2014. január 6-án rali szakági fórumot tartottak. Bombahírként robbant a Duen.hu facebook oldalán a hír, hogy - a 2013. évi bajnokság első három helyezettje - "Kazár Miki, Turán Frici és Herczig Norbi közösen azt kéri az RSB-től, hogy a 2014-es évben ne legyen WRC, hogy kiegyenlítettebb legyen a küzdelem." Az internetes fórumokon kitört lázadás garantált volt.

Megkérdeztük az MNASZ Ralisport Bizottságának vezetőjét, Pénzes Zsoltot, aki elmondta. hogy valóban érkezett a WRC-k kitiltására vonatkozó felvetés, de a rali szakág vezetése eltökélt a WRC-k versenyeztetésének engedélyezése mellett, azt sportszakmai szempontból fontosnak tartja. A kérdésről azonban még nem született döntés. arra az MNASZ hétvégi közgyűlése előtt nem is kerül sor.

"Mindig is pártoltuk a WRC-k versenyben való szerepeltetését, mert szerintem a nézőknek és ezáltal a ralisportnak szüksége van rá. Fantasztikus látványt és élményt nyújt a sportág kedvelőinek, ha ezek az autók is versenyeznek, arról nem is beszélve, hogy milyen élmény vezetni ezeket a csúcskategóriájú autókat. Szóval, ha minket kérdeznének, biztosan a WRC-k mellett voksolnánk. Ugyanakkor ha a Szövetség úgy látja, hogy ezen kategória kizárása mellett dönt, s így szorosabb lehet a mezőny, akkor azt is tökéletesen elfogadjuk. A mi célunk, hogy ütőképes autóval tudjunk versenyezni, függetlenül annak gyártmányától, kategóriájától.
Nem félünk a kihívástól! Ha csak S2000-essel lehet menni 2014-ben, akkor mi azzal is szívesen versenyzünk. Boldogok leszünk, ha egy komoly autóval részt tudunk venni a Bajnokságban, és hogy ez milyen lesz, azt majd a Szövetség döntése utáni lehetőségek határozzák meg. Viszont már nagyon várjuk a Szövetség állásfoglalását, hogy el tudjuk kezdeni az idei szezon tervezését." - felelte érdeklődésünkre Turán Frici.

WRC-ügyben választhatnak a szövetségek: vagy megengedik, hogy az 1.6 turbós korszak előtti, 2000 köbcentis, intelligens hajtású autókkal a nemzeti bajnoki címért harcoljanak a bajnokságban, vagy ezt kizárják. Utóbbi esetben vagy "száműzik" ezeket az autókat külön kategóriába (esetleg a mezőny végére), vagy olyan szabályokat alkotnak, amelyek kizárják, hogy WRC-vel részt lehessen venni a bajnoki sorozat futamain. (Tovább is lehetne ragozni, hogy szabad-e meghívásos versenyen indulni velük, vagy sem.)

_MG_8136 (2).JPG

A hazai sportszabályozás előbb az abszolút értékelésből zárta ki a WRC-ket, majd száműzte őket a mezőny végére (S-csoport). 2013-ban jött a fordulat, és visszaengedték a legerősebb autókat az Országos Rali Bajnokság abszolút értékelésébe. Sajátos, hogy a kitiltáskor, a visszaengedéskor és a héten is fellángolt a vita, hogy mitől is lesz jó bajnokság és mitől lesznek majd tömegek a ralipályák mellett. A WRC-k nemzeti bajnokságokban való versenyeztetésének sportszakmai megítélése sem egyszerű, ezért is választanak az egyes szövetségek különböző utakat.

Kazár Mikit is megkérdeztük:
- Szerinted legyenek WRC-k?
- Azt gondoljuk, hogy annak idején jó döntés volt, hogy visszajöttek a WRC-k, hiszen a közönség valóban a csúcskategóriás autókra kíváncsi. Az elmúlt esztendõkben azonban nemzetközi szinten nagyon sokat fejlõdött a technika. Megjelentek az RRC és az R5-ös autók, amelyekkel szintén nagyon színvonalas csaták alakulhatnak ki. Ez a nemzetközi trend, ezért a hazai élmezõny tagjai is támogatják ezt az irányt. A WRC-s és az S2000-es párosok ezért közösen kérték, hogy induljunk el errefelé. Azt gondolom, hogy a jövõben - ha úgy alakul - akkor, az R4-es, S2000-es, RRC-s és R5-ös autók színvonalas hazai bajnokságot adhatnak, valamint a csatába a Mitsubishik is beleszólhatnának.  Ebben az esetben az FIA elképzelései szerint mennénk, és ez bizonyára hasznára válna a magyar ralinak.
- Meglepő volt, hogy a tavalyi bajnokság eleje ezzel a felvetéssel érkezett? 
- Nem volt meglepő, annak idején mindenkinek lehetősége volt WRC-t hozni. Tavaly az elejét megnyomtuk, utána pedig beosztottuk az elõnyünket. Sikerült a tervünk, hiszen WRC-vel is bajnokok lettünk. Most azonban úgy is meg akarjuk mérni magunkat, hogy nincsenek akkora technikai különbségek. Hozzunk újszerû autókat, amelyek a szurkolók számára is érdekességként és újdonságként hatnának. Reméljük, hogy ezt az elképzelést az RSB is támogatni fogja, ellenkező esetben a szlovák-magyar közös futamok eredményei ismét boríthatják a mi sorozatunkat.  
- Hogy áll a bajnokság kérdése?
- Ez egy jó kérdés. Volt egy RSB tájékoztató a versenyzõk felé. Itt egy hatversenyes naptár került elõ. A jelenlegi helyzet szerint Székesféhérvár lesz az új helyszín, a Mecsek Rallye [ORB futamként - B. Capelluti] pedig sajnos nincs benne a sorozatban és Bükfürdőre sem megyünk. A mostani állás szerint sorrendben Eger, Miskolc, Székesfehérvár, Veszprém, Kassa és Budapest lesz a versenyközpontok helyszíne, de a naptár még csak ideiglenes, nincs jóváhagyva.
- Picit csalódottak vagyunk, hogy a szövetségen belül mindenkinek megvolt már a díjkiosztója, a rali szakágnak viszont áthúzódott erre az évre. Rövidesen azonban ezt is pótolják majd, a hírek szerint a Hungaroringen gyűlünk majd össze erre az ünnepségre. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is egy kicsit nehezen indul minden, de nagyon bízom benne, hogy zökkenőmentesebben folytatódik majd ez az esztendő. - tette hozzá a 2013-as bajnok.

Be kell valljam, nekem is porcosodik a Gr. B-s autók mellett a régi WRC-kre. Minden alkalommal libabőrös leszek, ha egyet élőben látok. Nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy 1-2 WRC újra százezres tömegeket mozgatna meg. Ahhoz komoly mezőnyre, nem üres, vagy egy-két autós kategóriákra, és különösen nem 30-40 indulóra van szükség. A nézők küzdelmet, győzni akarást akarnak látni: ing-gatya rohadjon le, de ha ez nem oldható meg, legalább legyen látványos a közlekedés. (Félreértés ne essék, önmagában kilencven Lada - íven, lassan, balfaszkodva - semmivel sem izgalmasabb, mint harminc öblögető evós.) Aztán kellenének versenyek - ha tetszik bajnokság -, amin lehet versenyezni, és ahová el lehet utazni. Nem sportszakmai kérdés, de úgy látom, itthon messze nem aknázza ki senki a ralisportban rejlő turisztikai potenciált, a szállásadók szívességet tesznek, hogy elfogadják a pénzemet. Viszont senki sem fektet hangsúlyt arra, hogy a nem raliszurkoló családtagoknak, barátoknak is programot nyújtsanak. Pedig ha három hosszú hétvége fér bele egy család naptárába, akkor legalább kétszer oda fognak utazni, ahol anya meg a gyerekek szeretnének menni, és esélyük se lesz majd megszeretni a ralit, mert "ott nincs mit csinálni". Legyen elég, hogy lenne. (Pl. Én nézem az Orfűi visszafordítókat, anya meg pancsol a gyerekkel a magyarhertelendi strandon, este pedig együtt a család.)

Mindezek egymástól elválaszthatatlanok, ha verseny nélkül nincs mezőny, mezőny nélkül nincs néző, néző nélkül nincs hirdető, hirdető nélkül nincs verseny.

2003-ban ilyen volt a WRC-mezőny

Apropó hirdetők! A hazai importőrök számára, akik közül amúgy is csak kevesen álltak be egy-egy csapat mögé, a kétliteres WRC-k legfeljebb mérsékelten lehetnek érdekesek, hiszen az azok alapjául szolgáló típusokat már nem gyártják, így kétséges, hogy mekkora reklámértéke lehet egy régi - 2010 előtti - modellnek. (A 2011-től futó 1,6 turbós WRC-kkel nem lehet a nemzeti bajnokságokban versenyezni.) Lehet még egy hátránya az öregecskedő bér-WRC-knek: mondjuk úgy, nem múltak el nyomtalanul a pályákon töltött évek, kalandok, törések. 

Van, akinek van összehasonlítási alapja

Csak igen pontatlan becsléssel tudnánk megtippelni, hogy mennyibe is fáj egy WRC-s szezon, az ugyanis nagy mértékben függ a bérlő igényeitől (a "csak beülök, és már indulok is" megoldás az egyik véglet, a "gumi, nyál nélkül" a másik), a tesztkilométerektől, a biztosítástól, valamint a kiegészítő szolgáltatásoktól. 

Komplex, és nagyon érzékeny rendszer ez, így is tessék kezelni! A WRC-k kitiltása éppúgy nem oldja meg a magyar ralisport nyűgjeit, mint az engedélyezésük.

