Már év elején tudtuk, hogy a közös ORB-RTE futamokon nem fogunk indulni, így különösen vártuk a Salgó Rally-t, ahol a Túra mezőnye kapta a főszerepet. Legendás pálya a Zagyvaróna – Cered gyorsasági szakasz, amiről a tapasztalt rókák is csak suttogva mernek beszélni, így amikor megtudtuk, hogy kipróbálhatjuk magunkat rajta, repestünk a boldogságtól. Igaz, hogy a hőskorban itt még nem volt ilyen jó minőségű az aszfalt és nem volt szalagkorlát sem az út mellett, de azért Cered az Cered. Menni kellett még a Zabar – Domaháza és a Vizslás – Kazár – Salgótarján gyorsaságikon is, előbbin kétszer, utóbbin háromszor, egyik sem túl rossz pálya.

Utoljára a tavalyi Vác Rally-n került bevetésre a "kupásunk", azóta nézegettem a garázsban, néha megsimogattam és olykor pár biztató szót is megeresztettem felé a Salgóval és Cereddel kapcsolatban. Hitte vagy sem, nem tudom. Sok munka nem volt vele, nem egy hisztis fajta. A verseny előtt kapott egy váltót a bontóból, új féltengely-szimeringeket, új olajat, és előre új féktárcsát és betéteket. A futóművét már a versenyre menet, pénteken állították be nekünk egy pásztói gumisműhely szakemberei, akiknek külön köszönjük, hogy felfedeztek egy menetszakadást a hátsó legőkar csavarjában és segítettek szerezni egy újat.

Szállást Salgóbányán sikerült szereznem egy vendégházban, ahol volt saját kerti sütőnk kis faházzal. Velünk laktak Leviék, akik egykor az N1-ben vitézkedtek egy másik kupással, egy ideje pedig új kalandokat keresve nagyobb kategóriában próbálkoznak, meglehetősen mérsékelt sikerrel, olyannyira, hogy most már azt sem tudom leírni, hogy a lelkesedésük töretlen. Idén épp egy A csoportos Gti-t nyúznak, három motorjuk durrant el eddig és még nem sikerült pontot szerezniük. A harmadik éppen a Salgó Rally első napjának első gyorsaságiján, de épül a negyedik motor is…

Hogy mentálisan megfelelő állapotba kerüljek, elkezdtem fogyókúrázni a verseny előtti hetekben, nem ettem és gyorsan le is ment hét kiló, aztán megállt, hiába koplaltam tovább, pedig még héttől is szívesen elköszönnék. Igazából semmi értelme nem volt a dolognak, hiszen az N1-ben idén sincs túljelentkezés, Salgóra mindössze ketten neveztünk egy Gti-vel. Mivel a Swift Gti könnyebb és erősebb a mi kupásunknál csak abban bízhattam, hogy a tapasztalatunk és az összeszokottságunk segít majd. Csabi első RTE versenye volt ezzel az autóval, de navigátorként tizenhat éve koptatja a hazai gyorsasági szakaszokat, így rutintalannak nem mondanám.

Szombaton délelőtt szokás szerint a pályákat jártuk, délután átvételek és a prológ. Ez utóbbinál jobban kevés dolgot utálok jobban a raliban, főleg az ilyen gumik közötti tekergést. Tudom, hogy a hátsó- és összkerekes autók nagy látványt produkálnak, de az N csoportos Swift ilyenre nem képes, így nekünk kínszenvedés az egész, járna a felmentés. Mindegy, átgurultunk a prológon – úgy hallottam, nem csak mi szabotáltuk a szlalomot – és beálltunk az éjszakai parc fermébe, közvetlenül Ollé Sasa új szerzeménye mellé.

Furcsán működik az agyam ilyenkor, nem tudom, hogy másnál is így van-e. Egyszer még óvatosan, ésszel akartam autózni, pár perccel később meg úgy voltam vele, hogy igazából tök mindegy, ha elesünk, akkor elesünk, de megtámadjuk a ceredi gyorsot. Lacika egy pillanatra sem tud már ülni, ha mégis, akkor a lába mozog, rajta nagyon látszik a feszültség. Levi bölcselkedik, olyanokat mond, hogy "a raliban magadat kell legyőzni", ezt nem is igazán értettem, de nem feszegettem a témát, megvolt nekem a magam baja. Talán csak Gergő volt nyugodt, de ő valószínűleg egy atomháború kirobbanásának pillanatában is az lenne. No, meg Zoli, ő sem idegeskedett, hogy a tűző napon, egy pályaudvar betonján kell majd ránk várnia sátor nélkül egész nap, de ezt már tőle megszoktam.

