Talán a legkevésbé szeretem az RTE esztergomi lábatlani futamát, a GARMIN Rallye-t. Különösen a Bajna és Lábatlan közötti gyorsaságitól borsózik a hátam, a minősége kritikán aluli, a vonalvezetése unalmas és már mindenki ismeri minden irányból. A Szomor – Máriahalom pálya részemről maradhat, de a másiknak jövőre mennie kell.

Innen alig látszik, hogy mi fújtuk a bal hátsó ajtót... (Fotó: Kollár Sportfotó - ksf.hu)

Ennyi negatívum után mindenképp meg kell említenem, hogy egyáltalán nem tudtam „rápörögni” a versenyre, szó sem volt olyan izgalomról, amilyen megelőzte a Salgó Rally-t. Dolgos hetet követően péntek délután hat körül értem ki Lacikához Solymárra, ahol a hétvégi bázisunkat kialakítottuk. Az autó még az előző versenyen elkezdett egy furcsa dolgot produkálni, amit a salgótarjáni szervízben nem tudtunk orvosolni, mert nem jöttünk rá, hogy mi okozza azt, hogy időnként – főleg alacsony fordulatszámon elkezdett dadogni a motor, mintha nem kapna elég üzemanyagot. Hazaérve cseréltem benne gyertyákat, de nem változott a helyzet, így levettük a benzin tankot és kitakarítottuk. A gyanúnk az volt, a kagylós kúton vásárolt legdrágább üzemanyag annyira nem fogy, hogy „bedöglött” és koszos és minden ilyesmi. Visszatettük a tankot, töltöttünk bele az osztrák kúton vásárolt naftát és ugyanazt csinálta. Következő lépésként az AC pumpa hibájára gyanakodtunk. Szerencsére Lacikáéknál le van támasztva egy hasonló Swift, amely alig 500 000 kilométert teljesített eddig, ennek nagyját pizzafutárkodás közben gyűjtötte, de a mai napig hibátlanul működik, csak már megvan az utódja. Na, erről levettük a tankot – abban van ugyanis az AC – és áttettük a versenyautóra. Hibátlan lett.

Etapon is jó, ha jön a bíztatás! (Fotó: Kollár Sportfotó - ksf.hu)

Feladat volt még, hogy a ceredi korlát által ejtett sebet is kijavítsuk a bal hátsó ajtón. Tóth Sanyinak köszönhetően lett egy fehér ajtónk, házhoz szállítva, ezen már csak az alsó kékes-lilás csíkot kellett kialakítanunk, ami egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy a farakás mellett fújtuk rá a festéket. Ritka esemény, amikor fejleszteni is tudunk, most volt ilyen is. Lacika saját hatáskörben rendelt kemény szilenteket az első futóműhöz és mire odaértem, már be is voltak szerelve, csak a teszt volt hátra. A Pilisvörösvár és Csobánka közti út lett a teszt helyszíne, ahol tényleg óvatos tempóban, csakis sávon belül autózva kiderült, hogy jóval pontosabban lehet vezetni az autót.

Szombaton reggel felkerekedtünk és elautóztunk a Suzukival és az Octaviával Lábatlanra. Zoli egy munkája miatt ekkor még ezernéhányszáz kilométerre volt tőlünk, csak vasárnap reggelre ígérte, hogy hazaér, így nehezebb volt mozgatni az autókat, de megoldottuk ketten. Az itiner felvétele után, bejártuk a pályákat, részt vettünk a rajtceremónián elvittük az autót az éjszakai parc fermébe és este hatkor már Lacikáéknáél bambultunk. Furcsa volt, hogy egy cseppet sem izgultam, azon gondolkoztam, hogy miért nem, amikor mindig szoktam. Arra jutottam, hogy nem izgatnak a pályák, a bajnai olvadt aszfaltos féktávoktól egyenesen rettegtem és tudtam, hogy úgyis spórolós lesz a menet azon a gyorson. A másik ok, hogy megint csak egy ellenfelünk nevezett, ez totálisan érthetetlen számomra, hiszen ez a legolcsóbb kategória, itt kellene lennie a legtöbb nevezőnek…

Reggel mindjárt csúszással és etappal kezdtünk az egyes gyorson Vincze Ferkóék esése miatt (a fenti videón 6:47–től), amit egyáltalán nem bántam, legalább ellenőrizhettük az itinerünket. Innentől már viszonylag eseménytelen napunk volt. Lábatlanon spóroltunk az olvadt aszfaltos féktávokon, Szomoron mentünk, ahogy tudtunk. Érdekes volt, hogy az időeredményeink milyen egyformák voltak. Néhány évvel ezelőtt nem volt ritka, hogy egy nyolc-tíz kilométeres gyorsaságin tíz-tizenöt másodpercet is javítottunk, most viszont a szomori pályán kevesebb, mint másfél másodpercet tudtunk javulni az első és a harmadik kísérlet között úgy, hogy a második eredmény a kettő között volt. (GY2: 4:35,3; GY4: 4:34,4; GY6: 4:34,0) Lábatlanon csak kettőt mentünk az etap miatt, de ott is nagyon egyformák voltak az idők, mindössze négy tizedet rontottunk másodikra, pedig ott már bohockódás is előfordult. Az utolsó körre valami elkezdett „csiripelni” jobb elöl, így megint lesz mit csinálni a következő verseny (Augusztus 10-11. – Tatabánya Rallye) előtt.

Az utolsó szomori menet

Itt találtok rólunk egy csomó fényképet és ha már ott vagytok, akkor lájkoljátok az oldalunkat, mert az jól esik nekünk. Köszönjük a fotósok és a videósok munkáját, köszönjük a fegyelmezett nézőknek, hogy eljöttek, köszönjük Tóth Sanyinak az ajtót és végül, de nem utolsó sorban köszönjük Zolinak, hogy másfél órás alvás után frissen és üdén segített nekünk a szervizelésnél!