Nem szoktunk külön posztot szentelni egy-egy versenyzőnek, csak ha olyat virít. Így írtunk rendszeresen Friciékről, és mutattuk be a Stohl családot. Ez a poszt is rendhagyó, mert egy kisautós versenyző villanásáról írunk. Hogy ebben mennyi volt a szerencse, mennyi Lévai Ferkótól kapott profi háttér, mennyi a tehetség és mennyi a kemény munka nem tudom, de az évkönyvekben csak az eredmények szerepelnek.

Matók Ádám és Szabó K.Tián a Kassa Rali aratott kategória győzelemmel, 100 százalékos teljesítménnyel megnyerte a 8-as kategória bajnoki címét. Magyarországon sajnos nem divat kis autóval versenyezni, viszont mivel a Kassa Rali szlovák és a lengyel bajnoki is volt, komoly mezőny gyűlt össze. Tovább növelte a verseny rangját, hogy a Közép-Európai Zóna kupába is beleszámított.

 matok_kassa.jpg

A nevezési listán 9 versenyzőpáros szerepelt: öt Honda Civic, két Renault Clio, egy Ford Fiesta és egy dízel Seat. Az első gyorsasági rajtjánál viszont csak 8-an voltak, mert Schuck Janiék nem rajtoltak el. Ádáméknak fontos volt a magyar kétkerekes kupa is, ahol 4-en rajtoltak: Ollé Sasáék, Veréb Zoliék és a kockasuzukis Merencsics Árpiék.

Átküldte...

Az első gyorsasági szakasz baleset miatt etap lett, a második gyorson (Regeta) mindjárt 19.2 másodperccel voltak gyorsabbak, mint a lengyel Herbie-Holdenmayer páros. A pálya 9.55 kilométer volt, vagyis több mint két másodpercet adtak a hasonló technikával versenyző Herbienek. A kétkerekes kupában a Super1600-as Swifttel versenyző Sasát is sikerült megverni 4.1 másodperccel.

A második gyors vágatlanul

A harmadik szakaszon ismét ők voltak a leggyorsabbak a kategóriában és a magyar kétkerekes kupában is. Az első szervizparkra már 29.2 másodperccel vezették kategóriájukat, Sasa kiesésével a magyar kétkerekes kupában is jelentősebb előnyük volt. A szervizpark után kaptak egy plusz percet a rajtnál, mert utolérték az előttük rajtoló, erősebb R4-es Meganet. A 23 kilométeres gyors végén több mint másfél perccel voltak gyorsabbak a szlovák párosnál, ezzel bebizonyították, hogy jogos volt a két perces rajtolás. A taktikus versenyzésnek köszönhetően, az első nap végére már másfél perces előnyük volt kategóriájukban, és a nemzetközi kétkerekes kupát is vezették, megelőzve több komolyabb technikát is (pl.: Citroen DS3 R3, Citroen C2 R2 MAX, Ford Fiesta R2).

 matok_kassa3.jpg

A második nap utolsó előtti gyorsaságijáig minden rendben ment. A 24,15 kilométeres gyorson azonban eldurrant a két első gátló. A teszten kipróbált új alkatrész nem bírta a terhelést, így lengéscsillapítás nélkül kellett teljesíteni az utolsó másfél gyorsot (ez nagyjából 30 gyorsasági kilométert jelent). Így is sikerült végigmenniük, és az előnyükből is megmaradt 1,5 másodperc. Ezzel megnyerték a nemzetközi kétkerekes kupát és a 8-as kategóriát is. A magyar kétkerekes győzelemmel feljöttek a bajnokságban a második helyre.

 matok_kassa1.jpg

Kassai mérleg: abszolút 22., 2wd kupa és kategória: 1.

Kérdés, hogy merre tovább? Sajnos Magyarországon nem érdemes kis autóval versenyezni, mert nincsenek ellenfelek. A lengyel Honda importőr hívta őket Lengyelországba. A kassai szereplésüknek köszönhetően a Közép-Európai Zóna kupában jelenleg a 4. helyen állnak a kétkerekesek között, 1 ponttal lemaradva a dobogóról, tehát az a bajnokság is érdekes lehet. Esetleg itt van a szomszédban a régió egyik legrangosabb versenye, a Waldviertel Rallye is, mint lehetőség. Magasra tették maguknak a lécet.

matok_kassa2.jpgLájkoljátok: http://www.facebook.com/adam.matok.racer

Címkék: beszámoló Honda matók ádám kassa rali matók-szabó

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr384782874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

etelefoto 2012.09.18. 10:21:29

Mivel van némi rálátásom a csapatra, és mivel senki nem akar írni, így megteszem én.
Szerény véleményem szerint a srácok csak az útjuk elején kezdték meg, és csak és kizárólag az anyagi háttér határozza meg hogy hova is jutnak el.
A két srác nagyon eltérő mentalitás és személyiség, de mégis annyira jól működnek együtt hogy az eredmények nem is biztos hogy tudják ezt 100%-ban tükrözni.
Van a tehetséges fiatal pilóta és került mellé egy komplex navigátor, aki tudja hogy kell jó pedagógusként nevelni egy pilóta növendéket.
Ádámot egy dolog érdekli hogy a kormányközép jól álljon, amúgy az sem baj ha a gátló nullás... Mert azzal megy maximumon ami van, és nem problémázik, de nem is magyarázkodik.

vancello · http://vancello.hu 2012.09.19. 10:58:30

@etelefoto: Teljes mértékben egyetértek. Örülök, hogy van végre olyan tehetség, akinek érdemes követnem a pályafutását. Jól írtad, én is úgy gondolom, hogy még csak most indultak el azon a bizonyos jó úton. A mostani halódó bajnokságban végre van valami reménysugár, hogy lesz itt még jó verseny, nagyszerű versenyzőkkel.
2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása