Hänninen a Hyundai Motorsport rejtélyes pilótája

- A finn Juho Hänninen lett a csapat egyik tesztpilótája

- A Hyundai Motorsport számos pilótával dolgozik együtt 2013-ban

A Hyundai Motorsport bejelentette, hogy 2013-ban a finn Juho Hänninen a csapat egyik tesztpilótája. Ezzel megoldódott a világsajtót hetek óta foglalkoztató rejtély, hogy májusban kit láthattak a Hyundai i20 WRC volánja mögött.

 130708_(2)Hanninen.jpg

A Hyundai Motorsport a tavalyi év elején kezdte meg a semmiből felépíteni motorsport tevékenységét. A németországi Alzenauban létrehozták a csapat főhadiszállását, és szakembereket toboroztak a különböző feladatokra.

 A WRC-tesztpilóták a fejlesztési program szerves részét képezik: az ő adottságaik és tapasztalatuk teszi lehetővé, hogy rövid időn belül versenyképes és megbízható raliautót építhessen a csapat.

4307548_4ce4ce79c85fe3baa212fb786e3d1291_wm.jpg

 2014 januárjára, a Monte-Carlo Ralira tervezett bemutatkozása előtt hat hónappal a Hyundai Motorsport gőzerővel folytatja intenzív tesztprogramját, amelynek során a legkülönfélébb úttípusokon és körülmények között elemzi és fejleszti az i20 WRC versenyautót.

4307542_64c17995867b0608ca3dfdb13a0e1a6d_wm.jpg

Juho Hänninen 2010-ben megnyerte az Interkontinentális Ralibajnokságot (IRC), majd 2011-ben a FIA Super 2000 Rali világbajnoki, 2012-ben pedig a FIA Rali Európa-bajnoki címek következtek. A finn pilóta a csapat értékes tagjaként segít a Hyundainak abban, hogy maximálisan felkészülve vehessen részt a 2014-es FIA Rali Világbajnokságon.

 A Hyundai Motorsport hamarosan bejelenti, hogy a 2013-as tesztprogram hátralévő részében ki lesz a csapat másik tesztpilótája. A 2014-es évad pilótáinak nevét pedig az év vége felé hozza nyilvánosságra a csapat.

 130708_Hanninen.jpg

„Rendkívüli örömünkre szolgál tagjaink között köszönteni Juhót a 2013-as tesztprogram keretében. Biztos vagyok abban, hogy tapasztalatával és szakmai hátterével nagyban hozzájárul majd a projekt sikeréhez. Eddig végzett munkájával maradéktalanul elégedett vagyok. Úgy döntöttünk, hogy idén különböző, speciális képességekkel és tapasztalattal rendelkező pilótákkal fogunk együttműködni, ami értékes visszajelzéseket adhat nekünk a 2014-es évadra történő felkészülés során” – nyilatkozta Michel Nandan, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke.

 „Nagy lelkesedéssel  veszek részt a Hyundai Motorsport idei tesztprogramjában. Fantasztikus lehetőség, hogy ilyen szorosan együttműködhetek a gyártóval, és magam is hozzájárulhatok ennek a nagyszerű projektnek a sikeréhez. Első találkozásom az i20 WRC-vel kifejezetten pozitív volt; lenyűgöző, milyen kiváló munkát végzett a csapat ilyen rövid idő alatt. Jó kapcsolatot alakítottam ki mindenkivel, és alig várom, hogy együtt dolgozhassunk a következő hat hónap során” – hangsúlyozta Juho Hänninen.

Címkék: hanninen i20 WRC Hyundai

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr475398821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szkotti 2013.07.11. 09:53:07

Hm, akkor ezek szerint a Hunyadinál sem fekáliával gurítanak, ha Nandan a főnök...
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása