ppen a szomszédban a hétvégi jubileumi 30. Jänner Ralival indul az ERC-szezon. Pár éve magyar versenyzők - köztük a VFTS-sel versenyző Szabó Laci - is állandó résztvevői a versenynek. A verseny több szempontból is hasonlít a legendás Montéra: mindkettőt alpesi, elvileg aszfaltos pályákon rendezik, és mindkettőn igen változatosak az időjárási-, és ennek megfelelően az útviszonyok: hol száraz, hol jeges, hol havas, hol pedig csak nedves az aszfalt.

Idén 15 S2000-es (köztük Kopecky, Bouffier, Delecour, Baumschlager, Pech, Solowow, és az autópálya-pihenős Kris Rosenberger), 19 EVO (köztük Blomqvist papa!), és 10 Impreza (Turánnal és a lengyel Kajtóval). A 64 ERC nevező között ott lesznek még Bessenyei 'BZZZ' Zoltánék egy R3-as Hondával, és Lukács 'Csucsu' Kornélék a C2R2-vel. (Az osztrák mezőnyben pedig ott lesznek Bütösi Zsolték is a Lada 21074-tel.)

janner4.JPG

Ahhoz, hogy megértsük, milyen is ez a verseny, érdemes pár régebbi videót megnézni:

82-ben, még nem aszfalton

Két nap alatt közel 250 gyorsasági kilométert kell leküzdenie a csapatoknak, ez összesen tizennyolc gyorsasági szakaszt jelent. A verseny péntek reggel veszi kezdetét és szombaton a kora esti órákban ér véget. Itt találjátok a részletes időtervet, itt az első napi térképet, itt pedig a második napi térképeket. Ha valaki on-line szeretné figyelni az eredmények alakulását azt itt megteheti. A verseny központja szokás szerint Freistadt lesz, amely Budapesttől 440 kilométerre fekszik.

janner7.JPG

Az ERC idei első futamán ismerhetjük meg az Eb-n érvényes pontozási rendszert, amely ugyanaz, mint amit az IRC-ből és a WRC-ből már ismerhetünk, viszont újdonság, hogy a befejezett napok végén is lehet pontokat szerezni. Minden nap végén a legjobb hét versenyzőpáros kap pontokat (7-6-5-4-3-2-1) és ezekből a pontokból kaphatnak a Superally (Rally2) szabályokat használó versenyzők is. Így egy kétnapos verseny során 39 pont szerezhető, míg egy három napos versenyen 46 pont. A bónuszpontok csak akkor járnak egy-egy nap végén, ha az adott napon teljesített versenytáv a teljes versenytáv huszonöt százalékát meghaladja.

A Jänner Rallye korai időpontja miatt nem hemzseg nagy nevektől a rajtlista, de azért így sem panaszkodhatunk. A hírek szerint a további ERC futamokon láthatjuk majd Craig Breen-t és Mathieau Arzeno-t a Sainteloc csapat Peugeot-jaival versenyezni és érkezik a jelenkori olasz rali két állócsillaga Giandomenico Basso és Luca Rosetti is. Kopecky és a Skoda ERC programja sincs még letisztázva, de mivel ez a futam a cseh bajnokságba is beleszámít itt lesz ő is és a cseh élmezőny nagy része is.

janner10.JPG

Az időjárás előrejelzések szerint Freistadt környékén folyamatosan melegszik a levegő a hétvégéig, pénteken és szombaton is fagypont feletti hőmérsékletre számíthatunk még a magasabban fekvő pályákon is. Csapadék ettől még várható, minimális mennyiségű (és gyorsan olvadó) hóra valamint nagyobb mennyiségű esőre számítsanak azok, akik vannak akkora mázlisták, hogy a helyszínen nézhetik a futamot. Nem árt felkészülni viharos erejű szélre sem. A versenyzők szempontjából ez izgalmassá teheti a gumiválasztás kérdését, hiszen a reggeli órákban sok helyen jegesek lehetnek a gyorsasági szakaszok, míg napközben vizes aszfaltra kell számítaniuk. A szöges gumik használata egyébként engedélyezett a Jänner Rallye-n.

janner9.JPG

Szintén hasznos infó lehet a versenyt meglátogatóknak, hogy a gyorsasági szakaszoknál és a szervizparknál is kérhetik tőlük a belépőjüket (rallypass), mert csak ennek birtokában lehet versenyt vagy szervizt nézni. A belépőt on-line is meg lehetett venni, azonban ha valaki ezt eddig nem tette meg, már ne is tegye, inkább a helyszínen vásároljon magának. Az árusítóhelyek listája itt található

A versenyről nem közvetít élőben az Eurosport de szokásos összefoglalókat láthatjuk majd késő este. Íme a közvetítések időpontjai:

Január 4. péntek - 1. nap összefoglalója (30 perc): 22:45-23:15 Eurosport2 és 24:00-24:30 Eurosport (ism.)

Január 5. szombat - 2. nap összefoglalója (30 perc): 23:30-24:00 Eurosport

Január 8. kedd - Inside ERC magazin (30 perc): 23:45-24:15 Eurosport 

Címkék: erc turán frici zsiros gábor rali eb jaenner janner rallye rali európa bajnokság

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr604990333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása