Turán Frici az  idei fapados Mecsek Rali győztese, de Kazárék örülhetnek a legjobban, hiszen újra ők lettek a bajnokok!

Az elmúlt évekhez képest valamivel szegényesebb program várta az Országos Rali Bajnokság - mindössze -  27 autós mezőnyét.  A verseny idén is csak két napos volt, de immár prológ nélkül, csupán 7 szakasz szerepelt az időtervben. Pénteken két esti gyorssal kezdődött a futam: előbb a 15 kilométeres árpádtetői majd a 17,5 kilométeres nyárásvölgyi pályát teljesíthették az indulók.

1005840_735737403120933_1905198306_n.jpgFotó: Rallye Évkönyv

Mondhatni úgy kezdődött az idei Mecsek, ahogy az előző - Budapest - rali befejeződött: Turán Fricik nyerték az első szakaszt, nyolc másodpercet adtak a második Kazár Mikiéknek, úgy, hogy Turánék Fordjában eltörött a féltengely! Krózser Menyáék meglepően jól nyitottak: a vadi új S12B WRC-vel rögtön egy harmadik idővel kezdtek. Herczigék a 4., Bútorék az 5. helyen fejezték be az első szakaszt.

1235543_630546986988932_1772417281_n.jpgKép: Kozma Roland

A második gyorsot az első számú bajnokesélyes Kazár Miklós nyerte, Herczig és Menya előtt. Turánék a sérült Forddal csupán a nyolcadik helyen zártak, összetettben pedig a negyedik helyre csúsztak vissza (így Kazár került az élre.)

Az első nap végi állás:
1. Kazár Miklós - Szőke Tamás - Citroen Xsara WRC 16:11.1
2. Krózser Menyhért - Papp György - Subaru Impreza S12b WRC - +9.2 mp
3. Herczig Norbert - Bacigál Igor - Skoda Fabia S2000 +11.2 mp
4. Turán Frigyes - Csökő Zoltán - Ford Focus WRC +11.6 mp

A péntek este sem telt izgalmak nélkül, ugyanis Turánéknak nem csupán a féltengely sérült, még egy pót kerékagyra is szükségük volt, ami éjszaka egyenesen Olaszországból érkezett!

A szombat reggeli szervizben sikerült orvosolni a problémát, és már az első szakaszon visszavették Turánék a vezetést! Mögötte nem változott a sorrend az abszolútban (2. Kazár, 3. Krózser, 4. Herczig). 

A következő, 28 kilométeres orfűi körgyorson ismét a Fordos egység nyert, összetettben Herczig - Menyáék megelőzésével - zárkózott Kazárék mögé. 

Az első kör, harmadik szakasza a hétvégén mindössze egyszer szereplő Mecsekpölöske - Alsómocsolád gyors volt, ahol újra Turán Friciék nyertek, Herczig három másodperccel közelebb került Kazárhoz, de a Citroenes előnye még mindig majd' 14 másodperc volt. 

2013_Miskolc_Futam_3.jpgFotó: Skoda Rally Team Hungary

A második körben már csak a hetvehelyi és orfűi pálya szerepelt. A hatodik (Hetvehely-Nyárásvölgy) gyorson Kazárék már elég spórolósra vették a figurát és kereken fél percet kaptak a szakaszgyőztes Turánéktól. Ami még ettől is fontosabb, hogy Herczigék megelőzték őket az abszolútban is, mindössze egy (azaz 1) tizedmásodperccel! 

Az utolsó szakaszra leesett az eső, még a Rallye Rádión keresztül kezdve is izgalmas volt hallgatni az eseményeket, hát még élőben milyen lehetett!

turán_1.png

Először Kazárék érkeztek a célba: 16 perc 17,3 másodperces idővel. Aztán jöttek Menyáék, akik 20 másodperccel jobb időt mentek, majd érkeztek Herczigék, akik 13 másodperccel rosszabb időt mentek, mint Menyáék. Így Menya feljött az abszolút második helyre, Herczig a harmadik lett, Kazár a negyedik. 
Ja igen. Turán nyerte a gyorsot (ahogy a mai összeset is), és ezzel a versenyt is az élen zárta.

970392_495069753893468_673411521_n.jpgKép: Maximmun Racing Team

De ami még ennél is fontosabb: Kazár Miklós megvédte tavalyi bajnoki címét!

kazár.png                                    (Maximmun Racing Team Facebook)

rallylive.png

                                                             Forrás: www.rallylive.hu

Címkék: kazár orb wrc bútor robi mecsek rallye herczig norbi turán frici

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr285622133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leadfoot 2013.11.09. 18:55:56

Idén végre-valahára nem erőltették a nézők elől lezárt szakaszt, és volt éjszakai gyors, ami nagyon hangulatosra sikeredett.

edeleny beres · https://www.facebook.com/RallyeDream/ 2013.11.09. 19:13:29

@Leadfoot: viszont nézőként összességében...
Én nem mentem Miskolcról (pedig ha tehetem ott vagyok mindenhol).

Leadfoot 2013.11.09. 20:06:10

@edeleny beres: Igen, értem, mire gondolsz. :-/

GiXXXer 2013.11.09. 21:41:50

szerintem jó verseny volt... nekem végülis elég a 27 nevező, ha azok 3/4-e jól megy. Jobb, mint ha 72-ből csak minden negyedik.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.11.10. 16:51:43

Hú, de el akartam menni pénteken Árpádtetőre, csak fel kellett volna szállnom a buszra meg le.

Olyan szinten készen voltam a héten, hogy inkább belevezettem a Subarut az árokba RBR-ben. Kár.
5 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása