Kazáréknak ettöl még elöre kellett volna mennie a sérült autòhoz. Hoztak egy döntést, megbünteték érte, a franszia is bemutatkozott emberileg, ennyi történt.

(Én is sportbíró vagyok.)

TomT 2012.08.24. 10:12:55

Jó összefoglalás a poszt és zsiguli001 kommentje is remek.
Tökéletes papírformának tűnik az egész sztori. Kicsit sarkítva tehát, erre a nem ritka esetre vonatkozó nyilvánvaló szabályokat és "ügyrendet" Delecour tudta, Kazár nem. Dehát nem is azért volt ott, mert egyetlen akadémikus sem ért rá, és még csak nem is azért, mert egyetlen őrgrófot vagy lordot sem tudtak leakasztani, így a szervizparki viselkedés is természetes (az adott miliőben ;)
Az ezt követő összeesküvéselméletek és minden megnyilatkozás is természetes, megszokott. Rali, sport és sportszerűség helyett.

A poszt sportszerűség témájú bekezdéséhez viszont annyit hozzáfűznék, hogy szerintem ez nincs rendjén. Ha valakinek a nagy költségek miatt nem megy a barátságos viselkedés, a tizes csillagvillás kölcsönadása, akkor az egész egyszerűen rosszul választott sportot; többet vállalt (illetve többet szeretne), mint amire képes. Nem kell erőltetni...

(Mondjuk ez a gondolatmenet erősen elméleti. Életszerűtlen számonkérni a sportszerűséget ott, ahol igazából sport sincs. Már régen.)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.08.24. 10:28:31

@TomT: teljesen egyetértek. A tízecsillagvillásos megjegyzésemben erős irónia is volt.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.08.26. 21:03:03

@MT21013: @petter555: @BlazeHun: @sebessegmanias: @MegaRam: @VacakBlogHu: @nyehehe: @kisvagány: @Bermuda: @www.szem.tv: @szabi1983: @zsiguli001: @Alfonz83: @Stevedoki: @TomT:
VB-n így csinálják: www.dropbox.com/s/c2r17eumlfsoccp/Untitled-1.jpg
Nézzétek meg, hogy hol sorakoznak az érkező autók! (Nem mellékesen itt a versenyzőtársak segítettek elpakolni a tetőre tett autót.)
25 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása