A mikrofonnál Bob és Bobek

A tavalyi élmények után nagyon vártuk a decembert, bár kérdéses volt, hogy tudunk-e indulni pályafutásunk második versenyén. Pár nappal a nevezési határidő előtt derült ki, hogy a kétszeres tereprali-bajnok Fazekas Karcsinak köszönhetően ismét mehetünk a tavalyi autóval, a Toyota RAV4-gyel. Leadtuk a nevezésünket, és folyamatosan lestük az időjárásjelentést, de egyre valószínűbb lett, hogy nem havas verseny lesz.

Negyed órával az adminisztratív átvétel előtt érkeztünk Veszprémbe, így az elsők között voltunk, akik gyorsan átestek ezen. Csalódottan kaptuk kézhez az 1. sz. végrehajtási utasítást, mely szerint a pályabejárások számát a rendező három alkalomban korlátozta, mivel a rutin és kilométerek hiánya miatt ennél többet szerettünk volna menni. Felragasztottuk a rajtszámokat és a rendezői reklámokat, majd következett a versenytársak segítségével a kocsi betolása, mivel sajnos az autó nehezen akart beindulni. A kocsinak ez a „jó” szokása a hétvégére is megmaradt.

A gépátvétel után a pályák feldolgozása kezdődött. Idén Bobek is pontosabb itinert diktált, és a felírására is más technikát használtam, mint tavaly. Persze már a pályabejárás sem zajlott kalandmentesen: a pályabejáró Isuzu D-Max jobb oldali tükrét rendezte le Királyszentistvánon a második körben egy túl közel jött bokor – természetesen a navigátor oldalán -, de volt nálunk szigetelőszalag, és gyorsan orvosoltuk ezt a problémát. A szentkirályszabadjai 13 km ismerős volt tavalyról, bár a reptéri részen volt módosítás, a másik gyors, a királyszentistváni 20 km-es körgyors újdonság volt, ill. a sólyi erdő fordított irányban volt a tavalyi évhez képest.

A pályák felírása után a versenyautót tesztelhettük, ami okozott meglepetéseket, de nagyon jó érzés volt egy év után újra a csattogó váltós, hörgő-csörgő, igazi versenyautóban ülni. Utána kerestünk egy benzinkutat, a -6 fokban lecsutakoltuk, hogy tiszta kocsival kezdjünk, majd megtankoltunk a versenyre, miközben a maradék nedvesség kezdett kívülről ráfagyni a kocsira… Estére meleg vacsora, itiner tisztázása és a bejárásnál készített felvételek elemzése maradt, valamint úgy 11 óra körül a rallydream-es matricák felragasztása a versenyautóra. Ezután még kb. 20 percen keresztül állítgattam a biztonsági övet magamra, hogy jól fogjon, ne legyen laza, ha esetleg baj történne. 

Reggel a kocsi kicsit megmakacsolta magát indulásilag, de készültünk spaniferrel, és a szálloda udvarán berántottuk az autót, kiváltva ezzel néhány közeli szomszéd néni rosszallását. A GY1 IE előtt később nem mertük leállítani a kocsit, hiszen itt egy kis emelkedő volt a beíró előtt, és problémás lett volna a tologatás. Beíró, majd gurulás a rajthoz… A rajt előtt ismét csak fojt a fülünkből az adrenalin, csőlátás, kézremegés, izgalom, ahogy azt kell. Sikerült szépen átmenni, időben is körülbelül ezt vártuk, majd rövid etap következett a gyártelepi gyorsasági rajtjáig.

A rajtnál Sasáék kalandja miatt volt csúszás, de mindenki türelemmel vegyes izgalommal várta az indulást. A rajtot követően a körgyors első felében volt egy megforgásunk. A második kör első felében elengedtük a gyorsabb Szegedi párost, így egy kicsit a porukban autóztunk, de a második kört Bobek már szépen és bátran tolta. A gyorsasági középső felében volt egy aszfaltos rész, amiről murvára kellett befordulni, majd egy csikicsukis rész következett. A második kanyar az aszfalt után egy J2 volt. Már itt is megúszott az autó hátulja, de ezt nagyon szépen fogta a bátyám. Nem sokkal később következett egy kanyar, amit „30 bukkan, majd 100 és J22 nyújtott”-nak írtunk fel a bejáráson. Itt a kocsi bal hátulja megúszott, be a bokrok közé, melyek berántották a bal elejét is. Ahogy az autó bal oldala a bokrok között haladt, az eleje megakadt egy szélesebb cserjén. Innen már fordultunk is át oldalra, majd tetőre 1-2 másodperc alatt.

