063 Ollé!

A késői eredményhirdetés az én saram, hetek óta porosodik nálam a közismerten szókimondó Szabó-Jilek Ádám (Rallye Évkönyv) vezette zsűri értékelése. A zsűri tagjai ezúttal Ádám mellett Répa Kati (MNASZ média bizottság vezető, ex-navigátor), Czakó-Budai Annamária és Farnadi Ágnes, mindketten navigátorok. - B. Capelluti

SZJÁ: Legutóbb én kaptam lehetőséget, hogy pihenjek, most a Kacsándi Norbi van szabin. Nézegettem a képeket és arra jutottam, hogy a poros versenyeken nincs is szar kép. Igazából mindenkinek sikerült látványos képet csinálni, legfeljebb néhányan tovább tuningolták a jót.

harom_gracia.png

A veszprémi pályázat zsűrijének külsős tagjai: Budai Annamária, Farnadi Ágnes és Répa Kati

Mi a „pocsolya” címet adtuk a pályázatnak, persze mostanában nem lehet vizes pocsolyáról beszélni, mert szárazság van, de mindenki úgy érti a pocsolyát ahogy szeretné… Szerencsére a 18 éves dél-afrikai Henk Lategan felkavart mindent! Nagyon örülök, hogy itt volt és kicsit kifújta az „öregjeink” orrát és megmutatta, hogy három pályabejárásból is lehet igazán jót menni, nem kellene több ezer titkos kilométert tréningezni a bajnoki címért…

Visszakanyarodva a pályázatra. Végre mindenki megértette, hogy ez nem hirdetési oldal és elhagytátok a reklámokat. Köszönöm! A pályázatot a kedvenc navigátor lányaim értékelik, mert ők is jól látják a szépet (nemcsak én). Nekem marad a jobbító szándékú kritika. Senkit nem szeretnék megbántani, de ami szerintem rossz azt megmondom, előre is bocsánat azért, ha valakit ez bánt.

059 PuskarobbanásSztarenki Miklós: Puskarobbanás

SZJÁ: Kár ennyi egyforma képet küldened. Ha te magad sem tudod eldönteni melyik a legjobb képed akkor tényleg baj van. Ez is jó, de semmi extra.

BA: Azért tetszik, mert a por mutatja az autót útját, ahogy elér a kanyarig, aztán az éppen aktuális kanyarban még nagyobb porfelhő. Ez a kép visszaadja a murva versenyek szépségét.

062Ferenc Pold: cím nélkül

SZJÁ: Az a baj hogy ezen a képen sem történik semmi, de amúgy jó…

RK: Elegancia árad a képből. A világos autót szépen körbe öleli a por, a fény pontosan a lényegre esik. A sötét fák, a föld pedig gyönyörűen keretezi azt. A dőléstől izgalmassá válik a fotó.

046Nikolett Gyenis: cím nélkül

SZJÁ: Ez a kép olyan „kacsándinorbis”. Nekem öncélú a fa és kicsi az autó. Arányokat kellene rendbe tenni és jó lesz a kép.

FÁ: Ezen a képen sokat hezitáltam. Már első nézésre megfogott. Az ötlet nagyon jó, de úgy érzem nincs teljesen kiforrva. Kicsit ellentmondásos, hogy pont ez a faág ad keretet az autónak, és mégis úgy érzem, picit hangsúlyosabb a képen a kelleténél. 

035 Croatian rally fansNorbert Csatlós: Croatian rally fans

SZJÁ: Túl sok benne az utómunka, pedig ez egy jó kép! Kár érte.

RK: Ez a kép csupa lendület, dinamika. Ráadásul minden részlet szerepel rajta, ami egy versenyen fontos: látványos forduló, por, és lelkes szurkolók. Az autó dőlése, a magasba emelkedő karok, a háttérben látható fű mind más-más szöget zárnak be, ettől igazán élővé válik a látvány. 

054 Spici porolNémeth Roland: Spici porol

SZJÁ: Spici porol. Ha nem írod a kép címének akkor is rájövök, bár semmi más nincs a képen. A fűszálak kicsit zavaróak. Keress jobb helyet magadnak legközelebb.

FÁ: Első ránézésre az jutott róla eszembe: Az Ördög „Szekere”! Azt hiszem, ha eljönne a végítélet, valahogyan így tudnám elképzelni az Ördög nagykövetét, ahogy meghozza a hadüzenetet a Földre. A kocsin tekeredik minden elem, (érdemes a kis kinyíló tanksapkát is szemügyre venni) szinte hallani, ahogy a fizika dolgozik, a gumi engedi a tapadást. Brutális kép! 

010 megvilágítvaSári Péter: Megvilágítva.

SZJÁ: A por és a fák között beszűrődő nap fényei adják a hangulatot. Talán ha még történne is valami a képen még jobb lehetne. De azért így is jó :)

RK: Végy egy versenyautót, egy csinos farakást, és szép fákat. Helyezd el a kellékeket mértani pontossággal egy képen úgy, hogy egyensúlyt alkossanak.  Varázsolj köré sejtelmes porfelhőt, fényeket, árnyékokat, és adj hozzá jó adag aranyló tónust, a színek egyébként pedig legyenek összhangban. Ilyen egyszerű! :)

FÁ: Lehet a nyári idő teszi, de ezt a képet meglátva, Spanyolországban kezdtem érezni magam., azon belül is egy hatalmas arénában, ahol a félhomályból „elősettenkedik” egy életveszélyes bika. Norbi vezetési stílusát ismerve, hasonlóan „hátborzongató” élmény lehetett a Fotós szemszögéből, amikor a porfelhő közepén megjelent a Skoda. 

014 kozaporKornél Kohári: Kőzápor

SZJÁ: Nincs mit mondani, régi klasszikus ralis beállítás. Jó kép, gratula!

BA: Nekem erről a képről az jut eszembe,hogy ez a kép teljesen jellemzi Elek Pistit. Ő így közlekedik a murván. De minden kanyarban és őrült gyorsan.

063 Ollé!Laca Udvardi: Ollé!

SZJÁ: Talán egy kicsit sötét, de javítható. Nekem ez a győztes képem, kérem az eredeti a könyvbe, ha lehet!

RK: Az autóból pont annyi látszik, amiből félreérthetetlenül kiderül, mi is az. A sötét és világos színek, az élesebb autó részlet, és a hömpölygő porfelhő játéka érdekes kontrasztot alkot. Hiába nem látunk konkrét mozgást, mégis érezhető az autó tempója.

FÁ: Sokat sejtető kép, de csak az érti, aki benne van. Látszik rajta az erő, a küzdés, de csak annyit mutat meg magából az autóból és a környezetből, amit a külső szemlélő láthat abból a világból, amiben mi versenyzők valójában élünk, és küzdünk. Filozófiai értelemben is egy kiváló illusztrációja a gép, természet és ember összhangjának, ugyanakkor egymásnak feszülésének. Színvilága festménybe illő, egyértelmű győztes nálam. 

BA: Először is azzal szeretném kezdeni, hogy semmiképpen nem szerettem volna Ollé képet betenni az első háromba, mert mégis csak én ültem benne, és hogy biztosan bunda lesz, de kimagaslóan a legjobb kép rólunk van. Zseniális kép! A fényjáték a porral kombinálva, egyszerűen tökéletes!

És akkor most lássuk az összes képet egyenként, Ádám szemével.

001 a legnagyobb figyelem reszeseiPintér Róbert: A legnagyobb figyelem részesei

SZJÁ: Sajnálom, hogy benne van a Csatos Úr is, kár érte. Talán kicsit kevesebb gaz is jobbat tenne a képnek!

002 a legnagyobb kerekdolesPintér Róbert: A legnagyobb kerékdőlés

SZJÁ: Jó a kép, de ha a címét nézzük, akkor kívánkozik egy szűkebb képkivágás. Egyébként tetszik a két fa ami jól keretezi a képet.

003 egyenruhaPintér Róbert: Egyenruha

SZJÁ: Ez is jó erdei kép, de nekem egy kicsit életlen és talán nagyon is lent van a lényeg a képen.

