Kár is lenne tagadnom, hogy a váci hétvégét vártam legjobban már tavasszal, amikor a versenynaptár megjelent. Hazai pálya, ha télen esik néhány centi hó, ennél közelebb nem találok kanyarokat. Itt rendezték az idei utolsó RTE futamot.

Valamennyi verseny közül ezeket a pályákat ismerem a legjobban, a tavalyi itinerünkön csak apró dolgokat kellett változtatnunk, ennek tudatában jó menetre számítottunk, konkrétan arra, hogy sikerül megverni a kategóriatárs Gti-ket. Mellettünk szólt, hogy az év végi harmadik helyünkre senki nem jelentett veszélyt, viszont a második hely kis szerencsével meg is lehetett volna. Andris tíz pontos előnye Krisztián előtt azt jelentette, hogy csak célba kell érnie a bajnoki címhez, ha ez nem sikerül, akkor Krisztián lehet a bajnok, ha le tud győzni minket. Nagyjából ez volt a szitu, a halvány esélyünk a második helyre azt jelentette, hogy úgy mehetünk, ahogy csak tudunk, esetleg akkor kell visszavenni, ha Krisztiánék kiesnek, de ezt a legkevésbé sem kívántuk nekik.

Szombat reggel

A pályabejárást elég hamar letudtuk, tizenegyre minden szükséges aláírás ott díszelgett az edzéskártyánkon, a prológ pedig csak délután négy körül kezdődött. Temérdek szabadidő zuhant a nyakunkba, más versenyeken ilyenkor még megyünk egy negyedik, esetleg egy ötödik kört a pályákon, de itt teljesen feleslegesnek tartottam. Inkább beültünk a Királyréti Kisvasút végállomásánál üzemelő vendéglátóipari egységbe reggelizni egy jót és utána terveztük, hogy Kóspallagon megnézzük  az SRT mezőnyét. A magyaros tojásrántotta, némi virsli és melegszendvics hamar elfogyott, úgyhogy felmentünk az elághoz, és elsétáltunk az első balosig. A sprint időben kezdett, de a hely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert kevés kivétellel az óvatoskodás jellemezte a hatvan autós mezőnyt. Emiatt kicsit hisztiztem is, de Lacika és Zoli leszerelték minden arra irányuló kísérletem, hogy induljunk el az első gyors vége előtt. Rövid szünet után jött megint a sprint mezőny (elsőnek egy Fabia S2000-el, vicces…) és annyit csak kiharcoltam a csapatnál, hogy sétáljunk vissza az elág felé néhányszáz métert és itt már igencsak élvezhető volt a látvány. Végignéztük a mezőnyt másodszor is, majd elindultunk Vác irányába, ahol a prológ kezdődött hamarosan.

Sejce felé igyekszünk

Nagyon jó kezdeményezés a prológ intézménye, lehet látványosan autózni, csak nem egy N csoportos Swifttel. Sok kedvem nem volt a parkolóban szlalomozni, a kézifékünk sem hidraulikus, hanem bovdenes, maximum akkor fog, ha por is van a kerekek alatt. Az itteni pályabejárást nem vittük túlzásba, beálltunk a rajtba, végigtekintettünk a TESCO parkolójában elhelyezett gumioszlopokon és megállapítottuk, hogy ugyanaz a pálya, mint tavaly. Elrajtoltunk, végigszenvedtük magunkat a prológ nagy részén, már majdnem a célban voltunk, amikor egyszerre hallottam Lacikát és Kőváry Barnát üvölteni, mert nem vettem észre egy gumisort, amelyet meg kellett volna kerülnöm. Satu… Lacika röviden vázolta ezt a megkerülős dolgot, de mondtam neki, hogy ez orrtúrósan nem lenne látványos, márpedig itt több ezren a látványért érkeztek. Betettem rükibe, elindultam és kis ráigazítás után simán telibevertem a gumikat. Akkorát szólt, hogy kicsit megijedtem, de szerencsére komolyabb kár nem keletkezett, a lökös meg már enélkül is csereérett volt. Annyi biztos, hogy a nézőknek tetszett a dolog.

Nagyot szólt

Este berámoltuk a szervízbuszt, ezúttal a szokásos minimál felszerelést jócskán meghaladó mennyiségű dolgot kellett összeszednünk, mivel apósom lecsót tervezett főzni a szervízparkban. Sok vendégre számított, mert még egy műholdvevőt és egy lapostévét is berakatott velünk a tizenöt szék és három asztal mellé. Gyakorlatilag korlátlan mennyiségű étel és ital állt rendelkezésünkre a verseny folyamán, a készletünk kábé akkora volt, hogy egy százfős lagzit is lezavarhattunk volna, viszont marhára elfáradtunk, mire mindezt bepakoltuk.

