A Rali Európa-bajnokság ötödik futamán a korábbi világbajnoki helyszínre, az "ezer-kanyar" földjére látogatott a mezőny. Az impozáns mezőnyben ott volt mindenki, aki az ERC-ben számít: Kopecky (Skoda), Breen, Delecour, Bouffier (mindhárman Peugeot), Kubica (Citroen DS3), Sarrazin (Mini), és persze a helyi erők sem maradtak otthon. Két magyar páros is elment Napóleon szigetére versenyezni. Egyikük a magyar ralisport egy nagy öregje, Vizin László, másikuk pedig egy feltörekvő tehetség, Lukács Kornél.

Péntek reggel hat gyorsasági szakaszon 138,4 kilométer várt a közel hatvan párosra. Elsőnek egy 27 kilométeres gyorsasági szakasszal kezdtek, amelyen Craig Breen volt a leggyorsabb. Azon már senki sem lepődött meg, hogy Kubica a második helyen nyitott. Legfeljebb Kopecky kilométerenként egy másodperc körüli hátránya okozott némi meglepetést. Lukács Kornélék a Citroennel a 21., Laci bácsiék a Subaruval a 32. helyen kezdtek.

A második 25 kilométeres gyorsasági szakaszon Breen ott folytatta, ahol az elsőn abbahagyta. A különbség legfeljebb annyi volt, hogy kisebb különbséggel verte meg ellenfeleit. Összetettben a második szakasz után már csak négyen voltak fél percen belül. Vizinék nem találták a fonalat, már csaknem ötperces hátrányba kerültek.

IMG_4038.JPG

A harmadik gyorsaságit is lazán nyerte Breen. Nagyon gyors, és eddig nem hibázott, már közel fél perces előnnyel állt az élen, Kubica előtt, viszont mögötte sűrű volt a mezőny: Kubica, Bouffier és Kopecky 8 másodpercen belül állt, de jött a negyedik gyors, ahol az ír srác komolyat hibázott, aminek eredménye egy defekt és egy elvesztett első hely lett az eredménye. Közel másfél percet zsákolt be, és egy perces hátrányba került. Így viszont - miután megnyerte a gyorsaságit is - Robert Kubica állt az élre, de a tarkóján érezte Bouffier és Kopecky lihegését.

Az ötödik gyorsasági szakaszon, az üzemanyag-ellátó rendszer hibája miatt kiestek Kubicáék. (Próbálták életre kelteni az autót, dokumentációból, és telefonos segítséggel is, de aztán feladták. Ez volt a DS3 első műszaki hibája, de szombaton szuperralival folytatják, vagyis látni fogjuk még őket.) Újra Breen volt a leggyorsabb, de Bouffier állt az élen. Ezen a gyorsasági szakaszon a mezőny nagy részének nem is volt mért ideje, ugyanis egy a 10. helyen álló Lorenzo Bertelli - Mitia Dotta páros Ford Fiesta RRC-je kigyulladt, ezért a szakaszt a rendezők törölték. (A versenyzők sértetlenül élték túl a kalandot.)

Rossz lehet a korzikai éllovasok karmája, mert a hatodik gyorsasági szakasz megnyerését követően Kopecky vette át a vezetést. Kicsit tréfás volt az időjárás, a pálya eleje száraz volt, a vége inkább vizes, komoly bátorságróba volt a mezőny nagy részének. Kopecky mögött alig négy percre jön Bouffier, és 40 másodpercen belülre megérkezve Breen. Jó hír, hogy Lukács Csucsuék a kétkerekesek között a második helyen, és a 6. kategória első helyén állnak. (Vizinéknek nem megy ilyen jól, ők az abszolút 26. és kategóriájuk 17. helyén állnak.) 

Szombaton délben és este hatkor az Eurosporton élő közvetítés Korzikáról!

Leg1.png

Címkék: video robert kubica kopecky jan kopecky erc zsiros gábor vizin vizin lászló Loeb Kubica Bouffier Lukács Kornél Craig Breen lukács csucsu

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr255305499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása