Lettországban népes magyar kontingens harcolt a jéggel és mindannyian befejezték az EB futamot. Ketomaa győzelemmel melegített Svédországra, Breen remekül mutatkozott be gyári versenyzőként. Bővebben a tovább után.

Az utolsó napra is maradt hat gyorsasági a Rally Liepaja-Ventspils mezőnyének. Nem ígérkezett könnyűnek a vasárnap, több mint száz kilométernyi gyorsaságit kellett abszolválnia azoknak, akik komolyan tervezték a célbaérést. Az időjárás nem sokat változott, továbbra is pattogtak a mínuszok, de friss hónak se híre, se hamva nem volt. A pályák nagy része jeges állapotban csalogatta a versenyzőket, de a szögeseknek köszönhetően a második körre már a murva is előbukkant itt-ott.

Ketomaa tizenkét másodperces előnnyel kezdhette a napot, ami előny ugyan, de ahhoz kevés, hogy kényelmesre vegye a tempót. Nem is tett így, megnyerte a vasárnapi első, második és harmadik gyorsaságit is. A nap felénél már közel húsz másodperces előnye volt, így a negyed órás szervízben nagyon nyugodtan nyilatkozgatott az újságíróknak. Nem így Craig Breen, aki tegnap még fogadkozott, hogy nem nyugszik bele a második helyezésébe és támadni fogja a finnt. Egyrészről megtapasztalhatta, hogy mit is jelent gyári pilótának lenni: nem te döntöd el, hogy támadsz-e, hanem az, akitől fizetést kapsz. Másrészt a szerviz előtti utolsó gyorsaságin az egyik henger kihagyott, de ezt a Saintéloc csapat gyakorlott szerelői egy elektromos kábel cseréjével orvosolták.

A harmadik helyért pont olyan öldöklő csata bontakozott ki, amilyen az elsőért zajlott. Ebben a párharcban Francois Delecour és az orosz Alekszej Lukjanyuk voltak a főszereplők. Míg előbbi autója nagyjából 165 km/h-s végsebességre volt képes, mert a Munaretto csapatnál nem akadt a hosszabbik áttételű váltóból, addig az orosz EVO X-e, simán tudott kétszáz feletti tempót, ha épp arra volt szükség. És elég sokszor volt rá szükség. Delecour igyekezett bátorsággal pótolni lemaradását, aminek számos látványos momentum lett az eredménye. Három gyorsaságival a vége előtt éppen Delecouré volt a harmadik hely, de mindössze tizenegy másodperc előnnyel.

A szerviz után Breen az immár egészséges Peugeot-val villant egyet, megnyerte a tizenhármas gyorsot és faragott minimális 1,2 másodpercet a hátrányából. Ketomaa nem késlekedett a válasszal, a tizennégyes gyors megnyerésével lezárta a még nyitott kérdéseket, hiszen az utolsó gyors egy nagyon rövid, nézőcsalogatónak szánt szuperspeciál volt egy síparkban kialakítva, ahol nyerni már nem lehetett, csak veszíteni. Ketomaa ERC-s jövőjéről nincs hír, aligha fogjuk őt látni a továbbiakban, ha mégis, annak csak örülhetünk. Breen második helyezése egyáltalán nem rossz eredmny, hiszen először versenyzett egy autóban David Moynihannal és az összeszokás nem mindig egyszerű feladat. Az ír pilóta nyolc versenyes EB szezont tervez idén, bőven lesz még alkalma nyerni.

Kurta vége lett a Delecour-Lukjanyuk meccsnek, mivel a tizennégyes gyorson az orosz odaütötte a Mitsubishi karterét és elfolyt motorolaj, félre kellett állnia. Nem volt boldog, ez érthető, de szépen mutatkozott be a nagyvilágnak. Jóval gyorsabb volt a többi Mitsubishinél, a Production Cup-ot két és fél perccel vezette, remélhetőleg látjuk még egy-két versenyen idén. Az utolsó gyorsot egyébként Cerny nyerte, aki vasárnapra nagyon magára talált, jó lett volna, ha már az elejétől tudja ugyanezt a tempót, mert Breennel és Ketomaa-val vívott az utolsó napon.

ERC Rally Liepaja-Ventspils, Latvia 01-03 February 2013

A magyar légió leggyorsabbja a Turán Frigyes – Zsíros Gábor kettős volt, az abszolút értékelés 11. helyét szerezték meg, míg a Production Cup-ban a hatok helyre érkeztek. Szabó Gergő és Borbély Károly az abszolút 14. helyük mellé a PC 9. helyére lehetnek büszkék. Életük első havas versenyén huszonkettedik helyen végzett a Puskádi János – Gódor Barna – Skoda Fabia S2000 trió, ők egyértelműen tanulni mentek Lettországba. Lukács „Csucsu” Kornél és Mesterházi Márk nagyot küzdöttek és a kétkerekes kupa negyedik helyére hozták be a Citroenjüket. Mielőtt bárki is kritizálni kezdené a mieinket, engedjenek meg egy megjegyzést. Nem védeni akarom a mieinket, mert remekül mentek, így nincs rá szükségük, de: Véleményem szerint nagyon bátor dolog volt bevállalni ezt a versenyt, hiszen ilyen pályákon itthon nem rendeznek futamot, míg ott fent északon, így szocializálódik a mezőny jelentős része. Azt gondolom, hogy tisztességgel helyt álltak, az időkön is látható volt ahogyan szokják a szöges gumikat, a jeges talajt és a körülményeket.

ERC Rally Liepaja-Ventspils, Latvia 01-03 February 2013

Legközelebb márciusban a Kanári-szigeteken rendeznek ERC futamot, ahol szintén drukkolhatunk majd magyaroknak. A bajonkság és a kupák állását itt lehet megtekinteni, de a pontszámítás sajátosságai miatt nem érdemes következtetéseket levonni az állásból, ilyesmire ráérünk az Ypres Rally környékén.

Címkék: ford jég szabó gergő erc delecour turán frici zsiros gábor puskádi jari ketoma aprc Rally Liepaja-Ventspils Francois Delecour Lukács Csucsu

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr505061568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.02.05. 03:05:00

Hát az nagyon kemény volt amikor Delecour elmérte a féktávot, becsúszott jó messze a szántásba, de egy pillanatra sem vette el a gázt, csak hozzátoldott a szakaszhoz egy szép nagy kanyart. :D
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása