A dobogósok végiggurulták az Akropolisz-rali harmadik napját, ahol szóra érdemes csata csak a negyedik helyért és a bónuszpontokért zajlott. Latvalának megvan az első volkswagenes siker. Ogiernek egy célja volt, elérte.

Ó, hát ilyen sima lenne minden verseny franciák nélkül – gondolhatta a zárónap reggelén Jari-Mati Latvala, akinek az Akropolisz-rali vasárnapi szakaszain – erős sportközhellyel élve – már csak be kellett hozni az autót a célba. A megboldogult Colin McRe-nél is nagyobb autótörő finn esetén persze nagy volt a rizikófaktor, különösen egy olyan gumi- és technikagyilkos terepen, mint a görög murva.   

886x498_vw-20130601-9301.jpgOgier és Loeb nélkül Latvala előtt tiszta volt az út

Az idei világbajnokság hatodik versenyén az első két nap a főmezőny felén kifogott. A szezon eddigi legjobbja, a Volkswagen első három futamgyőzelmét bő két hónap alatt begyűjtő Sébastien Ogier már a pénteki első szakaszon elbukta esélyeit, miután a Polo WRC üzemanyag-ellátórendszerével gondok voltak. Mikko Hirvonen a kormánymű miatt vesztett sokat az elején, Mads Ostberg pedig kerekét törte.

Galerie000_93049_Aatmosphere06GR12cm764.jpgGörög szikla más nézőpontból: vitorlás a Korinthoszi csatornán

A második nap szólhatott volna Jevgenyij Novikovról diadalmenetéről, ám az orosz egy masszív, szakaszról szakaszra épített előnyt bukott el defekt miatt. Ekkor örökölte meg Latvala az első helyet. Az egyre inkább Ogier árnyékába kerülő finnben óriási lehet a bizonyítási kényszer, hiszen mégiscsak a mezőny egyik legkevésbé megbízható versenyzőjeként tartják számon, s emellett nyilvánvaló, hogy egy nagyon jól működő csapat, nagyon jól összerakott autójában versenyez. A második helyre Sordo jött fel Novikov defektje után. A spanyol citroenes tudja, mit jelent egy gyors francia árnyékában eltölteni egy pályafutást, ám Latvalával ellentétben neki még csak futamgyőzelme sincs a világbajnokságról, amiért a motiváció nála nem kevésbé erős. Kettejüket Neuville kísérte be a második nap végi fiktív dobogó harmadik helyén.  

20130161151.JPGHirvonennek most sem jött össze

Négy szakasz és 83 versenykilométer adta a zárónap programját. Az első kör eredményei azt mutatták, az élen álló hármas visszavett, közvetlen Neuvelle mögött viszont komoly csata zajlott Andreas Mikkelsen és Nászer el-Attija között. A norvég VW-s a kör mind a két szakaszát megnyerte, amivel 1,9 másodperccel került a katari elé a szerviz előtt.

A további pontszerző helyek ekkorra már leosztottnak tűntek. Bár a hátulról zárkózó Novikov miatt Hirvonen még félthette nyolcadik helyét, a hátraszorult nagyok leginkább abban bízhattak, hogy a Power Stage-en még leesik néhány plusz pont.

Az utolsó előtti, tizenharmadik szakaszon újfent Mikkelsen volt a legjobb, akinek így már biztosnak tűnt negyedik helye. A többiek lényegében biztonságit mentek – ki a záró szakaszra spórolt, ki a technikát kímélte.

 „Készen állunk a Power Stage-re” – így Novikov a tizenharmadik gyors után. „Megpróbálok néhány pontot elhozni” – mondta Ogier a harminc kilométer hosszú hajráról. A futam két nagy vesztesének sok buknivalója nem maradt, így mind a ketten meghajtották a végét.

A Power Stage három pontját Ogier hozta el, míg Novikovnak kettő, Mikkelsennek egy maradt. Latvala kimaradt a szórásból, de vigasztalódnia volt mivel: a finn közel kétperces előnyben szerezte meg vb-s pályafutása nyolcadik győzelmét, amely egyben az első volt, amit új csapatánál ért el.

Sordo sokadik ezüstjével zárt, Neuville pedig második dobogós helyének örülhetett. Mikkelsenben most is több lett volna a negyedik helynél, azonban néhány hiba és egy kisebb késés miatt most erre futotta a volkswagenestől. A mögötte ötödik el-Attija talán nem panaszkodik újabb tíz pontja miatt, és ezúttal Otsberg sem lehet bosszús a hatodik hellyel.

szamp.jpgKubica már murván is a legjobbak között

A WRC2-ben utolérhetetlen Kubica újfent igazolta, hogy – ha nincs útban egy szalagkorlát – murván is számolni kell vele. A DS3 RRC-ből ezúttal kihozta a kategóriagyőzelmet, méghozzá jelentős fölénnyel.

A világbajnokság június 21-én, Szardínia murvás útjain folytatódik. A verseny után az idei szezon már túl lesz a féltávon, így a Fordnak és Citroennek is muszáj lesz összekapnia csapataikat, máskülönben észre sem veszik, és az újonc Volkswagen könnyedén hozza el mind az egyéni, mind a csapatbajnoki címet.   

Nem voltak izgalmaktól mentesek az Akropolisz-rali utáni órák. A Citreon nehezményezte, hogy a Volkswagen két akkumulátort használt autóiban. Ez ellenkezik a szabályokkal, ám az első óvást az FIA formai hibákra hivatkozva visszautasította, ugyanis a francia csapat egyszerre akart mind a három Volkswagen ellen óvni, azonban a három pilóta esetén két különböző csapatról van szó. A Citroen második óvása sem volt hibáktól mentes, ennek ellenére az FIA megbeszélésre hívatta a csapatok képviselőit. Itt kiderült, hogy a Polók a parc fermé ideje alatt kapták meg a másik aksit, melyet aztán másnap reggel ki is vettek belőlük. Ezt a fajta megoldást az FIA technikai ellenőre korábban már jóváhagyta az idei szezonra.

Fotók: Volkswagen Motorsport, Citroen Racing

Címkék: összefoglaló wrc 2013 Akropolisz-rali

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr835340577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bcsillag 2013.06.03. 11:36:36

Boszporusz????????

Jó lesz az Korinthoszi csatornának is...

Assa$s!n 2013.06.03. 16:20:33

"Mikkelsenben most is több lett volna a negyedik helynél, azonban néhány hiba és egy kisebb késés miatt most erre futotta a fordostól."

Mikkelsen nem VW-t hajt? :)
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása