Sziklákkal teleszórt kősivatag, száz méter magas dűnék, pokoli forróság és por mindenütt – a világ legismertebb tereprali-versenyének jellemzői. Olyan körülmények, melyeknek nem szívesen tennénk ki egy Rolls-Royce-t.
1981-ben rendezték meg harmadik alkalommal a Dakar-ralit. Az akkor még gyerekcipőben járó verseny indulóinak javát a lelkes amatőrök adták, de már voltak többen a mezőnyben, akik komolyan vették kihívást, és sokat áldoztak azért, hogy a sivatag kihívásaira a lehető legjobban felkészítsék járművüket – persze ez nem feltétlen jelenti azt, hogy ők mind a jó irányból indultak neki a munkának.
A napokban villámgyorsan bejárta az internetet az a videó, melyen egy Rolls-Royce Phantom csúszkál méltóságteljesen egy zöld dombokkal teli birtokon. A természetidegen luxusautó nyüstölése megosztotta a közvéleményt: sokan a burzsuj életvitel újabb hivalkodó megnyilvánulását látták benne, míg másoknak kifejezetten tetszett a videó. Hasonlóan nagy visszhangja volt anno annak a Rolls-Royce Corniche-nak, amely – egy őrült elhatározás után – nekivágott a '81-es Dakarnak.
Egy baráti vacsora közben támadt az a bátor felvetés néhány francia között, miszerint a kegyetlen afrikai terepet a kor brit luxusának egyik jelképével, egy Corniche-sal is le lehet küzdeni. Az ötletből aztán hamar cél lett, s bár kételkedők voltak bőven, a költséges projektet a Christian Dior divatcég támogatta, így nem okozott gondot temérdek pénzt, valamint kétezer munkaórát beleölni, ami alatt sivatagi száguldáshoz alkalmassá tettek egy ilyen autót.
Nyilvánvaló volt, hogy a bő kéttonnás Rolls túlsúlyos egy olyan megpróbáltatásra, ahol a futóműnek ezer kilométereken át kell tűrnie a tekintélyes huppanókat, árkokat. A dűnéken sem előny a fölösleg, ezért a kaszni több elemét – az ajtók és a motorháztető kivételével, ami alumínium rajta – üvegszálas poliészterrel újraöntötték. Ezzel, és több más könnyítéssel 1400 kilogrammosra fogyott a Corniche.
A motort egy 5,7 literes, 350 lóerős Chevy V8-asra cserléték, az eredeti automata sebességváltót pedig a Toyota négysebességes manuálisa váltotta. A hajtásrendszert és a felfüggesztés elemeit egy Land Cruiserből vették át, s hogy az autónak már tényleg ne sok köze legyen a Corniche-hoz: az eltávolított hátsó üléssor helyére egy 330 literes üzemanyagtank került. Rossz nyelvek szerint csak a műszerfal, a lámpák és az orrdísz maradt eredeti rajta.
Az 1981-es Dakar-rali rajtjában ott állt vele az ötletgazda Thierry de Montcorgé és navigátora, Jean-Christophe Pelletier. A verseny ekkor még a hagyományosnak mondható útvonalon zajlott: rajt Párizsból, aztán sok napnyi Szahara-járás, majd közel ennyi szavannai terep után érkezés Szenegál fővárosába, Dakarba. Százhetven páros vágott neki autóval a tízezer kilométeres távnak, melyből 3350 kilométer volt mért szakasz.
Mivel a szponzor Dior ekkoriban indította új, Jules nevű parfümjét, az autóra is felkerült több ilyen matrica, amiért sokszor csak Jules Rolls-ként emlegették, és ezen a néven ismerte meg aztán a fél világ. Nagy kár, de a hírnév mellé nem jutott a sikerből. Hiába az alapos felkészítés, a Rolls-Royce végül nem győzte le a sivatagot. Pontosabban a sivatagot mégis, de a Dakar-ralit nem sikerült. Valahol a versenytáv felénél a kormányrudazat eltört egy balesetben. Talán időtúllépésért, talán hibás rögzítésért, de a francia párost az eset után kizárták a versenyből. A tizenharmadik helyen álltak ekkor, ami igen szép eredmény lett volna az offroadokkal teletömött mezőnyben. A történet annyiban viszont mindenképp teljes, hogy értékelésen kívül ugyan, de az autóval elmentek Dakarig, ez pedig a 170 autóból mindössze negyvennek sikerült.
A Jules Rolls többé nem indult versenyeken. Legutóbb akkor lehetett hallani róla, amikor néhány éve felkerült egy klasszikus sportautókat áruló honlapra, kétszázezer euróért (hatvan millió forint). A lapon még mindig kínálják, így valószínű hogy ennyit egy gyűjtőnek sem ér, hiába neves szereplője a Dakar-rali történelmének.
