Ezzel most nagyon elkéstünk, elnézéseteket kérjük. - B. Capelluti

Kacsándi Norbert (Rallye Évkönyv): Túl vagyunk egy nagyon nehéz viadalon. Miskolc Rallye egy hatalmas ömlesztett kavalkád volt számomra. Éjszakai, nappali szakaszok, ORB, RTE és Sprint verseny zajlott egy időben. Mindenki megtalálhatta számára legérdekesebb szakaszt. Fotópályázatunk a verseny legnehezebb szakaszaihoz köthetőek, melynek témája: „Az éjszaka” volt.

A sötétben mind a versenyzőknek, mind a fotósoknak speciális kiegészítőkre van szükségük egy-egy jó eredmény eléréséhez. A fény nélkülözhetetlen a fotózáshoz, de reménykedtünk benne, hogy kellő kreativitással a vak sötétben is születni fog néhány igen látványos kép.

MatokSzabó-Jilek Ádám: Matók Ádám

A pályázatra több nappali fotó is érkezett, melyek közt találtunk nagyon tetszetős, ötletes alkotásokat, azonban ragaszkodtam a pályázatban kiírt témához és az éjszakai fotókat értékeltem elsősorban.

KiralyKacsándi Norbert: Király Gábor

Ismételten felkértünk két autóversenyzőt, Király Gábort és Matók Ádámot, hogy saját szempontjaik alapján is értékeljék a beérkezett munkákat, hiszen Ők állnak a középpontban, róluk szólnak a képek. Érdekes volt, hogy a versenyzők és mi, fotósok melyik képeket részesítjük előnyben, a téma, a kivitelezés, az összhang keltett hatás alapján ki, milyen sorrendet alakított ki.

031 LillafüredUdvardi Laca: Lillafüred

KN: Nehéz dolgom volt a sorrend eldöntésénél. A válogatás, szűrés után 6 db fotó akadt fenn a rostán, melyek mindegyike rejtett valami egyediséget, különlegességet. Hosszú vívódás után egy olyan fotót találtam érdemesnek az első helyre, amely egy kis előkészületet is tartalmazott. 031 Lillafüred című kép lett számomra a befutó. A fotós több vakuval dolgozott, nagyon ügyesen összehozta a versenyt, a helyszínt és az éjszakai hangulatot.

MÁ: Nagyon ötletes és művészi kép. Tökéletes helyezkedést,és időzítést kíván .Engem az ötlet mellett a megvalósítás fogott meg igazán,nem gyakran nyílik lehetőség ilyen kép születésére! Gratulálok a kivitelezésért,hasonlóan rafinált képeket kívánok még. 

022 tükröm tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a vidékenBeaTrix Abiwu: Tükröm, Tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken!

KG: Nálam ez a kép magasan vitte a pálmát! Nagyon ötlet gazdag a kép, és a megvalósítása is jól sikerült. Az autó középpontban van, az ötlet a tükröződéssel is tökéletes lett, és aki nézi a képet, gondolkodóba esik a kivitelezésén, tehát ez nem csak egy kép amit megnéz az ember és gyorsan tovább lapozza, hanem hosszú percekig elemezgeti a technikáját! Én bevallom őszintén, még a laptopomat is megforgattam, és úgy is megnéztem a képet!

017 Éjszakai életCseh Norbert: Éjszakai élet

KN: A második helyezést megosztottan hirdetném az Éjszakai élet és a Rallyfans című képek közt.

Mindkettő első pillantásra is oda varázsolt a verseny helyszínére. Szinte hallom a közeledő versenyautó csattogását, látom a fák közt átszűrődő reflektorok fényét, integető szurkolók, egy vaku villanás a semmiből, melynek a fényénél tized másodpercre felvillan az autó. Ez a két fotó akár össze is tartozhatna, számomra együtt hatnak igazán!

028 rallyfansNorbert Csatlós: Rallyfans

MÁ: Miskolcon egy fantasztikus tájékozódási raliversenyen vehettünk részt,legendás és fantasztikus nyomvonalú pályákon,és mikor máskor mint éjjel. Versenyzők,kamerák és szurkolók legjobb barátja a vaksötét! De sebaj mert a szúrófények úgy vonzzák az igazi ralifant, mint a májusi cserebogarat. Köszönjük nektek,hogy ott voltatok!

KG: Nálam a dobogó harmadik fokán a Rallyfans című kép végzett. A hangulata nagyon átjött nekem, nagyon megfogott! Bár az autó nem látszik rajta, de nem lehet összetéveszteni a képet, hogy nem egy raliversenyen készült volna a kép! Ötletes is és hangulatos, sokat mondó pillanat lett megfogva!

 014 Bükk hátsó kerék mi kell mégKornél Kohári: Bükk, hátsó kerék, mi kell még? 

KG: A második helyen nálam a "Bükk, hátsó kerék, mi kell még?" című kép végzett! Az autó tökéletesen „állóra” lett fényképezve, részletgazdagra sikerült, jól látszik a Versenyzők ábrázata, küzdelme, és ha kilépünk a kép középpontjából, jól tükröződik a tempó, és a nézők hangulatvilágába is betekintést nyertünk! A fény is pont elégséges, jól el lett véleményem szerint találva!

010 szúrófényAttila Orliczki: ...szúrófény... 

KN: Harmadik helyezést a "...szúrófény..." című fotó érdemelte ki. Vaku nélkül, merészen hosszan exponálva sikerült egy igazi éjszakai képet alkotni. Tetszik a képkivágás, szépen el van helyezve az autó. A levegőben szálló por láttatni engedi a fényszórók csóváját.

013 no commentAttila Orliczki: no comment :) 

MÁ: Úgy tűnik a szurkoló (azt hiszem nem kell külön felhívni rá a figyelmet,hogy melyikőjük) messziről indult a mentésre és mire odaért már nem volt szabad felület az autón amit megfoghatott volna,lábatlankodni nem akart és akadályozni a mentést,de ugyanakkor kellően felszívta magát erővel és tettrekészséggel és ezt le kellett vezetni. Ilyen fotó téma ritkán adódik, ezért választottam a képet. Fotobomberek, szevasztok!

027 Bele villantottakSári Péter: Belevillantottak :( 

KN: Kiemelnék még egy képet, melyet nem szerettem volna kihagyni. Egy igazi, brutális ralifotó, melyben benne van minden. Szurkolók, vakuk villogása, kipufogóból kicsapó lángcsóva, szikrázó kartervédő. Kár, hogy Belevillantottak! Sajnos az expo alatt a fotós mellől villanhatott még egy vaku, amely szellemképessé tette a képet. Pedig ha... De tudjuk, a raliban nincs „ha”!

A nyertes képet tehát Udvardi Laca készítette, gratulálunk!

020 Vöfti KiráldonGyőrfi Dávid (Dawee Photography): Vöfti Királdon

A legtöbb közönségszavazatot Győrfi Dávid (Dawee Photography): Vöfti Királdon című képe kapta.

Kárpótlásul a késedelemért, valamennyi, a zsűri értékelésében kiemelt, továbbá a közönségdíjas pályázónkat egy Szászvári József-féle Rallye Autózás című könyvvel ajándékozzuk meg. (A részletek miatt várjuk jelentkezéseteket az ismert elérhetőségeinken.)  

Ne feledjétek, Veszprémben is pályázat! A téma: A legnagyobb "pocsolya". Legyetek kreatívak, kerüljétek a közhelyeket.

Összes kép együtt:

Címkék: fotópályázat miskolc rallye évkönyv

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr445395426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallyheart 2013.07.09. 10:46:08

Az a baj nem lesz pocsolya...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2013.07.09. 11:04:57

@rallyheart: hát ezért nem azt írtuk, hogy pocsolya, hanem, hogy "pocsolya". :)
2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása