Az idei év első igazi aszfaltos futamához érkezett a rali világbajnokság mezőnye, ezúttal a német szőlőtőkék között folytatódik a küzdelem.

A VW hazai pályáján debütálhat aszfalton (leszámítva a havas-jeges Monte Carlo Ralit), első számú versenyzőjük, Sebastien Ogier akár már most, négy futammal a vége előtt bezsebelhetné a világbajnoki címet is.

Ha csak a napok számát nézzük, az idei német verseny kifejezetten hosszú: már szerda délután elkezdődött a bemelegítés, tegnap pedig el is rajtolt a mezőny. A német szervezők rajonghatnak a műemléki díszletekért, idén ugyanis a Kölni Dóm előtti téren állították fel a rajtdobogót. (Korábban Trier egyik jelképének számító római-kori műemlék, a Porta Nigra volt a háttér.)

1174925_622843871079578_52895154_n.jpg

Késő délután 2 gyorsasági szerepelt a programban. Az első, 23 és fél kilométeres szakaszon Ogier kezdte a legjobban, mögötte csapattársa Latvala, majd Neuville és Sordo végeztek. A verseny egyetlen magyar indulója, ifjabb Érdi Tibor kategóriája 2. legjobb idejével nyitott. 

A szakasz után a Fordosok máris egyel kevesebben lettek, Novikov ugyanis "hozta a formáját", és alig 5 (azaz öt) kilométer után máris leesett az útról. 

1235009_570998926293106_1347224701_n.jpg

A második 14 kilométeres gyorsasági szakaszon szinte semmi változás nem történt: az első hat páros ugyanabban a sorrendben végzett, mint az elsőn, Érdi Tibiék is újra kategória másodikok lettek.
Összetettben így Ogier vezet, 5,7 másodperccel Latvala előtt. 


Pénteken már 6 szakasz és 131 km vár a versenyzőkre. 

1234783_622843817746250_1579450802_n.jpg

Címkék: video fiesta wrc latvala novikov deutschland rally dani sordo ds3 wrc seb ogier polo r wrc Német Rali ifj érdi tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr575472236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása