Végre visszatért az Országos Rali Bajnokság Borsodba. A 19. Mojito Lemon Miskolc Rally-n ráadásul az évek óta nem használt, a Lillafüred - Mályinka szakasz is végre szerepelt a programban - csak azt sajnálhattuk, hogy a nézők ezt a gyorsaságit nem látogathatták. 

Fotó: turanmotorsport.hu

A prológot Turánék nyerték Kazár Mikiék előtt, a harmadik helyen Botkék végeztek. A harmadik WRC-vel versenyző Krózseréknek elrontott rajtjuk miatt nem sikerült a salakos pálya, ami csak a 19. helyre volt elég. 

kazar_szoke_miskolc_szombat2.jpgFotó: Maximmun Racing 

Az első gyorsasági szakaszon ismét a Ford Focus WRC-vel versenyző Friciék voltak a leggyorsabbak: a hét kilométeres gyorson 4,5 másodpercet adtak a második helyezett Krózser-Papp duónak. A harmadik helyen Herczigék, a negyediken a címvédő Kazár Miklós, majd Balogh Jani és Botka Dávid zárt.

Kazár Miklós bemelegítő gyorsként fogta föl a nyitányt. Herczig Norbert szerint tovább fog romlani a pálya a második körre, Bútor Róbert viszont úgy vélekedett, hogy nagyrészt tiszta az út és rend van a pályák szélén. Krózser Menya rendkívül boldog volt, hiszen akkor még úgy tűnt, hogy szakaszt tud nyerni, ám ezután ért le a célba Turán Frigyes és Zsíros Gábor. Frici hozzátette: ez most így nagyon rendben volt, de érzi, hogy még több van az autóban. Lukács "Csucsu" Kornél pedig arról panaszkodott, hogy valami nincs rendben az autóval.

Fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv

A második szakaszon viszont Kazár Miki volt a leggyorsabb a Xsara WRC-vel. A húsz kilométeres gyorsaságin alaposan visszalőtt a mezőnynek: 12 másodpercet adott a sokdás Herczig Norbinak, és 13,5-öt Turánéknak. Ezzel a citroenes fiúk át is vették a vezetést Friciééktől. Őket összetettben Herczig Norbi, majd a legjobb mitsubishis Balogh Jani követte. 

Fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv

Az első körhöz hasonlóan másodszor is a Turán - Zsiros Gábor nyerte meg a Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt közötti gyorsasági szakaszt. Úgy tűnt, hogy a szűk, sok kanyarral tarkított pálya rendkívül fekszik a Ford Focus WRC-nek. Herczigék a második idővel jöttek le, a miskolci Balogh János pedig egy abszolút harmadik helyezéssel jelentkezett be. Ezen a gyorson negyedik lett a versenyt vezető Kazár Miklós - Szőke Tamás páros, akik ettől függetlenül - ha csak szűk egy másodperccel is - megtartották az éllovas pozíciójukat.

"Még jobban tetszett, mint az első körben. A végére egy kicsit elfogyott a gumink és lendületünk, de így sem panaszkodhatunk. Mind a két körben gyorsan közlekedtünk a hosszú gyorson, amivel vezetjük a versenyt" - nyilatkozta a mályinkai célban a RallyeRádió munkatársának Kazár Miklós. A Citroen Xsara WRC-vel induló címvédő másodszor is győzni tudott Lillafüreden, így két kör után Szőke Tamással az oldalán vezetik a versenyt. Herczig a második, Turán a harmadik lett a négyesen, míg Balogh Jani egy szakasz negyedik pozícióval tartja a lépést az élmezőnnyel. A gyorsasági nagy vesztese Spitzmüller Csaba volt, aki egy defekt miatt komoly - mintegy négy perces - hátrányt szedett össze.

féltengely.pngTurán Friciéknek meggyűlt a bajuk féltengelyükkel: a rendelkezésre álló idő alatt nem tudták megjavítani, ezért a szervizparkot már nem hagyták el. Fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv

Az ötödik gyorsasági szakaszon csak három autó tudott "tisztán" végig menni, ugyanis a Bútor Róbert, Tóth Imre páros Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között kicsúszott, beszorult a védőkorlát alá. Az S2000-es Peugeot 207-es pedig akadályozta, lassításra, megállásra kényszerítette az őket követő versenyzőket. Az irreálissá vált körülmények miatt ezt a szakaszt etapnak minősítette a versenyigazgatóság, és a többiek megállapított időt kaptak. Úgy tudjuk, Bútor Robiék jól vannak, személyi sérülés nem történt a baleset során.

Fotó: Szabó-Jilek Ádám - Rallye Évkönyv

Herczig Norbi ismét gyorsasági szakaszt tudott nyerni az S2000-es autóval. A hatodik, hajnali mályinkai szakaszon 5,6 másodperccel verte meg Kazárékat, akik összetettben még így is 11,4 másodperccel vezet előttük. A nap végén Balogh Jani áll az abszolút értékelés harmadik helyén.

Ma délután Ózd környékén láthatjuk majd az ORB mezőnyét (délelőtt a ralitúra versenyzett arra), még odaérhettek! Élő közvetítésünket erre találjátok.

Ugye, nem felejtettétek el, hogy Miskolcon is fotópályázat? A téma: "Az éjszaka". Hajrá!

Címkék: fotópályázat miskolc kazár orb wrc bútor robi herczig norbi turán frici zsiros gábor rallye évkönyv

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr365296298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása