2014. január 13-án, 66 évesen itt hagyott bennünket a világ egyik legtöbbet próbált navigátora, Jean-François Fauchille. Olyan autókban versenyzett, amik megtapogatásáért, "összenyálazásáért" éveket adnánk az életünkből. Olyan pilótákkal versenyzett, akiknek a neve a húsz évvel később születettek számára is etalon. A nyolcvanas évek nagy tanúja volt.

1003338_636930632983764_225175131_n.jpg

Jean-Louis Clarr navigátoraként 1974-ben Gruppe 2-es francia bajnok, egy évvel később a kategória második helyén végeztek Asconájukkal. 1983-ban, egy Opel Ascona 400-zal Miki Biasion mögött Európa-bajnoki másodikak Guy "le Grizzly" Fréquelin-nel, és mintegy mellékesen bezsebelték a francia bajnoki címet is. Két, igazán navigátor-igényes világbajnoki futamot nyert Bruno Saby oldalán: 1986-ban Korzikán, 1988-ban a Montén diadalmaskodtak. Jeff, mert barátai és ismerősei csak így hívták, öt világbajnoki futamon (85-ben második és 88-ban harmadik Korzikán, 87-ben San Remóban második, 86-ban Akropolisz Ralin, és 89-ben a Montén harmadik) volt dobogós Sabyval, és egyszer (1985. Argentin Rali, harmadik) a formula 1-ben versenyző Reutemann oldalán.

1016385_10201386872936186_489010596_n.jpg

Rajtuk kívül navigált még Bernard Béguinnek, Christian Dorche-nak, Alain Ambrosinónak, és Daniel Ducruet-nek is.

Képek Jeff Facebook-oldaláról

Az utóbbi néhány évben a Historic EB sorozat részét képező Mecsek Rallye-kon lehetett vele találkozni, mint versenyzői összekötő.

Nyugodj békében, Jeff!

Címkék: wrc hőskor médiabox gr.b bruno saby jean-francois fauchille

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr115757182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása