Alig hevertük ki a Szilveszter okozta megpróbáltatásokat, máris kezdhetünk készülni 2014 első fontos versenyére. A tavalyi Európa-bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is a szomszédos Ausztria felé vesszük az irányt, hogy megnézzük a "fapados Montét”. Sajnos hó nem lesz, de legalább a jeget nem kell majd nélkülöznünk Freistadt környékén.

rsz_jännercímlap.jpg

A tavaly megújult Rali Európa-bajnokság második szezonja kezdődik idén és a magam részéről nagyon remélem, hogy izgalmasabban alakul majd, mint a tavalyi. A promóter igyekezett mindent meg is tenni ennek érdekében, hiszen új versenyek kerültek a naptárba, kiírták a junior bajnokságot és csináltak egy három „havas-jeges” versenyből álló kupát is. A televíziós közvetítések rendszere marad, ahogy volt, de idén várhatóan hat raliról látunk majd élő képeket az Eurosporton, ami kettővel több a tavalyinál, de még mindig van hová fejlődni. Szóval az Eurosport részéről megvan az akarat, meglátjuk, hogy a versenyzők mennyire tudják vagy akarják komolyan venni az ERC-t, mert rájuk is nagy szükség van.

Tavalyi felvételek. Idén ennyi hó biztosan nem lesz

Az idei Jänner Rallye nevezési listája impozánsra sikerült, de nem szabad elfelejteni, hogy a verseny nem csak az ERC pontversenyébe számít bele, hanem a cseh és természetesen az osztrák bajnokságba is, így nem tudjuk, hogy kik próbálják megszerezni Kopecky trónját. Jó lenne egész szezonban látni Aignert, Kajetanowiczot, Pechet, Baumschlagert, Kubicát, Harrach grófot és még sorolhatnánk, de erre kicsi az esély. Kubica minden bizonnyal feltűnik majd itt-ott és talán látjuk a többieket is néhány versenyen, de nem valószínű, hogy komolyan vennék/vehetnék az ERC-t.

A felvonultatott technikák minőségére és mennyiségére sem panaszkodhatunk, bár titkon kettőnél azért kicsit több R5-ös versenyautóra számítottam. Az, hogy csak két R5-ös szerepel a nevezési listán, nagyrészt annak is köszönhető, hogy a Peugeot Sport nem készült el időben a 208 R5-ös változatával, így csak a Ford Fiesta létezik ebben a kategóriában és ez márciusig minden bizonnyal így is marad. Lényeg a lényeg, hogy tíz hagyományos S2000-es autó mellett ott, két Fiesta R5, egy Fiesta RRC és egy Mini S2000 1.6T is, no meg számtalan Mitsubishi és Subaru is. A kétkerekesek mezőnye is acélos, biztosan nagy meccsek alakulnak ki abban a kategóriában is, ráadásul az osztrák bajnokság autóival együtt közel száz autó vonatozik majd Freistadt környékén.

Klausner egy nagyon nyomós ok arra, hogy elutazzunk a versenyre

Az abszolút győzelemre többen is esélyesek, ezen a versenyen – csakúgy, mint a Montén – nagyon sokat számít, hogy ki hogyan alkalmazkodik a változó időjáráshoz és találja meg az ideális kompromisszumot a gyorsaság és a biztonságos autózás között és talán a szerencsének is nagyobb szerepe van, mint általában.

Lubos tavalyi videója a Jänner Rallye-ról

Hat magyar páros adta le a nevezését az ERC osztrák fordulójára. A legelőkelőbb rajtszámot Lukács Kornélék kapták, akik idén a Production Cup bajnoki címéért szállnak harcba. Csucsuék tavaly már indultak itt és mivel az idei útvonallap teljesen azonos a tavalyival, kicsit könnyebb lesz a pályák feldolgozása. Hadik András tavaly kóstolt bele az ERC légkörébe és a miskolci versenyző bebizonyította, hogy partiban tud lenni az európai élvonallal. Szinén a összkerekes autóval áll rajthoz ifj. Érdi Tibor, akit ezen a versenyen a magyar navigátorok egyik legtapasztaltabbika segít majd Zsiros Gábor személyében és szurkolhatunk még a Fischer Dániel – Buna Zoltán kettősnek is, akik az ERC mezőnyében ugyan nem lesznek értékelve, de az osztrákban igen. A 2WD Kupában ott lesz Bessenyey Zoltán és Nyírfás Juli is, akik a tavaly megszerezett bajnoki címüket szeretnék megvédeni a Hondával és Klausz Kristófról se feledkezzünk el, aki a tavaly használt Suzukiját egy Renault Clio R3-ra cserélte és tovább folytatja a nemzetközi tapasztalatok gyűjtögetését.

Hasznos infók:

Nevezési lista, Live Timing rally-base.com, Live Timing ewrc.cz, Útvonallap, Időjárás, Televíziós összefoglalók, Hivatalos honlap, fiaerc.com

A versenyre látogató magyar szurkolók kedvéért említem meg, hogy mindenhol fizetni kell mindenért. Ha valaki a shakedown-tól a célig szeretné végignézni a versenyt, akkor javasolt a RallyePass beszerzése 40 Euróért, ezzel minden gyorsasági szakaszra és a szervizparkba is beengednek és megkapjuk a verseny papírra nyomtatott műsorfüzetét is. Ha valaki csak egy vagy két napra érkezik, akkor érdemes mérlegelni. A gyorsasági szakaszokra szóló napijegy 10 Euró - ezt egy nap egyszer kell megvenni és minden aznapi gyorsaságira érvényes. Ha a szervizparkot is meglátogatnád, az újabb 8 Euróba kerül majd, szintén naponta.

rsz_kopecky_aut_107.jpgKopecky tavaly 0,5 másodperccel győzött Bouffier előtt

Címkék: 2014 hadik zsiros gábor Kajetanowicz Kubica ERC Bessenyey Lukács Kornél Csucsu lukács csucsu klausner Pech Jänner Rallye Aigner Baumschlager ifj. Érdi Klausz Kristóf Fischer Dani

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr815720400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása