Négy perc volt hátra a szervizidőből, amikor a navigátor lélekszakadva megérkezett. A másik ugyanilyen típussal versenyző csapattól kért kuplung munkahengert, és a szervizpark legtávolabbi sarkából rohant vele idáig. Mára kijutott neki a jóból, eddig kétszer kellett betolnia egyedül az autót a kuplung miatt. Alig kapott levegőt, percekig meg sem tudott szólalni. De nem is volt rá szükség. Az alkatrészt a szerelő kezébe nyomta, aki ránézésre megállapította, hogy megfelelő. Még a térdére támaszkodva zihált, amikor felnézett, a végig a kocsi alatt fekvő szerelő már a munkahengert rögzítő csavarokat tekerte a helyére. Csatlakoztatta a csövet, és gondosan meghúzta a hollandert. 

- Mehet vissza az olaj, és kérem a váltót!- mondta hangosan, mire a körben álló emberek közül kettő a váltót tolta a felbakolt versenyautó alá, egy pedig az üdítős üvegbe leengedett hidraulika folyadékért nyúlt. A műhelyben majd le kell engedni megint, és új olaj kell bele – gondolta. Papírtörlőt fogott a kezébe, és vigyázva, hogy ne zavarja a lent fekvőket, feltöltötte a kuplung tartályát. A saját szervizcsapaton kívül néhányan álltak még a ponyva körül a szomszédos csapatokból. Ők már rég végeztek az autójukkal, figyelemmel kísérték a bontakozó drámát. Csak félhangosan beszélgettek, anélkül, hogy erre bárki is kérte volna őket.

Fotó: NHfoto

Amikor lejárt a szervizidő, az autó körül még szerszámok, elemlámpák, féltengelyek, és a egyéb alkatrészek hevertek. - Mostantól 15 percet késhetünk.- mondta az egyik, csapatpólót viselő, őszebb férfi. A fél óra szervizidő perceinek számolása után a teljes tizenöt perc végeláthatatlanul hosszú időnek tűnt. A vastag ponyváról olyan ütemben fogytak a versenyautó alkatrészei, mint a maradék idő percei, annál semmivel sem gyorsabban.

 A feszültség akkor is érezhető volt, ha valaki csak elsétált a szervizhely mellett, így a szerelősátor körül egyre többen álltak. Amint elhangzott egy „kérek egy 15-öst, és hosszú toldót”, azonnal adta valaki a kért szerszámot.

A navigátor órájának perceket mutató számjegyei még sosem voltak ilyen népszerűek.  
-Még nyolc perc a késésből.- szinte kiáltott, hogy mindeni biztosan hallja. 
-Menetlevéllel legyél az időellenőrzőnél, hogy ott állj, mire ez kész! – válaszolta a csapatfőnök. És, bár az utasítás nem tartalmazta ezt a lehetőséget, nyilvánvaló volt, hogy az autó elkészülése továbbra is csak az egyik lehetőség. Már hatan dolgoztak, és csak azért nem többen, mert egyszerűen nem fértek oda. 

Két perc volt hátra, amikor a benzineshordónak támasztott kartervédő az autó alá csúszott. Az ilyet általában úgy tervezik, hogy néhány csavarral pillanatok alatt lehessen rögzíteni. Most ez a néhány másodperc is hihetetlenül hosszúnak tűnt. 
-Gyerekek, egy percem van, mennem kéne!- tette fel a ki nem mondott kérdését a versenyző.
-Tegyétek fel a kereket, csavarok a helyükön- intett a vezető-szerelő két kertésznadrágos ácsorgónak. A „kérlek” most nem hiányzott senkinek. Mindenki azért állt ott, hogy segítsen, ha tud. Az első kerékanyákon még kattogott a nyomatékkulcs, amikor a pilóta a nyomógombbal életre keltette a motort. Ketten csukták a motorháztetőt és biztosították le, a többiek a nagyobb szerszámokat tették félre a kerekek útjából. Egy bámészkodó elindult az autó mögé, hogy szabad utat csináljon a kitolatáshoz.

Fotó: NHfoto

Indulhatott, ám próbára sem idő, sem lehetőség nem maradt. A biztató jelek ellenére továbbra sem lehetett tudni, hogy a javítás sikeres volt-e, és folytathatják-e a versenyt. Még mindig benne volt a pakliban, hogy a jármű mozdulatlan marad. A pedál első lenyomása a hátramenet kapcsolása volt, a második lenyomás az egyesé. Egyszerűen nem maradt többre idő. Ha valami nem stimmel…
  Az összkerék-hajtás a kavicsos talaj és a sima gumik ellenére is hihetetlen gyorsasággal katapultálta a szervizpark kijárata felé a versenyautót. Egy lényeges kérdés továbbra is maradt: sikerül-e időben megtenni szervizhely és az időellenőrző között azt a 300 métert, ahol a legtöbben bámészkodtak. A rendelkezésre álló időt már nem percben mérték. A sátrak közötti utcák végén gázzal fordult be, nyilvánvalóvá téve ezzel, hogy a következő 100 méteren sem szándéka, sem lehetősége nincs megállni. Három másodperc alatt tűnt el a csapata szeme elől, akik a közben beállt szürkületben a lámpasor fényét követték tovább.  Néhány, a már üres a ponyván álló nézelődő önkéntelenül elmosolyodott. Nemrég még ők is ott sétáltak, és átérezték a pillanat szürrealitását, hogy bár nem látták, de tudták, hogyan rebbennek szét az emberek az időellenőrző környékén.
-Tizenöt- mondta hangosan valaki. Ennyi másodperc volt hátra, amikor az üvöltő versenyautó négy álló kerékkel becsúszott a sárga tábla mögötti területre. Ugyanebben a pillanatban az izgalomtól remegő navigátor a sportbíró kezébe csapta a menetlevelet. Odaért. Megcsinálták. 

A szerelők végre fellélegeztek. Mosolyogva váltottak kézfogást egymással és a külsős segítőkkel. Néhányan rágyújtottak, valaki a kólájáért nyúlt. Még megkerestek egy telefont, amivel az autó alatt világítottak, aztán lassan kezdték elpakolni a szerszámokat. Aznap nem kellett többet szervizelniük.