Ismét vendégszerzőnké a mikrofon! Fogadjátok szeretettel GT írását.

Kevesebb nézőjük lesz, a végét mindig kevesen várják meg. Bent a gyorson kellett kereket cserélniük, aztán még egyszer az etapon is. A második defekt miatt kikésték az idejüket, ezért ma utolsóként indulhattak. Pont a versenyre jövet azt beszélték, hogy a patkószögek használatának csökkenésével a defektes kerekek aránya is számottevően ritkultak az évek során. Tegnap megegyeztek hát abban, hogy valószínűleg ez itt olyan lovas-környék lehet. Nem ejtettek miatta könnyeket, még versenyben voltak, sokan már ezt sem mondhatták el magukról. Most az egyik oldalon felemás felnivel, de küzdelemre készen várakozott az egymás mellé rendezett autók között, utolsóként. A várakozás nem volt az erőssége. Menni persze csak a gyűjtő után lehet, egyenlőre maradt a várakozás feszültsége.  Hülye egy helyzet. Annyira mennél már, és csak arra tudsz gondolni, hogy jól rajtolj, és majd az elágban mennyire kell letenni tőre, és közben mikor indul el a hátulja? Mert bal hátul fent van már a pótkerék… Nem úgy gondolkodott mint régen, hogy a jobbosokban, amikor arra az oldalra terhel, majd lassabban fog menni, hanem hogy ugyanúgy fog menni, de az autó máshogy fog viselkedni. Meg egyáltalán, minek az etap, miért nem lehet mindjárt a gyors elejére tenni a gyűjtőt? Miért kell minden versenyt így rendezni!? – de persze ezt ő sem gondolta komolyan.

Tudta, hogy az autó rendben van. Kicsit aggódott a difi miatt, meg az egyik gátló picit eresztett. Úgy beszélték meg, hogy ezt a napot ki fogják bírni, nem lesz gond. Elmosolyodott, az első versenyein ennél lényegesen rosszabb technikával állt rajthoz, és nem aggódott ilyesmin. Profibbak lennének az óta? Tulajdonképpen a versenyautót is, szervizbuszt is a saját akksija indította reggel. Tehát végül is, igen.

Gondolatait a navigátor ajtócsapódása zavarta meg.  

-Vazzeg, mennyien vannak már megint! – mutatott a nézőkre. Gyöngyöző homlokkal ült be a tűző napon álló autóba. – Ahelyett, hogy a strandon lennének. Te mikor voltál strandon utoljára? -Mondjuk tegnap este a szálláson úsztam. Míg te az itinereddel piszmogtál. – röhögött a pilóta. -A te itineredel, hogy rohaggyá’ meg. Hatodik éve mentek együtt, erős barátságuk a rali egyik pozitív hatásának kiváló példája volt.   

A korlát mögött valóban rengeteg néző állt. Élvezték a sok autót, a tömeget, azt, hogy végre történik valami, a városban, ami „értelmes”, és őket is érdekli.  Videóztak, fényképeztek, telefonnal motorhangot rögzítettek. Csodálták a VFTS-t, lenézték a Suzukit, sztoriztak a BMW-ről, szagolták az etanolos Mitsubishit. A régi emlékek előjöttek, a kisebbek fertőződtek. Ha apu éppen nem tudta, hogy mi az a karikában végződő valami a motorháztető sarkain, akkor a mellett álló másik apuka segített megmondani. A kettővel arrébb álló pedig a szabályt is ismerte, hogy azért, mert „kívülről nyithatónak kell lennie”.