Egy ember életét vesztette többen súlyosan megsebesültek a Rallysprint Bajnokság északi régiójának mai fordulóján a Nagykállói Ralda Rallysprinten

Többen is súlyosan megsérültek amikor a nézõk közé csapódott egy autó a Nagykálló és Újfehértó között zajló autóversenyen vasárnap délután. Egy ember életét már nem tudták megmenteni, a kórházba szállítást követõen meghalt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az egyik versenyzõ egy kanyarban kisodródott és autójával a nézõk közé csapódott. A baleset következtében megsérült kilenc embert a mentõk kórházba vitték - írja a police.hu.

4458636_9dcc0679bffdbfa7cefeb78db385bc60_wm.jpgKép: Taipusz Attila

Később érkezett a hír, amely szerint az egyik sérült a műtőben meghalt Nyíregyházán, az ő életét már nem tudták megmenteni az orvosok. Ő volt az, akit súlyos koponyatöréssel vittek be. Vitkai Éva elmondta, hogy a nyíregyházi kórházba összesen nyolc sérültet szállítottak be, később egyiküket a debreceni gyógyintézménybe vitték át. A Nyíregyházán lévő hat sérült állapota stabil, egyikük sincs életveszélyben - tette hozzá a szóvivő.

Három, nyílt töréseket szenvedett sérültet jelenleg is operálnak, hármat várhatóan hétfőn fognak megműteni - közölte Vitkai Éva.

A Debrecenbe szállított nézőn életmentő műtétet végeznek. Szentgyörgyi János közlése szerint a 31 éves napkori férfi koponya-, illetve hasi- és más belső sérüléseket szenvedett.

MTI

Címkék: baleset amatőr tragédia ralisprint nézők ARK Nagykálló Ralda BWM

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr245385137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.06.30. 22:01:32

Pedig nem is holmi "vevőtalálkozó" volt, ugyebár...

Az autósport veszélyes. Pont.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2013.07.01. 00:48:45

Szerintem sem kell vevőtalálkozó legyen, hogy baj történjen.
Sokszor rossz helyre állnak a nézők.

megatoner.hu · http://megatoner.hu 2013.07.01. 09:05:18

rip.

mondjuk a cikk megnyitása előtt már tudtam, hogy BMW-t fogok látni a képeken..

Hun_Fighter 2013.07.01. 09:11:19

RIP.

Mit kerestek emberek a "bukótérben"?

Dragon.22 2013.07.01. 09:36:41

@megatoner.hu: És ha BMW akkor mi van? Milyen következtetést vontál le ebből?

Zolus84 2013.07.01. 09:49:53

@megatoner.hu: Ahogy megláttam a képet, egyből tudtam, hogy valami gyökér megjegyzést tesz a bajor márkára.

Nyugodjon a békében az áldozat, részévtem a családtagoknak, barátoknak. A sérülteknek gyors felépülést kívánok.
A leírásból ítélve valószínűleg nem biztonságos helyen álltak. Sajnos a motorsport veszélyes, nagyon oda kell figyelni, hogy hova állunk, mert bármikor megtörténhet a baj.

szine 2013.07.01. 14:53:25

Utálom azokat az embereket, akik azzal zárnak le dolgokat, hogy az autósport veszélyes.
Mert, hogy ez ide nem igaz, az sokkal inkább, hogy hülyék az emberek. Egy ilyen versenyen bárhol ott lehetsz, nincsenek biztonsági emberek, vagy ha még is igen kevesen.
Pont, hogy ezek az emberek nincsenek tisztában a veszéllyel, és ez a probléma, és ebből születnek az ilyen jellegű halálesetek.
9 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása