Turán nyerte az első gyorsaságit, de nagy meglepetések nem történtek. Legfeljebb az, hogy egy suzukis gyerek megint letette a névjegyét.

240 páros rajtolt el a hungaroringi első gyorsaságin. Gyulay Zsolt, az MNASZ elnöke és a Hungaroring elnök-vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy "Számomra immár sokadszor bizonyosodik be, hogy 2013 a magyar autósport éve, hiszen a versenyzői és sportszakmai, sportdiplomáciai vonalon is komoly eredményeket tudunk felmutatni az idén. Ráadásul egy egészen fantasztikus, rekordokat hozó versennyel tudjuk elbúcsúztatni ezt az évet, így az a meggyőződésem, az idei Szilveszter Rallye-val rákerült a pecsét a magyar autósport jeles bizonyítványára. Ez a jubileumi viadal is bebizonyította, milyen népszerű az autósport Magyarországon, hiszen ekkora mezőny még sosem indult egyetlenegy hazai rallye versenyen sem. Örülök, hogy a remek eredményekhez, akárcsak a mostani viadal sikeréhez a Hungaroring is hozzájárult, és hiszem, hogy az idei évet 2014-ben képesek leszünk felülmúlni. Egyértelművé vált, hogy a technikai sportoknak igenis létjogosultsága van hazánkban, és teljes összefogással még jobbá és eredményesebbé tehetjük a magyar autósport valamennyi ágazatát” 

2013-Szilveszter Rallye-gyulay.jpg

Egy ideje gondolkodom azon, mit is lehetne írni a mai versenynapról, mert egyetlen 7,5 kilométeres gyorsasági szakaszon sok minden nem történt. A mezőny fele hátul hajt (zömmel Ladák és BMW-k), van vagy negyven összkerekes versenyautó. A versenyzők nagy része a rajtnál arról beszélt, hogy nem nyerni szeretnének, csak a nézőket szórakoztatni, autót tesztelni, vagy szórakozni jöttek. Mit is várnánk egy év végi buliversenytől?

2013-Szilveszter Rallye-szombat2.jpg

Voltak néhányan, akik nyerni szeretnének. Egyik - nem is annyira titkos - kedvencünk, Oberling Krisztián jött, és mintha csak kiugrana a spájzba leakasztani egy szál kolbászt. Semmi látvány, de piszkosul gyors. Konkrétan agyonverte a kategóriáját, és abszolút 37. időt autózott, lenyomva a húszéves Suzukijánál sokkal ütőképesebb autókat - úgy 190-et.

Egyébként alapvetően papírforma eredmény született, Turán Friciék nyerték az első gyorsaságit, hozzá igazán közel azonban csak ketten vannak. Cseh Vili második helye azért meglepetés - Beppo Harrach nem most kezdte, ment eleget éjszakai is, így az ő eredménye nem vágott hanyatt senkit. A túrás ifj. Vincze már kilométerenként egy másodperce felett kapott. A többi ORB-s versenyző nem megszokott navigátorával, nem a megszokott autójával megy, így az ő esetleges gyengébb teljesítményükön sem kell fennakadni. Érdiék és Hadikék pedig pár nap múlva már a Jänner Ralin fognak indulni, vagyis vizsgázniuk kell az autójukra.

2013-Szilveszter Rallye-előzetes-érdi.jpg

A verseny vasárnap reggel korán kezdődik, alig hét után már a pályán lesznek az éles autók. Belépés és parkolás díjtalan, gyertek, estig tart a móka!

results_ss1.png

Vasárnapi rajtlista

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr795714961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2013.12.29. 07:16:16

Jól néz ki a taxi:-) evo fölény
1 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (38) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (41) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (128) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

HTML doboz

süti beállítások módosítása