Robert Kubica nyerte a Jänner Rallye kvalifikációs szakaszát, őt Kajetanowicz követte. A látványos autózása okán méltán népszerű Kajto mindössze kilenc tizedmásodpercet kapott Kubicától a két kilométeres szakaszon, de ebből senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket a verseny végkimenetelét illetően.

rsz_kubi.jpg

A pénteki nap a lelki rákészülés mellett a hivatalos tesztről szólt Freistadtban, de egy tucat páros még a kvalifikációs szakaszt is teljesítette napközben. Az esti program a rajtceremónia volt, amelyet a város sportcsarnokában bonyolítottak le a rendezők, hogy aztán szombaton már tényleg a versenyzés vegye át a főszerepet. A világbajnokságon idén már egyáltalán nem rendeznek kvalifikációs szakaszt, az ERC-ben pedig éppen idén lett kötelező a kvali megrendezése. Mivel Kubica megnyerte a két kilométert ő választhatott magának elsőként rajtpozíciót és a tizenkettedik helyet sajátította ki maguknak. Kajetanowicz hatodikként szeretne rajtolni, a legjobb osztrákként harmadik időt elérő Harrach pedig az ötödik helyet választotta. A legjobb cseh versenyző a Mini-vel induló Pech negyedik idővel zárta a kvalit és a negyedik rajthelyet választotta, a de itt a kvali végeredménye és itt a szombati rajtsorrend, csemegézzen mindenki kedvére. Mivel holnapra száraz, néha napos időt ígér a meteorológia, nem biztos, hogy nagy jelentősége lesz a rajtsorrendnek. Igaz, hogy a reggeli órákban, sőt, az árnyékosabb helyeken akár napközben is, számítani lehet jégre a pályákon, ami az előrébb rajtolókat jobban megtréfálhatja.

Kajto nem spórolta el a kvalit, mégis Kubica volt gyorsabb

A szombati versenynapon tíz gyorsasági szakaszt kell teljesítenie a mezőnynek, öt gyorsasági szakasz szerepel az útvonallapon és mindegyiken két alkalommal megy át a mezőny. A gyorsasági szakaszok teljes hossza 138 km, ami megfelel egy ORB futam teljes távjának, vasárnap pedig további 107 km vár a versenyzőkre.

Csúszik ez jól...

Szorítsunk a magyar versenyzőkért, hiszen mindhárom Production Cup-ba nevezett pilótánk odaérhet a legjobb tízbe, pici szerencsével akár a legjobb ötbe is. A kétkerekes versenyzőink nyilván a saját értékelésüket figyelik majd, mi pedig nyilván őket is és igyekszünk friss információkkal szolgálni a versenyről a facebook oldalunkon.

A legfontosabb információkat korábbi cikkünkben megtaláljátok. A verseny alakulásáról itt és itt és itt tudtok informálódni. Angolul értőknek javasoljuk, hogy hallgassák a versenyről közvetítő rádiót, amely majdnem olyan jó, mint az idehaza megszokott Rallye Rádió.

Címkék: 2014 hadik erc zsiros gábor Kajetanowicz Kubica Lukács Kornél Csucsu bessenyei zoltán ifj érdi tibor Pech Aigner Baumschlager Klausz Kristóf jänner rallye ifj. Érdi Tibor Kajto Beppo Harrach

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr815729456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása