Boér Máté barátommal az idei Mecsek Ralin sikerült újra összefutnom, ahol rövid beszélgetésünk során kiderült, hamarosan Hollandiába költözik egy rövid időre. Rögtön felcsillant a szemem a hír hallatán és nagy örömömre felajánlást is kaptunk tőle, már ami a holland beszámolókat és fényképeket érinti. Máté pedig nem feledkezett meg rólunk, meg is kaptuk élete első holland versenyének élménybeszámolóját. Fogadjátok szeretettel! 

Őrült versenyzők, régi WRC-k és hátsókerekes versenyautók, vegyes burkolatú gyorsasági szakaszok, valamint a kiszámíthatatlan, akár tízpercenként változó időjárási körülmények. Ezért szeretjük a holland ralibajnokságot és ezért vágytam rá én is, hogy egyszer egy versenyt élőben is láthassak. Szerencsésen úgy alakult az életem, hogy egyetemi tanulmányaim miatt egy rövid időre Hollandiába költöztem, így a már aznap a versenynaptárt böngésztem, amikor megérkezett az akkor még jövendőbeli itt tartózkodásomat visszaigazoló e-mail. Nagyjából így jutottam el a 31. Hellendoorn Rally-ra.

A nevezési lista nagyon komoly szórakozást ígért, tíz WRC, tucatnyi Nissan 350Z, C Kadettek, számtalan E30-as BMW és egy-két érdekesség, mint például a gyönyörű BMW 3.0 CSL, valamint a Porsche 964 RSR.

Első dolgom volt, hogy megszerezzem az akkreditációt, ami nem ment egyszerűen, mivel az itteni hagyományokhoz híven, ahogyan a legtöbb weboldaluk, a rali hivatalos oldala is csak ékes holland nyelven érhető el. Kitöltöttem az űrlapot, mindenhova azt írtam, amire azt gondoltam, hogy ők gondolnak, majd az „egyéb” rovatba angolul leírtam, hogy ki vagyok, és mit akarok, mielőtt végképp elmebetegnek titulálnak.  Néhány órán belül válaszolt az akkreditációs bizottság elnöke, miszerint minden matricát, belépőt megadnak, de a mellényt, azt nem kaphatom meg. Sebaj, gondoltam, ha itt is úgy szalagoznak, mint a közeli Belgiumban, akkor úgy sem sokat érnék vele. Később ez az állítás be is igazolódott.

A mezőny pénteken este, már majdnem sötétben rajtolt, ám én ekkor még százhúsz kilométerrel távolabb javában mással voltam elfoglalva, és a szakadó eső nem is nagyon késztetett arra, hogy megpróbáljam elérni az aznapi utolsó, negyedik szakaszt. Ennek későbbi következményeként nem láttam például az S14-es Subaru WRC-t és az Erik van Loon által terelgetett Fiesta RS WRC-t sem. A Subarut kifejezetten sajnálom, nem sok bajnokságban találkozni már vele.

Szombaton korán reggel vettem célba a Rijssen városában felállított szervizparkot, ahová a sajtóirodát is helyezték. A forgalom miatt a tervezettnél később értem oda, az országúton jött szembe a mezőny, szívet melengetően durrogtak a nagy WRC-k, tudtam, hogy jó helyen járok. A parkolók kijelölését nem cizellálták túl a szervezők, gyakorlatilag bárhová lehetett állni, ezen a hétvégén minden a versenynek lett alárendelve. A sajtóiroda megtalálása azonban elég kínkeserves feladattá vált, gyakorlatilag senki sem tudta, hogy merre keressem, hiába mutogattam mindenkinek a szervezőktől kapott e-mailt. Ekkor már negyedórája ment az aznapi első gyors, éreztem, hogy a másodikra, de talán a harmadikra sem érek oda, pláne, hogy azt sem tudom, merre induljak, mert az internetre egy áttekintő térképet sem tettek fel, csak az időtervet, de azt is a gyorsasági szakaszok neve nélkül.

Végül megtaláltam a „PERS” feliratú kaput és űzött vadként csörtettem az irodába, ahol a félreértések és a további tökölődés elkerülése végett egyből leszögeztem, hogy én vagyok az a magyar fotós, aki nem beszél hollandul, de már megvan az akkreditációm és kell egy áttekintő térkép, most! A következő meglepetés ekkor ért, az összes szakaszt a szervizpark húsz kilométeres sugarában jelölték ki, ami a késésem és a bőven ötszáz forint feletti benzinárak miatt nagyon pozitívan érintett. Meglepő módon a sajtófőnöknek fogalma nem volt arról, hogy melyik gyors aszfaltos és melyik murvás, így a vak szerencsében bízva ráböktem az elsőre, gondoltam ott még elkapom a mezőny végét, megkeresem a jó helyeket, így a szerviz után, a második kör elején páholyból nézhetem az élmezőny mutatványait.

Vargagixxer barátunknak is éppen holland földön akadt dolga, így Máté képes-élményes beszámolója mellé videós összefoglalót is kaptunk!

A nézőktől hamar kiderítettem, hogy azon a szakaszon bizony nincs murvás rész, de mondták, hogy maradjak nyugodtan, jó lesz, ráadásul ez nem sima körgyorsasági, csak a negyedik körben mennek ki! Na, ez elsőre ez tényleg jó, legalább lesz időm alaposan szemügyre venni a mezőnyt. Megálltam egy négy kanyarból álló kombináció elején, ahol hosszú egyenes után egy tempós jobbosból kellett átfűzni egy szűkebb bal-jobb párosítást. Már az előfutók sem mentek rosszul, sőt, az E30-as BMW-vel az utolsó két körben már a bajnokságról látott videók alapján elvárt szintet hozta a figura.

A várva várt élmezőnyből Bernhard ten Brinke és a Fiesta RS WRC szolgáltatták a legszebb pillanatokat, nagyon keményen tette be a kanyarokba a kék-fehér gépet, még a messze kihúzott szalag mögül is élmény volt nézni. Az amúgy hibátlan minőségű aszfalt és a döntött kanyarok miatt azonban alig-alig úsztak a versenyautók, a tempóra ezzel szemben nem lehetett panasz. Érdekes volt látni, hogy a kanyar utáni kigyorsításnál a C4 WRC hogyan eszi meg a S2000-es Fiestát, ismerem a papírformát, de nem hittem, hogy ennyire látványos a különbség! A Nissanokat a hangjuk alapján már messziről meg lehet ismerni, nagyon szépen szólnak ezek a V6-os motorok. A mi bajnokságunkon is sokat dobna egy-két ilyen autó!

A következő helyszínre elég sietősen érkeztem, ismét fogalmam sem volt, hogy mi vár majd, csak remélni tudtam, hogy találok végre valami igazi, holland ralira jellemző murvás szakaszt, ahol az aszfaltfutóművel és a vágott slickekkel ugranak bele a dagonyába. Ehhez képest egy olyan kanyarhoz érkeztem, ahol legalább ötszáz méter aszfaltos egyenes után derékszögben elfordulnak, majd ismét egy beláthatatlanul hosszú egyenes következik. Ezeken a pályákon nincs lehetőséged órákat sétálni a jobb helyekért, mert nincs rá hely. Az úton mész vagy nem mész, mert szögesdrót, vizesárok, kerítés, kukoricás van mellette. Rengeteg néző és több fotós is állt itt, nem is értem, hogy miért, szerintem baromi unalmas volt. 

Húztam még pár svenket, lefotóztam egy szép kutyát, majd elővettem a telefonom, hogy megírjam Béres Gabinak, hogy nem lesz poszt, mert nem találtam semmi különlegeset. Ekkor vettem észre egy nálam valamivel idősebb srácot, akinek a farmerját combközéptől lefelé tiszta por és sár borította…öreg, Te vagy az én emberem! Öt perccel később már szaladtam az autó felé, megvolt a tuti tipp bekarikázva a térképemen. Repültem át a külváros harmincas zónáin, viszonylag hamar elértem az ajánlott ponthoz tartozó parkolót és messziről még láttam is az előző kör végéről az MG Metro 6R4-et. Szépen húzta a port a hátsó légterelő, örömömben ordítani tudtam volna! Az MG-t nagyon vártam, sőt, azt vártam a legjobban, tudjátok, B-csoport meg minden, de olyan vállalhatatlanul rosszul vezette az ember, hogy másodszor már le sem fotóztam.

Az utolsó autó után besétáltam a pályára, közben mindenkitől azt kérdezgetve, hogy merre a legjobb, hova menjek, hol a legnagyobb a por. Az egyik pályabíró javaslatára átvágtam egy legelőn, ahol fennakadtam egy drótkerítésen, elszakítottam a nadrágom és sajnos az egyik objektívemet is leamortizáltam kicsit, de mindez nem tudott érdekelni, mert már láttam a kanyart, az igazi „holland ralis” kanyart. Ne gondoljatok valami Col de Turini-féle kombinációkra, sima négyszáz egyenes után derékszög, majd kb. százötven egyenes és egy újabb kanyar. Ennél bonyolultabb dolgokra itt ne nagyon számítson senki, a kukoricaföldek és a legelők között ezek a lehetőségek. Viszont ahogyan hatodikból elkezdenek a murván fékezni a vágott slickekkel, az a nem mindennapi történet! 

Valójában nem is kövek borítják a talajt, hanem nagyon finom, tíz-tizenöt centi mély homok, ami száll mindenfelé és alig lassít valamit az autókon. Ennek ellenére a legnagyobb túlcsúszás is alig volt egy méterrel több a kelleténél, látszott, hogy nem először mentek itt a srácok. Aki látott WRC-t a Veszprém Rallye-n, az nagyjából elképzelheti, hogy milyen itt, kicsit több csapatással és valamivel lassabb kigyorsításokkal.  

A C Kadettek ismét lenyűgöztek, üvöltő motorral úsztak keresztbe, mint a rajongók legszebb álmaiban és magamban azt kívántam, hogy de jó lenne barátomat, Gáll Csabit is itt látni, ez az ő mezőnye! A fák között szépen sütött be a nap, szállt a por, mindenki keresztben lavírozott, végre elmondhattam, hogy megvan, amiért jöttem! Egy újabb” rallye dream” kipipálva!

A végére maradt a nagy kérdés: megérte-e?  Tényleg olyan a holland bajnokság, mint amilyennek a videókon látjuk? Ehhez kőkemény helyismeret kell, nem olyan, mint a finn vb, hogy bárhol megállsz, levizeled a bokád a gyönyörtől. Én személy szerint Magyarországról már nem jönnék el csak egy holland bajnokiért, most itt voltam, így kézenfekvő volt. A mezőny, meg amit csinálnak érdekes, látványos, viszont semmivel sem jobbak a mi pilótáinknál, csak itt teljesen mások a körülmények, elsősorban izgalmasabbak az autók, de szerintem ennyi pénzből a mi versenyzőink és versenyrendezőink is csinálnának ekkora fesztivált! 

Szerkesztői utószó jogán:
s, hogy miért is szeretjük mi - itthonról - annyira a holland raliversenyeket? Ez a következő videóból kiderül (ahogy kint járt fotós kollégánk is írta, a helyiek nem kis előnyben vannak a pályák ismeretével, ez meglátszik ezen a klipen is):