Lógtunk fejjel lefelé, mint a denevérek, fogtak minket az övek.

Bobek leállította a még járó motort, áramtalanított, s jött a mondat: „.Ilyenkor mit kell csinálni?”. Megpróbáltam kinyitni az oldalamon az ajtót, de az meg volt szorulva, így következő ötletem az volt, hogy letekerem (nézőpont kérdése, így fejjel lefelé inkább fel) az ablakot, és ott kimászunk. Ekkor értek mellénk Szegediék, akik nagyon profi módon segítettek. Kifeszítették az ajtót az oldalamon, Ferenc mondta mit és hogyan csináljunk, így végül sikerült kimászni a kocsiból. Utána volt még riadalom, mivel elöl valami picit füstölt a motortérben, így a padlóról, ami épp a plafonon volt, kiszedtem a poroltót, amire szerencsére nem volt szükség.

Volt ott egy fotós, (neki is köszönjük a segítséget) aki hátrament a kanyar elé lassítani az utánunk érkezőket. Ezt a szerepet kicsivel később én vettem át, és siettem az OK táblával jelezni a többi versenyzőnek, mivel a kocsi a kanyar végén belógott az útra. (Ha esetleg ennek a fotósnak vannak fotói az esetről, várjuk jelentkezését.) Mialatt én jó 300 méterrel feljebb voltam, a TR kategóriatársak segítségével sikerült visszafordítani az autót a kerekeire és eltolni a kanyartól. Mivel én feljebb voltam, és semmit nem láttam a helyszínből, csak az elhaladó versenyautók hangját, az egyiknél már hallottam, hogy már nem áll meg, hanem nyomja a gázt, így visszasiettem a kocsihoz. Ekkor zajlott a következő beszélgetés telefonon a csapat tulajdonos és Bobek között:

- Van egy kis gond:

-??

-Elvesztettük a jobb tükröt.

- Hogyan?

- Rádőlt az autó!

Íme a belső felvételünk a borulásról, amit veletek osztunk meg elsőként:

Úgy tűnt, itt a vége a versenyünknek, de azért biztattam bátyámat, hogy próbáljuk beindítani a kocsit, ami első alkalommal a hétvégén azonnal be is pöccent. Szigetelőszalaggal rögzítettem a motorházfedelet, előtte ellenőriztem, hogy a hűtő nem sérült, és látszólag semmi más sem a motortérben, nem folyik semmilyen folyadék a kocsi alatt. Ezt követően visszakötöttük magunkat az ülésekbe, és óvatosan, nem versenytempóban legurultunk a pályán.

A borulásnak és az azt követő dolgoknak köszönhetően jó 20 percet hagytunk a pályán. A beíróban álltunk még egy percet, így aztán a szervizparkba 4 perces késéssel érkeztünk, de ez volt éppen a legkisebb bajunk. A szervizben Krisztián és Andris kezdték el rendbe tenni az autót, Karcsi és navigátora Berci pedig a bátyám lelkét rázták fel, és bíztatták, hogy menjünk. A nagy hidegben és szélben lecsapott ránk a száguldó tudósító szerepben B. Capelutti, és elkészítette a kicsit csapongó, első ralis interjúmat.

Következett a gyűjtő, ahol meg tudtuk köszönni a kategóriatársak segítségét is, majd tankolás után a GY3 felé vettük az irányt, ahova menet már Bobek jelezte, hogy csúszik a kuplung. Nem sikerült rosszul ez a kör, ismét kategória 3. időt tudtunk menni még így is. Ezen a gyorson amiatt aggódtunk, hogy iszonyatosan benzinszag volt a kocsiban, ami – mint később kiderült - egy lelazult vagy elfelejtett szelepnek volt köszönhető. Szerencsére még a GY4 előtt sikerült ezt a hibát elhárítani.