004 lendületGábor Herczeg: Lendület

SZJÁ: Keresztben sodródós. Engem kicsit zavar a sok éles néző a háttérben. Nyitottabb blendével vagy hosszabb zársebességgel jobban elmosnám a hátteret. Tudod, a szem az éles dolgot keresi először a képen és ha ez a háttér is akkor elvonja a figyelmet a lényegről az autóról.

005 porfelho lovagokGábor Herczeg: Porfelhő lovagok

SZJÁ: Szép, szép de nekem a háttér túl figyelem elterelő.

006 bal első nélkülGábor Herczeg: Bal első nélkül

SZJÁ: Ez már sokkal jobb, és a versenyző arca is jól látszik, ez is jó.

007 mikor a jobb hátso lefordulGábor Herczeg: Mikor a jobb hátsó lefordul

SZJÁ: Lada! Hátul hajt. Már jó. De ha az unatkozó bicajost levágjuk a képről, még jobb

008 porbanGábor Herczeg: Porban

SZJÁ: A kép jó lenne, kevesebb porral és életlen, elmosódott háttérrel.

009 Elhuztuk a csíkotSári Péter: Elhúztuk a csíkot.

SZJÁ: Kár hogy elment a nap. Így az égbolt teljesen kitört, talán egy másik képkivágás jobb lett volna. Ilyen esetekben nem kellene ragaszkodni az elképzeléshez, mert az nem lesz tökéletes.

011 ködölveSári Péter: Ködölve.

SZJÁ: Por, por, por. Mi kell még? Talán ha a kocsi egy kicsivel beljebb lenne, nem borulna úgy a kép.

012 kilőveSári Péter: Kilőve

SZJÁ: Ugrik, talán ha leguggoltál volna jobba alálátunk és nagyobbnak tűnik az ugrás. Kár azért a két unott pofáért a háttérben.

013 ők diktáltakSári Péter: Ők diktáltak...

SZJÁ: Na, ez alulról van. Csak annyit kötözködnék, hogy nekem kiugrik a képből a kocsi…

015 jatek a fenyekkelKornél Kohári: Játék a fényekkel

SZJÁ: Erdei fotó. Nekem túl sötét és túl ferde. Az emberi szem a világos foltokat keresi. Itt ami világos az érdektelen. A sötét masszában alig látható a kocsi. Sebaj, legközelebb jó lesz.

016 no 2 xsara wrcKornél Kohári: No. 2 Xsara WRC

SZJÁ: Szép színek, sok por, talán az alján kevesebb föld és az égből több kék jobbat tenne a képnek

017 a feny feleKornél Kohári: A fény felé

SZJÁ: Jó az elképzelés, de talán a photoshop volt túl sok. Ráadásul nekem nagyon kimegy a kocsi a képből. Nincs egy kockával előbbi képed?

018 PuskádiékBántó Szilvia: Puskádiék

SZJÁ: A hosszú zársebesség miatt életlen az eleje. Kár érte, ilyet ne küldj legközelebb, van neked jobb képed is.

019Bántó Szilvia: :)

SZJÁ: Fekete fehér. nekem nem ad hozzá semmit. Szerinetem színesben jobb lehet.

020 CsucsuékBántó Szilvia: Csúcsék

SZJÁ: Életlen! Nem láttad mikor beküldted? A jó fotó első követelménye hogy éles!

021 gyozelem feleJani Szanyi: Győzelem felé

SZJÁ: Jó, jó de nekem túl sok az alján a fű. Inkább eget látnék szívesen.

022 ude szinfoltJani Szanyi: Üde színfolt

SZJÁ: Jó lenne ha nem lógna bele a fenyőfa a kocsiba. Tessék kicsit odébb menni!

023 mindenen keresztulJani Szanyi: Mindenen keresztül

SZJÁ: Nekem kicsit zavaros ez a kép, Szerintem jobb lenne a száraz fa és a szallag nélkül

024 por nelkul gyorsan...Jani Szanyi: Por nélkül

SZJÁ: Mozgós, látványos kép, de most a poros képek között nem rúghat labdába. Sebaj, majd a mecseki versenyen ez a kép döntős is lehetne

025 mint a vonat..Jani Szanyi: Mint a vonat...