Címkék: magyar kazár orb wrc mnasz vitaposzt herczig norbi turán frici

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr55743333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JewRivers 2014.01.09. 11:56:03

Nyilvánvalóan terítés megy.

Egy zsír új RRC-t vagy R5-öst CSAK a tehetős versenyzők tudnák megfinanszírozni!!!

Amikor egy Octavia vagy Fabia I 2.0 WRC bérleti díja töredék összege, mint amennyibe a fent említett úja kategóriákba épített autók költségének.

Inkább azért volt kevés WRC tavaly, mert későn 'szóltak' és már lekötöttek S2000 meg Mitsubishiket 2013-ra.

Ideje lenne felelős döntést hozni és legalább 3-4 évre előre gondolkodni ha már engedték tavaly őket, akkor idén is. Az eredményességüket látva, nézők kegyeit lesve úgyis visszatérnének, mert az igazság az, hogy a WRC-kre kíváncsiak az emberek, nem honi Mitsubishi kupára!

pedaz 2014.01.09. 12:26:54

"Kazár Miki, Turán Frici és Herczig Norbi közösen azt kéri az RSB-től, hogy a 2014-es évben ne legyen WRC, hogy kiegyenlítettebb legyen a küzdelem."

"Szóval, ha minket kérdeznének, biztosan a WRC-k mellett voksolnánk. Ugyanakkor ha a Szövetség úgy látja, hogy ezen kategória kizárása mellett dönt, s így szorosabb lehet a mezőny, akkor azt is tökéletesen elfogadjuk."/Turán Frici/

Na most akkor mit is akar a ki, meg hogyan?

Traktoros Z 2014.01.09. 13:49:17

2 dolog lehet szerintem, de egyik sem jó:
- ötletelések folynak és senkinek nincs koncepciója, éppen aktuális szélírány hozza-viszi a szabályokat, vagy
- direkt rombolják felülről Magyarország legnépszerűbb autósportját (én szeretem az összeesküvés elméleteket nezért erre szavazok :) ), amit talán alátámaszt, hogy a Hungaroring-MNASZ-Dohány elnök is egy személy.

Gulyo 2014.01.09. 14:01:45

Na akkor úgy látom, idén sem megyek rally-t nézni .. kár !

TomT 2014.01.09. 14:04:45

@pedaz: Na igen, ez nekem sem teljesen világos.
Egyébként a tapasztalatok alapján az lenne az igazán meglepő, hogy ha a történet valóban arról szólna, amiről ezek a "publikus" nyilatkozatok.

TWRC 2014.01.09. 14:47:33

Az, hogy mi olcsóbb az relatív... MM Motorsport honlapja nagyon jó, össze lehet válogatni az adatokat és rögtön küldenek emailben árajánlatot. Egy 150 km-es rally 24 új gumival, versenymérnökkel, szállással, étkeztetéssel, shakedown-al, stb (szóval full service) egy R5-ös Fiestával 34260EUR. Hogy ez sok-e vagy kevés egy kotlott, öreg, általában szánalmas állapotban lévő S8-as Imprezához vagy Fabiához vagy Octaviához képest sok-e vagy kevés nem tudom. Anno 2008 körül a Korda asszem 150EUR/kilométerért adta bérbe a... khm... korántsem top állapotú S9-es Imprezáit. Az újabb (2006-2009) WRC-kről nem találtam árajánlatos hirdetést.

semmiselesz 2014.01.09. 15:31:23

S100-as skodákat hozzák vissza, követelem.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.01.09. 15:51:40

@pedaz: Ha ugyanaz az ember nyilatkozik egy kérdésről magánemberként, versenyzőként a saját véleményét elmondva, majd egy szakmai szervezet nevében a szervezet véleményét elmondva, akkor az könnyen lehet két különböző vélemény. Mert a nyilatkozó nem feltétlenül ért egyet magánemberként az adott szervezettel.

3ndRush 2014.01.09. 16:01:44

Sínautózás az EVOkkal unalmas, ez tény. Akkor szórják ki azokat is és maradjon az S2000, aztán annyi. Szerintem vagy WRC + ezek, vagy semmi ilyesmi. Végsebességben Mitsu is bőven veri mindet. És látványra 1 WRC azért nagyon más, hangról nem is beszélve.

GiXXXer 2014.01.10. 01:02:34

"A 2011-től futó 1,6 turbós WRC-kkel nem lehet a nemzeti bajnokságokban versenyezni."

Akkor hogy mennek a holland és a belga bajnokságban? :)

Tirpákium 2014.01.12. 13:29:57

Ez szerintem teljesen egyértelmu. A WRC kell, mert ahogy megy, ahogy szól az valami foldontúli dolog. Viszont nem fair abszolútban értékelni oket, ezért maradjanak kulon csoportban.

Tirpákium 2014.01.12. 13:33:52

...ja és ami a nagyon jót tenne a rallynak, az egy szívó 2000-es hátsókerekes csoport, egy S2000 RWD. Az nagyon kéne.
12 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása