Maradt bennünk hiányérzet a Budapest Rallye-val kapcsolatban, de nagyon jól éreztük magunkat. A pályák zseniálisnak látszottak már a tréningen is, a versenyautóban ülve pedig minden várakozásunkat felülmúlták. Azt hittük, hibátlan itinert írtunk, de ez messze nem volt így.

Kiestünk, ezzel kezdem. Tizennégy versenyt teljesített mindenféle zokszó nélkül a kis Swiftünk amióta nálunk van, ezúttal viszont nem bírta. Általában nem készüljük túl a versenyeket, de arra igyekszünk nagyon odafigyelni, hogy amit cserélni kell, az legyen is kicserélve. A Budapest Rallye előtt az első futómű kapott új alkatrészeket, készültünk új fékekkel is - erről picit bővebben is írok majd alább -, de arra nem készültünk és nem is készülhettünk, hogy a motortartó bak egyik csavarja kitépi a magát a blokköntvényből, annak egy darabjával együtt. Ez egyébként a négyes gyorsasági szakasz kétharmadánál történhetett, azt a gyorsot még befejeztük, tovább már nem mentünk. Menet közben annyi tűnt fel, hogy a váltókar furán mozog és arra gyanakodtam, hogy a váltótartó bak szakadhatott le, de a beíró után félreálltunk és remekül lehetett látni, hogy a motor ráesett a kartervédőre. Még az is lehet, hogy végig tudtunk volna menni a versenyen így, de nem akartuk bántani az autót, nem érdemli meg. Lett volna még hátra nagyjából húsz kilométernyi gyorsasági és vagy száz kilométer etap. Ha egy bajnoki helyezés múlik a dolgon, akkor valószínűleg megpróbáljuk, így semmi értelme nem volt. Új érzés volt mindkettőnknek kiesni, teljesen elszoktunk tőle, mégsem voltunk igazán mérgesek. Persze nem voltunk jókedvűek sem, de a menetlevelünk leadása után egy órával már vigyorogni is volt kedvünk.

A Salamon Torony parkolóban, kiesésünk után két órával már mindenki vigyorog (balról: Erika és Peti, Lacika, kisautó, Zoli és én)

Tudom, hogy írtam már és nem akarom ismételni magam, de a két erdei pálya elképesztő volt. A hosszabbik (Skanzen - Fellegvár 17,2 km) tetszett jobban, de a rövidebbiknél (Pilismarót - Dobogókői út 11 km) sose menjünk rosszabb pályán. A tréningen ugye nem száguldozunk, így voltak tréfás helyzetek a versenyautóval. Például az alábbi videón (1:40-től érdemes indítani, ha valaki nem akarja végignézni), amelyik a pilismaróti gyorsaságin készült, felírtuk ugyan, hogy dobál, de egy helyen akkorát dobott, hogy már azt figyeltük, hová fogunk esni. Reggel megbeszéltük, hogy az ismeretlen pályákon szokásos taktika szerint autózunk, azaz az első körben igyekszünk nem túlvállalni magunkat, ellenőrizzük az itinerünket és a második kört majd jobban megnyomjuk. Ez utóbbira sajnos az ismert okok miatt nem került sor, de ha jövőre ismét lesz itt verseny, akkor mindent megteszünk, hogy újra indulhassunk. A többi videónk: GY1 Skanzen, GY3 Lábatlan - Bajna, GY4 Skanzen és a facebook oldalunkra összeszedtünk minden fényképet, amit csak a neten találtunk.

Ígértem, hogy pár szót még mondok a fékekről. Kis költségvetésű csapat ott spórol, ahol tud. Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy a féken próbáltunk megtakarítani. Eddig használtunk egy B-betűs tárcsát egy F-betűs betéttel. Ez a kombináció nagyjából ötvenezer forintunkba fájt és úgy négy-öt versenyt tudtunk elmenni addig, amíg a következő garnitúra beszerelése esedékessé vált. Könnyű kiszámolni, hogy így az ezzel kapcsolatos költségünk 10 000 és 12 500 forint között volt egy versenyre vetítve, ami nem mondható soknak, de ugye ezt nem így fizetjük az autósboltban, hanem egyben. A drágábbik tétel az F-betűs fékbetét, szuperkedvezménnyel 35-38 ezer forint környékén tudjuk beszerezni, remek minőség, soha semmi gondunk nem volt vele az árán kívül. Egy kitűnő navigátor és remek cimbora, akinek nem kevés tapasztalata van miénkhez hasonló Swifttel, azt ajánlotta, hogy próbáljunk ki egy J-betűs betétet, ami sokkal olcsóbb, de majdnem ugyanazt tudja, mint az F-betűs. Tette mindezt jóindulatból, mert segíteni akart, tehát nem hibás semmiben. A hibás én vagyok, mert nem próbáltam ki, mielőtt betettük. A történet úgy teljes, hogy az első kör végére ütemeztük be a cserét, a régi F-betűsön ugyanis még volt annyi anyag, hogy sajnáljam kidobni, de a versenyt biztosan nem bírta volna végig. Féltávnál szerviz, jött az új szett, majd a négyes gyorson egy idő után nem tudtam fékezni. Hiába nyomtam a pedált, hiába húztam magamra a kormányt, az autó alig lassult, pedig az F-betűs betéttel már rég blokkoltak volna a kerekek, de a J-betűssel semmi. Ezentúl megvesszük a drágábbat.

Említettem, hogy ebben a felállásban ez lesz az első közös Rallye 2-es versenyünk. Azt is, hogy meg voltam ijedve az átvételektől, kíváncsi voltam, mibe kötnek majd bele. A rémtörténetek alapján ugyanis biztos voltam abban, hogy valamibe bele fognak kötni. Ilyen nem volt. Nem tudom, hogy mindig így van-e, de most nagyon nehéz volt kettőnknek megoldani a verseny előtti napokat. Sokszor jó lett volna, ha van segítségünk, mert két napig szinte csak rohantunk. Gyanítom, hogy ez nincs mindig így, ezért Lacikával úgy döntöttünk, hogy jövőre azokon a versenyeken indulunk majd, amit valamiért érdekesnek tartunk és nem gondolkozunk egy adott bajnokságban. Persze ez még messze van, idénre nekünk ennyi volt a versenyzés. Köszönjük mindenkinek aki szurkolt és/vagy segített nekünk!

Fotók: Kollár Sportfotó (ksf.hu), Góczán Erika