SZJÁ: Jó, jó, de semmi küli. Talán a képkivágás szűkítése jobbá tudná tenni

026 Hodosi HolloOláh Emese: Hodosi-Holló

SZJÁ: Jó, korrekt kép, de nem izgat fel különösebben.

027 Maricsek CsákiOláh Emese: Maricsek-Csáki

SZJÁ: Szintúgy, jó kép, szépen látszanak a szponzor matricák, de semmi extra.

028 Pryma BöröczOláh Emese: Pryma-Böröcz

SZJÁ: Ez már sokkal jobb, de murván láttunk már ennél jobbat.

029 Kuncz-KeményOláh Emese: Kuncz-Kemény

SZJÁ: Ez is jó, a kanyar másik oldala. Mozgós, porolós. Nekem kicsit sok a fű alul.

030 PorfürdőOláh Emese: Porfürdő

SZJÁ: Jó ez a fehér por. Korrekt kép. de most a pályázaton volt jobb.

031 Turánék pechjePintér György: Turánék pechje!

SZJÁ: Kicsit fura ez a kép. Nem telefonnal készült? Mindegy is, kár a videós hátáért itt, bal oldalon. Nélküle jobb lenne a kép.

032 Ollé Sasa FordbanPintér György: Ollé Sasa Fordban!

SZJÁ: Semmi különös, jó. Ha a képkivágáson legközelebb javítasz jobb lesz. Alul sok a föld

033 Herczig Norbi sietPintér György: Herczig Norbi siet!

SZJÁ: Lehet hogy Norbi siet a képen, de egy másodperc múlva hatalmas porfelhőt húzott. Az a kép jobb lenne a sok por miatt. Legközelebb…

034 Mintha Puská(di)ból lőtték volna kiNorbert Csatlós: Mintha Puská(di)ból lőtték volna ki...

SZJÁ: Photoshop a barátod, igaz? Még barátkozzatok! A kép jobb lenne, ha nem rontanád el az utómunkával.

036 SzórásErik Kugelmann: Szórás.

SZJÁ: Nekem ez túl sötét! Másik helyszín kellene.

037 ÉrkezésErik Kugelmann: Érkezés

SZJÁ: Jó a kompozíció, de nem jók a fények! Legközelebb jobb lesz.

038 Az első porfelhőErik Kugelmann: Az első porfelhő.

SZJÁ: Nem baj, hogy előfutó. Tetszik a fenti látószög, csak így tovább!

039 fényekErik Kugelmann: Fények...

SZJÁ: Fények vannak, az tuti, de a Hercziges képen jobbak. Nekem kicsit sok a sötét rész a képen és a kocsi is nagyon alul van.

040[Béres Gábor: cím nélkül - a fotós a blog egyik szerkesztője, ezért a kép versenyen kívül vett részt a pályázaton]

SZJÁ: Jó a kép, de nekem indokolatlanul túl ferde.

041 Bal3 bukkan[Béres Gábor: Bal 3 bukkan -   a fotós a blog egyik szerkesztője, ezért a kép versenyen kívül vett részt a pályázaton]

SZJÁ: Jó ez az ellenfényes kép. Nekem tetszik

042[Béres Gábor: cím nélkül  a fotós a blog egyik szerkesztője, ezért a kép versenyen kívül vett részt a pályázaton]

SZJÁ: Hamár ellenfényről beszélünk! A lemenő napban porzik a lada. Mi kellhet még? Na, jó alul kicsit vágnék belőle, szerintem ott sok van

043 közeli élményMartin Kovács: Közeli élmény

SZJÁ: Örülök, hogy nem félsz a versenyautóktól, de azért csak óvatosan! Kellenek az ilyen képek. Szép sodrós, mozgós. Tetszik! 

