Kubica kiesése után nem történt már semmi: Jan Kopecky nyert, a magyarok remekül helytálltak, a meglepetések viszont elmaradtak a Kanári-Szigeteken.
Robert Kubica közel másfél napos tündökléséről, és a szalagkorlátnak köszönhető bukásáról már beszámoltunk korábbi posztunkban. Továbbra sem értem, hogy miért történt: a felvételeken látszik, hogy egyszerűen sok volt, és a szalagkorlát lebontotta az autó elejét. Értem én, hogy a lengyel srác igazi gladiátor, és hősiesen küzd akkor is, amikor úgy is agyonverné a mezőnyt, ha a gyorsaságin szotyizna vezetés közben, de én annak örülnék, ha legyőzné végre magát is, és nyerne. A rali más kvalitásokat kíván, mint az F1. Itt nem két óra a verseny, hanem leginkább két-három nap, és hiába csak két és fél óra az összetett időeredmény, ha itt tizennégyszer kell felpörögni. (És arról nem beszéltem, hogy van itt még egy füzetes ember a kocsiban...)
Jan Kopecky nem hibázott, és a korábban fényévekkel vezető citroenes lengyel srác kiesése után szépen végigverte a mezőnyt. Szombaton mindössze a 11. gyorsasági szakaszt nem nyerte meg, azt átengedte a helyi (nem spanyol, hanem a szigeteken lakó) MINI RRC-vel versenyző Luis Monzonnak, aki egyébként egy pillanatig sem veszélyeztette a cseh versenyző győzelmét. Olyannyira nem, hogy a második helyezett Craig Breentől is vagy másfél percet kapott a verseny végére. Monzon egyébkét nagyon örült a harmadik helyének.
Az évkönyvekben imponáló lesz a közel kétperces győzelem, de mi azért tudjuk, hogy Kubicához képest a fasorban sem volt az első napon. (Jan pedig azt tudja, hogy a verseny a céldobogón fejeződik be, és "nem kell minden kanyart megnyerni".) Kopecky ezzel vezeti a bajnokságot, két futamon indult, mindkettőt megnyerte.
A mezőny elejében két érdekesség akadt: Germain Bonnefis az elsőkerékhejtású R4-es Renault Megane RS-ével ötödik lett úgy, hogy rendre ennél sokkal rosszabbul teljesített a gyorsaságikon. Gorka Antxustegi Suzuki Swift S1600-asával pedig a hatodik helyen végzett, torony magasan nyerve a kétkerék-hajtásúak versenyét.
A magyar különítmény összességében várakozásokon felül jól teljesített. Puskádiék többször negyedik-ötödik időket autóztak, és ezzel összesítésben hetedik helyen zárták a versenyt.
A Bessenyi-Nyírfás páros tizenegyedik lett úgy, hogy ezzel Antxustegi mögött második helyen végeztek a 2WD kupában. Elmaradtak viszont a kitűzött céloktól Vizin Laci bácsiék. Évtizedes ismeretségünk miatt is nagyon kedvelem Vizinéket, emiatt elfogult vagyok az irányukban, de ezt vállalom. Emiatt én csalódásként éltem meg, hogy kénytelenek voltak a célbaérésre autózni, miután egy félreváltás eredményeként esélyeik szertefoszlottak. De ki ne remélt volna egy újabb csodát a tavalyi IRC-futamgyőzelem után? Kategóriájuk ötödik, abszolút értékelésben pedig a 16. helyen végeztek. (Ami egyébként egyáltalán nem rossz eredmény.)
Kubica hivatalosan is a verseny hőse lett azzal, hogy a legtámadóbb szellemű versenyzőnek járó - Colin McRaeről elnevezett, és minden ERC futamon odaítélt - trófeát megnyerte, azt ígéri, hogy már mától a Portugál Ralira koncentrál.
A verseny vesztese pedig Jeremi Ancian lett, akinek parádésan kezdődött az S2000-es bemutatkozása: stabilan a negyedik helyen autózott, azonban a kilencedik és a tizedik gyorsasági szakaszon is kapott defektet, és nem volt az autóban több pótkereke.
Az ERC egy hónap múlva a leírhatatlanul szép Azori-Szigeteken folytatódik.