A GY4 előtt ismét jó fél órát várakoztunk, majd ismét a körgyorsaságis rész következett. Eleinte kicsit aggódtam, hogyan fog kinézni a körgyors murvás része , de a nagy hideg miatt fagyott volt az út, és nem alakultak ki nyomvályúk rajta.  A második körben megálltunk dr. Lechmannék mellett, akiknek a körgyorson lett kicsit sok, de ott nem volt szükség a segítségünkre, mivel a nézők már éppen tolták ki őket a bokrok közül. A körgyors itt is szépen sikerült, majd a sólyi hullámvasúton készülhettek szép ralis képek rólunk.  Ha már itt voltunk, és versenyben maradtunk, tartoztunk magunknak és a kitartó, fagyoskodó k nézőknek annyival, hogy elvállaljuk az ugratókat.

Újabb szervizpark, újabb – még csapongóbb - interjú, és hátra volt még egy 8 km-es nem körgyorsasági.

A gyors rajtja előtt pont annyit kellett várnunk, hogy ránk sötétedett, ami a borulásnál elmozdult fényszórókkal nem sok jót ígért. Cserébe viszont több helyen tábortüzeket láttunk a gyorsasági mellett égni, amit a rallis öregek sokat emlegetnek, de tényleg fantasztikus érzés így gyorsaságin menni. Végül mégsem a sötét, hanem a kuplung jelentette a legnagyobb gondot, ami szépen kezdte magát teljesen megadni, de a beíróig csak elvergődtünk. A beíró után az utolsó IE a szervizpark bejárata volt, ahova még el kellett jutnunk. Itt ismét kategóriatársaink siettek a segítségünkre. A Gyabronka-páros ennek köszönhetően még az IE-ből is elkésett (köszönjük a segítséget ezúton is).

Mi is elkéstünk a szervizparkból, amiért még kaptunk 20 másodperc büntetést. Onnan lábon vittük volna vissza az autót Balatonfüredre, de ekkor már inkább a vontatás mellett döntöttünk. Tehát vontatókötélen végződött a verseny, de célba értünk, és nem adtuk fel!

Más volt ez a versenyünk, mint tavaly, amikor talán túlzottan is klappolt minden.

Mondhatnám a bloghoz kapcsolódóan, hogy a Rallyedreamünk nem volt idén álomszerű. Volt hideg, volt kaland, volt hiba, volt tető, ami után viszont küzdöttünk, és nem adtuk fel. …és bizony ilyen a rali, benne van az esés is, mégis.. Szeretnénk még menni, én szeretnék navigálni, és gyűjteni a versenykilométereket, élményeket, mert semmivel nem összehasonlítható belülről részese lenni egy ilyen élménynek.

Nagyon köszönjük Fazekas Karcsi és a Fazekas Motorsport támogatását, Andris és Krisztián szerelését, Horn Berci bátorítását (aki hamarosan a Dakaron fog navigálni egy orosz csapatban, tessék neki szurkolni!). Köszönjük Pintér Laci kölcsön felszerelését. Köszönjük a TR kategóriatársak borulásnál is nyújtott segítségét és biztatását, nagyon barátságos és jó hangulatú kategóriában versenyezhettünk. Köszönöm bátyámnak, hogy ismét engem választott navigátorának, remélem, megyünk még együtt, akár a következő Mikulás Rallye-n. Ehhez nagyon nagy segítség lett volna, ha a RallyeDream játékán nyertünk volna. Köszönjük, hogy töltöttetek fel képeket és szavaztatok a ránk a RallyeDream fotópályázatán!

u.i.: Akinek esetleg van még a tarsolyában fotó vagy videó az 51-es rajtszámú tereprallis Toyota RAV4-esről, amit nem akart a fotópályázatra beküldeni, de szerinte jól sikerült, az kérjük ne tartogassa felesleges merevlemezén, küldje el nekünk a bonnyaibrothers[kukac]gmail[pont]com címre. Köszönjük!