Az éjszaka nyugodtan telt, jót aludtam amíg Lacika el nem kezdte a versenynapok reggelén szokásos rutinját. WC lehúzás, reggeli, wc lehúzás, elektromos borotva ki-be kapcsolgatása, wc, zörgés mindenféle tárggyal, wc... Ilyenkor szívesen megütném, főleg így, hogy öten aludtunk egy picike ház még kisebb szobájában. Amikor végre teljesen magamhoz tértem, már biztos volt, hogy támadunk – ez mindig így van, de nem mindig sikerül -, ezt mondtam is Lacikának, aki egyetértően bólogatott és picit mintha meg is nyugodott volna ettől a kijelentésemtől.

Saját magunkat is meglepve egészen jól sikerült az első kör. Cereden tizennyolcat adtunk az ellenfelünknek, Zabaron kaptunk két tizedet tőlük, majd Kazáron ismét mi voltunk gyorsabbak két másodperccel, így a szervizben húsz másodperces előnyről számolhattunk be Zolinak, akin szokás szerint nem látszott semmilyen érzelem a hír hallatán, de belül biztosan velünk örült. Ekkor árnyékban olyan harmincöt fok lehetett, de mivel árnyék nem volt, mi a negyvenötben álldigáltunk. Még a verseny előtt felfedeztem, hogy van nekünk egészen jó állapotú, nem túl öreg közepes keménységű gumink is, így két ilyet felpattintottunk előre, hátul maradtak a puhák és elindultunk a második körre.

Sikerült tovább javulnunk a ceredi gyorsaságin és Kazáron is, de az előbbit mindenképpen nagyobb fegyverténynek tartom. Már nem nagyon volt tartalék sehol, sőt, voltak olyan pillanatok is, amit a vébés menők „big moment” jelzővel illetnének, én csak úgy, hogy majdnem elestünk. Egy nem sokkal előttünk történt bukás miatt még lassítottak is minket, de így is javítottunk majdnem öt másodpercet. A beíróban remegő kezek, lihegés, királyság! Ebben a körben kimaradt a zabari pálya, úgyhogy indultunk egyből Vizslásra, ahol szintén jól átjöttünk magunkhoz képest, javítottunk ott is négy másodpercet.

Az már ekkorra eldőlt, hogy az N1 győzelem a miénk lehet, ha célbaérünk, de az utolsó körben sem akartunk sétakocsikázni, nem azért jöttünk. A közepes keverékű gumijaink fényesen beváltak, sokkal jobb volt a tapadásunk elöl, mint a puhákkal, így maradt minden. Szépen szerettünk volna búcsúzni Ceredtől, és utoljára minden klappolt. Egy erős jobbosban érintőre vettük a szalagkorlátot és az kiharapott egy darabot a bal hátsó ajtónkból, - a fenti videón 1:20 környékén az eset -, megint volt előttünk esés, de csak minimálisat kellett lassítanunk, így újabb négy másodpercet  lefaragtunk az időnkből. Ha maradt is még benne, nem lehetett sok, az biztos. Lacika parádézott, ilyen jól talán még sosem diktált. Zabaron is javítottunk, de az utolsó kazári gyorson már nem koncentráltunk eléggé, így ott nem sikerült gyorsulnunk. Nagyon tartottam attól, hogy a kilenc kihagyott hónap miatt rozsdásak leszünk, de szerencsére nem így volt. Tavaly az évzáró Vác Rally-n éreztük úgy, hogy ez minden, amit ebből a kisautóból ki lehet vagy ki tudunk hozni, de úgy néz ki, hogy ebben nem volt igazunk. Szerintem kellett hozzá egy olyan pálya is, mint a ceredi.

Az RTE következő versenyét Esztergom környékén rendezik. Ha minden igaz, akkor mi is indulunk, bár az ottani pályák nem a kedvenceim (Tardos – Bikol kivételével), de nagyon közel van és pontokat is osztanak.