Tavaly az RTE váci fordulója volt számunkra a szezon utolsó versenye, de idén ez nem így lesz. A Vác Rally ezúttal sajnos nem hozta a tavalyi izgalmakat, így a második gyorsasági után már tesztnek fogtuk fel az egészet, hiszen készülünk a Budapest Rally-ra.

Hülyén hangzik, de sokszor jobban esik egy negyedik helyet szerezni úgy, hogy kikapsz egy éles meccsen, mint egy elsőt úgy, hogy húsz kilométer után van egy perc előnyöd. Hát velünk most ez esett meg az RTE szezon utolsó versenyén. A Budapest Rallye-ra spórolva kihagytuk a tatabányai fordulót, benne volt a pakliban, hogy emiatt lemondhatunk a kategóriánk bajnoki címéről, de úgy éreztük, hogy még így is bőven megéri a dolog. Vác tavaly jól sikerült, nagyon élveztük a verseny minden pillanatát, így nem volt kérdés, hogy idén is indulunk. Egy éve is leírtam, hogy ismerjük és szeretjük az itteni pályákat, amelyek egyébként ugyanazok voltak, mint az elmúlt években. Persze nem csak mi vagyunk így az itteni pályákkal, ezt jól jelezte a több mint kétszáz benevezett autó. Előzetesen sejteni lehetett, hogy ezt a nagy létszámú mezőnyt végigvinni két pályán, egyetlen nap alatt nem lesz egyszerű, de a tavalyi tapasztalataink nagyon jók voltak, bíztunk a rendezőben és a versenyigazgatóban. Vasárnap fél tizenegy környékén kellett volna elrajtolnunk a parc fermé-ből, ez annyira nem sikerült, hogy délután négyig két(!) gyorsasági szakaszt tudtunk megtenni. Mindegy, nem is ez a lényeg, végül öt gyorsaságin tudtunk időre menni és nagyon reméljük, hogy minden illetékes tanult a történtekből.

Czinege László videóján 3:54-nél érkezünk

Visszakanyarodva magunkra és a teljesítményünkre, nem nagyon voltak izgalmak ezen a hétvégén, talán a péntek este kivételével, akkor ugyanis az egyik váci szórakozóhelyen múlattuk az időt, nehogy egyszerű dolgunk legyen a szombati pályabejáráson. Minimális alvás után aztán valahogy letudtuk a szokásos tréninget és a délutáni prológot is, de szinte egész nap másnapossággal küszködtek, akiknek nem volt kellő önuralma pénteken. Ezután irány haza, ahol csatlakozott hozzánk Zoli is. Visszafogottan ugyan, de megünnepeltük barátunk és szervizesünk érkezését és viszonylag korán ágyba került mindenki. Vasárnap az első gyorson kiderült, hogy a két jelenlegi kategóriatárs közel sem autózik olyan dimenziókban, mint tették azt tavalyi ellenfeleink, úgyhogy rájuk nem nagyon kellett figyelni, másra meg nem akartunk, mert annak általában bukás a vége. Lacikával megbeszéltük, hogy inkább autózunk egy jót, de nem kockáztatunk a Budapest Rallye előtt két héttel. Sajnos otthon felejtettem a kamerámat, így belső felvételekkel nem szolgálhatok, de ez talán nem is olyan nagy probléma. Ha valaki nagyon ragaszkodik ilyesmihez, akkor youtube csatornánkon megvannak a tavalyi felvételek, majdnem teljesen ugyanazok voltak a pályák akkor is.

Hogy a számszerű végeredményt várók se csalódjanak, íme: 1. gyors, 2. gyors, 3. gyors, 4. gyors, 5. gyors.

Az idei RTE szereplésünk ezzel a versennyel lezárult és sajnos lehet, hogy nem csak idénre. Ha továbbra is ilyen kevés nevező gondolja úgy, hogy a legkisebb és legolcsóbb kategóriában szeretne versenyezni, akkor mi sem folytatjuk, mert versenyezni szeretünk. Összesen három páros szerzett pontot idén N1-ben és a váci verseny volt az első, hogy mindhárman egyszerre indultunk, így talán világos, hogy mi hiányzik nekünk. Az, ami például H1-ben és a H2-ben tapasztalható: vívás minden egyes másodpercért, sokszor a tizedekért is. Gyakorlatilag mindegy, hogy nyerünk vagy alulmaradunk, de versenyeztünk. Kell, hogy az utolsó versenyen ne mondhassa senki, hogy én már csak végiggurulok és akkor meg is van a bajnoki cím, mert eggyel többször indultam, mint valaki más, aki egyébként bucira ver bárhol, bármikor.

Hogy jövőre mi lesz, azt még nem tudjuk. Persze, tervek vannak, de új kocsira nincs és nagy eséllyel nem is lesz lehetőségünk, a régivel meg nem akarunk a jól ismert pályákon menni, mert szerintünk a rali nem erről szól. Most a Budapest Rallye-ra készülünk, életünkben először lett szponzorunk, ráadásul mindjárt kettő is. Életünkben először megyünk együtt Rallye 2-ben, ráadásul olyan pályákon, amelyeknek az itinerét Lacika nem tudja levenni a polcról, azaz dolgoznunk kell velük! Mi egy ilyen lehetőségnek sokkal jobban örülünk, mint egy értéktelen bajnoki címnek.

A képekért köszönet Kollár Attilának és a ksf.hu stábjának!