Készül a lecsó, Zoli telefonon érdeklődik, hogy kell-e bele paprika

Reggel alhattunk volna sokáig, mert csak tíz óra felé kellett rajtolnunk, de persze fél hétkor már mindketten ébren voltunk, ez már csak így szokás mifelénk. Zoliék eddigre már a váci szervízparkban rendezték be a helyünket és álltak neki a lecsónak. Lacikával, ha már aludni nem tudtunk, elindultunk, hogy segítsünk nekik, de mire odaértünk, már minden készen állt, úgyhogy kávét ittunk és dumáltunk.

Kell ennél profibb szervíz? Nekünk nem...

Zoli elvitt minket a parc ferméhez és utána várt ránk a reggeli gumicserére kijelölt helyen, ami érthetetlen okok miatt nem a szervízparkban volt. Feltettünk előre két vadiúj (ugye, hogy készültünk!) gumit, a prológon használtak helyett és indultunk az első gyors rajtjához. A Gombás és Sejce közti útszakasz első fele emelkedik, egy rakás visszafordítóval, ahol sperr difi hiányában csak szenvedünk a Swifttel. A gyors második fele már lefelé visz, tempós kanyarokkal, borzasztóan rossz minőségű aszfalttal. Itt láttam edelénybéres kollégát vadul pörgette nekünk a pulcsiját, de rajta kívül is sokan integettek. Sokan és sokszor elmondták már, de én is mondom még egyszer, az ilyesmi hihetetlenül jól tud esni, főleg egy Suzukisnak, gondolom egy Ladás vagy egy BMW-s már jobban hozzá van szokva.

Innen a hosszabbik pályára gurultunk át. A Nagymaros-Kóspallag-Márianosztra gyorsasági személyes kedvencem, tele van lobogós kanyarokkal, igazi erdei ralipálya, na. Sajnos Andrisék Gti-je a gyors rajtja előtt csapágyas lett, de folytatniuk kellett, mert ha kiállnak és Krisztiánék nyernek, akkor oda a bajnoki címük. Innentől ötvennel gurultak végig mindenhol és a szervízekben olajat cseréltek, egyáltalán nem irigyeltem őket. Itt is mindent beleadtunk, a kóspallagi elágban túl rövidet fékeztem, nagyon jött felénk az árok, de ráhúztam a racsnit és szerencsére eléggé poros volt a külső ív, még fogott is. Kettesben próbáltam kigyorsítani, a motor felbőgött, a kerék nem pörgött ki és egyhelyben álltunk. Kuplung… Később már hangok is jönni kezdtek a váltó felől, Lacika meg is jegyezte, hogy sírós váltónk lett, mindig is ki akartunk egyet próbálni. Érzésre az ég-világon semmi nem változott, a váltó tökéletesen tette a dolgát. Lacika újra szólt és javasolta, hogy menjünk kicsit óvatosabban, hogy meg legyen a célbaérés, de erről hallani sem akartam és Lacika is könnyen meggyőzhető volt.

Innen már nem nagyon tudok mit írni, azon kívül, hogy egy nagyon jó versenyen, egy nagyon jót autóztunk. Bebizonyosodott, hogy egy rendező tud tanulni a múlt hibáiból és, hogy nagyobb csúszás nélkül is le lehet bonyolítani egy olyan raliversenyt, amelyre száznegyven nevezés érkezett. Nálunk mindenképpen ez volt az év versenye.

Nyálas rész jön, aki nem bírja, ne olvasson tovább!

Sokan segítettek, ki többet, ki kevesebbet, de ezt az évet hárman csináltuk végig. A másik kettő Lacika és Zoli voltak, utóbbival kezdem. Ő az, aki jön, segít, hoz-visz, pakol, vár, szerel, vár, szerel és megint pakol. Második éve, teljesen önköltségen. Mintapéldánya az igazi, békebeli komálósnak, akik nélkül régen semmilyen szinten nem ment a rali, és nekünk most sem menne. Talán jobban várja a versenyeket, mint én, nem tudom. Köszi Zoli, mást nem tudok írni, nem lenne sok értelme, nem lányok vagyunk… Lacika… Volt idő, amikor én ültem jobb oldalon, de már nem csinálnám, amikor csináltam, akkor is szarul. Ő erre rendeltetett. Hiába pörgi túl néha dolgokat, vagy felejt el ezt-azt, hiába tudnék néha átmenni rajta egy buldózerrel, a génjeiben van ez a sport és tudom, hogy mindig jót akar. Nekem ő a NAVIGÁTOR. Na ezek vagyunk mi, a Shaperz Rally.

Köszi, hogy olvastátok, remélem jövőre is fogok írni.