044 A poros versenyek egyik szépségeNikolett Gyenis: A poros versenyek egyik szépsége :)

SZJÁ: Hangulatos, szép kép. Nincs mit kötözködi rajta :), na jó, talán kicsit sötét

045Nikolett Gyenis: cím nélkül

SZJÁ: Szép ez a virágos mező az előtérben. Ez olyan "kacsándis kép". Talán ha az autó egy hosszabb telével nagyobb lenne, akkor tökéletes képnek mondanám. Bocsi.

047 Ahol a por az úrPeter Kulcsar: Ahol a por az úr...

SZJÁ: Szép kocsi, szép kép, szép porfelhő, de semmi extra. Bocsi

048 Por előttemPeter Kulcsar: Por előttem...

SZJÁ: Ez valahogy sokkal jobb! Nekem tetszik

049 HoppPeter Kulcsar: Hopp

SZJÁ: Ugrós kép ahol minden éles :) Tessék játszani a blendével!

050 LőtérenPeter Kulcsar: Lőtéren...

SZJÁ: Igazi porolós kép. Gondolom mindenkiről csináltál ilyet. Semmi extra

051 SzáguldásPeter Kulcsar: Száguldás...

SZJÁ: Ugrós hátulról, kár hogy az élesség lemaradt egy kicsit. Vegyél Canon-t az talán jobb :)

052 Tájkép Herczig NorbivalNémeth Roland: Tájkép Herczig Norbival.

SZJÁ: Porolós, ellenfényes, de valahogy semmi extra. Talán ha szűkebbre vágtad volna

053 HenkNémeth Roland: Henk...

SZJÁ: Ez olyan igazi riportfotó a Dunántúli naplóba. Rali, emberek, por

 

055 Győzelem vagy halálSztarenki Miklós: Győzelem vagy halál!

SZJÁ: Nekem tetszik. Szerintem a Robinak is tetszene. Gratula!

056 TalajrobbanásSztarenki Miklós: Talajrobbanás

SZJÁ: Korrekt, de most volt jobb segges kép!

057 PorhányóSztarenki Miklós: Porhányó

SZJÁ: Nekem megint túl hangsúlyosak az emberek a háttérben. Tessék kisebb blendét használni!

058 Felkavaró erőSztarenki Miklós: Felkavaró erő!

SZJÁ: A Bútoros képed jobb volt. Ez sem rossz, de semmi extra

060 Erdei száguldás IFerenc Pold: Erdei száguldás I.

SZJÁ: Erdőben száguldozós. Jó kép, de a veszprémi fotópályázat megnyeréséhez kevés!

061 Erdei száguldás IIFerenc Pold: Erdei száguldás II.

SZJÁ: Jó lenne a kép ha hangsúlyosabb lenne a kocsi a képen. Így beleveszik az erdőbe. Szerintem ebből a beállításból nincs jó megoldás. Másik helyszín kell!

064 kék-sárgaTamas Sandor: Kék-sárga

065Tamas Sandor: cím nélkül

SZJÁ: Két felhő-fotót is küldtél, szerintem felesleges. A rali nem a felhőkről szól, ráadásul a második képed még életlen is.

066 LandolásTamas Sandor: Landolás..

SZJÁ: Életlen képet ne küldj a pályázatra. Töröld ki nyugodtan. Ez semmire sem használható.

067 LopakodóTamas Sandor: Lopakodó

SZJÁ: Nekem ez túl szűk. Szerintem nem jó kép

068Tamas Sandor: cím nélkül

SZJÁ: A nagy vas! Jó lenne a kép csak a háttérben az a két civil autó… Legközelebb komponáld ki őket!

A közönségszavazást Martin Kovács: Közeli élmény című képe nyerte.

Kassa Ralin a hóhért akasztják: Profi fotósok képeivel készülünk, ahol ők elmondják, mit, miért csináltak úgy, ahogy, és egyáltalán, hogyan is készült az a kép. Ahogyan a Rallye Évkönyv csapata is őszíntén megkritizálja a képeiteket, adott lesz a lehetőség Nektek is. Budapestre élesítsétek az optikákat, rendhagyó feladattal jövünk.

Címkék: fotópályázat magazin veszprém színes orb rallye évkönyv

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr195486333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása