A 11. szelektívet is elmosta az eső. Három címvédő az élen, az autósoknál Peterhansel, a motorosoknál Despres, a quadosoknál Patronelli vezet. A kamionosoknál De Rooy egyórás hátrányban üldözi Nyikolajevet, a cárevicset.

Nem vagyok sem meteorológus, sem klímakutató, ezért nem is kezdenék bele az elninnyózásba, de nehezen fér a fejembe, hogy egy sivatagi versenyt hogyan tud elmosni az eső. Másodszor. 

A Dakar Dél-Amerikába költözése óta felértékelődött a meteorológusok szerepe, hiszen a mezőny már nem mehet biztosra a sivatagban sem. Tavaly havazás nehezítette meg a versenyzők és a versenyt rendezők dolgát, ilyesmi azonban az Atlasz-hegységben is előfordult annak idején. Idén a nyolcadik szelektív szakaszon érkezett nem várt égi áldás, "némi" eső képében. Ezt a meteorológia ugyan előre jelezte, azonban a csapadék mennyiségét nem sikerült pontosan megbecsülniük. Az eső miatt – a francia média szerényen csak Armageddonnak titulálta – ugyanis ilyenkor általában száraz folyómedrek teltek meg hömpölygő vízzel, így a szervezők a napi rajt előtt már lerövidítették a szakaszt. A megkurtított szakasz része maradt azonban egy másik folyómeder is, amiben a versenyzők útja is vezetett. 

A 11. szelektív szakaszon két folyó is megáradt az útvonal 69. és 85. kilométerénél. A motorosok ugyan még átjutottak, de a víz szintje percről percre emelkedett, ezért a felügyelő testület biztonsági okokból megállította a versenyt, és csak a 84. kilométernél felállított első ellenőrző pontig elért idők alapján állapította meg a napi végeredményt. Szalay Balázs honlapja szerint "A felügyelő testület hosszasan tanácskozott azzal kapcsolatban, miként értékelje a szakaszt, és végül úgy döntött, mindenkinek a CP1-nél elért idejét veszi figyelembe (ami a szakaszon 20. helyet jelent Szalayéknak), és aki nem érte el ezt a pontot, az a legutolsó célba érkező idejét kapja meg. Az utolsó célba érkező a szakaszon a 23. pozícióban érkező Stephan Schott volt, a német Mini-pilóta, aki egy nappal korábban hátulról belerohant Szalayék autójába. Mégsem az ő idejét kapta a mezőny hanem Christian Lavieille-ét, aki 1:13:25 óra alatt teljesítette a távot a 21. helyen."

Így a szakasz győztese a hummeres Robby Gordon (meg kell nézni videón mit művel, az embernek tutira belóg egy gerenda) lett, 30 másodperccel Ronan Chabot és közel két perccel Lucio Alvarez előtt. Peterhansel hatodik helyen haladt át a CP1-en, és 1 perc 39 másodperccel előzte az összetettben második Giniel de Villiers-t. A címvédő előnye megnyugtató: közel 52 perc. Szalay Balázsék összetettben a 26. helyen, Sebestyénék a 75., Pócsikék a 76. helyen állnak.

Photo

A kamionosokat ugyancsak sújtotta a felügyelőtestület döntése, az ő teljesítményüket is csak az első ellenőrző pontig értékelték. De Rooy ugyan megnyerte a szakaszt a tatrás cseh Loprais előtt, de karrierjének 24. szakaszgyőzelme is csak szépségtapasz volt, érdemben ugyanis nem tudta csökkenteni az élen álló Nyikolajevvel szembeni egyórás hátrányát, aki harmadikként érte el a CP1-et. Az összetettben második az ugyancsak kamazos Margyejev, akit a gyári tatrás Kolomy követ. 

Photo

Mivel a szakasz megállításáig csak tizenketten érték el az ellenőrző pontot, a többiek, köztük Darázsiék is megállapított időt kaptak. Összetettben a 30. helyen várják a folytatást.

A motorosoknál ugyan csak 30 kilométerrel, de szintén lerövidítették a szakaszt, amelyen Kurt Caselli második győzelmét szerezte meg. Az amerikai srác bebizonyította, hogy megérdemelten kapta meg az utolsó pillanatban visszalépő Marc Coma motorját. Ötödikként rajtolt, és az elmúlt napok csapadékosabb időjárása miatt összeállt homokján megmutatta, hogy mennyire fekszenek neki a baja-típusú pályák. 4 perc 45 másodpercet adott a portugál husquarnás Pulo Goncalvesnek, de márkatársát a címvédő és összetettben is vezető Cyril Desprest is közel tíz perccel előzte meg.

Photo

Despres annak ellenére, hogy volt egy eltévedése még a szelektív elején továbbra is magabiztosan vezet összetettben vízhordója, Faria előtt. Az első négy helyen KTM-es áll, az ötödik helyezett husquarnás Botturi hátránya közel fél óra. Láthattuk, ahogyan Despres a pihenőnap után egy szelektíven húsz perc hátrányt is el tudott tüntetni, így - amellett, hogy márkatársaitól nem kell nagy nyomásra számítania - még a motorosoknál sem lefutott a verseny.

Ha Dakar és quad, akkor Patronelli. Az agrentin srác lemásolja a tavalyi taktikáját. Jóízűen végigmegy, a verseny második felében nem nyer szakaszt, és közben az előnye mégis egyre nő. 

Eredmények itt.

Képek: FRANCOIS FLAMAND / DPPI - . DPPI / ASO; ERIC VARGIOLU / DPPI - . DPPI / ASO, Marcelo Maragni/Red Bull Content Pool

Címkék: dakar Dakar-rali

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr845023139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása