Az idei Monte leghosszabb napja volt a pénteki. Az öt gyorsasági szakaszon összesen 178,36 versenykilométer táv várt a párosokra. (Csak az összehasonlítás kedvéért jelzem, hogy ez hosszabb, mint egy általában kétnapos magyar bajnoki futam.) A reggeli első, Vitrolles és Faye közötti gyorsasági (Gy7) pedig közel 50 kilométeres hosszával még a vb-n is a leghosszabbak közé tartozik. Amikor Gilles Panizzi, a "nullás" rajtszámú előfutó autóval lejött a szakaszról, már szakadt az eső - a helyenként amúgy jégfoltos aszfaltra.

vw-20140117-9660.jpg

A volkswagenes Sebastien Ogier minden mért ponton gyorsabb volt az egész mezőnynél, így csütörtöki negyedik helyéről egyből a másodikra ugrott, és a fordos Bryan Bouffier-vel szembeni hátrányából is bő 11 másodpercet ledolgozott. A dobogóért küzdő Meeke és Kubica között ment az adok-kapok, végül szoros meccsben 4,3 másodperccel az ír versenyző volt gyorsabb. Szegény Mikkelsen a gyorsasági szakaszon utolérte a Ford Fiestával induló Jaroslav Melichareket, aki mögött nem sokat látott, így sokat bent is hagyott a szakaszon. A WRC2-ben az addig élen álló Juríj Protasov defektet kapott és kénytelen volt a gyorsasági szakaszon kereket cserélni, amely neki két percébe, és az első hely elvesztésébe került. 

Bouffier a pénteki második, "mindössze" 22,68 kilométeres gyorsasági szakaszon (Selonnet - Bréziers) csak egy leheletnyivel, de gyorsabb volt Ogiernél. Az ilyen kiélezett küzdelem idején lélektanilag fontos lehet, ha valaki meg tudja állítani a talajvízként feltörő ellenfelét. Hirvonennek párásodott a szélvédője, alig látott valamit, így nem meglepő, hogy csapattársa, Elfyn Evans fél percet adott neki ezen a szakaszon. Kalandos volt Ostberg és Ogier megérkezése a stop állomásra, alig tudtak megállni. Hatodik szögön mentek át a célon, majd jött egy kis jeges rész. Nem véletlen, hogy Ogier üvöltött a sportbírókkal.

A raliban ún. repülő cél van, ami azt jelenti, hogy a versenyzők a lehető legnagyobb sebességgel haladnak át a célvonalon. Időeredményüket pedig a stop állomáson jegyzik fel menetlevelükre.  

A WRC2-ben az ellenfele defektje miatt élre ugró Armin Kremernek pünkösdi királyság jutott, hiszen neki is a gyorsasági szakaszon kellett kereket cserélnie, ami négy percébe került.

Szervizpark után a ismét a hosszú gyorsasági szakasz következett. Ogier eloszlatott minden, a tegnapi - sokak szerint a vártnál haloványabb, de mindenképp taktikus - versenyzésével kapcsolatos találgatást, és megmutatta, mennyivel gyorsabb mindenkinél. Kilométerenként másfél másodpercet adott a szakasz elején megforgó,  Bouffier-nek, így át is vette volkswagenes a vezetést. Szerencséje is volt a francia srácnak, hiszen a stopban a jobb első felni szemmel láthatóan komoly ütést kapott, Ogier szerint nem volt dráma.

1545840_570134756405377_1085876119_n[1].jpg

Robert Kubica viszont sajnos kiesett. Egy fekete jeges kombinációban a 33 kilométernél nem adta ki neki. Remekül versenyzett eddig, és a Jänner Rallye-n és a csütörtökön mutatott formája is biztató volt.

Jari-Matti Latvala továbbra is csak szenved. Öt kilométer után meg kellett állnia kicserélni a defektes kerekét, ezzel vissza is esett a 8. helyre. Eközben a fordos új fiú, Elfyn Evans feljött az 5. helyre. (Egyébként volt egy kis közjáték: a kerékcsere alatt Evans megelőzte Latvalát, aki miután visszaállt utolérte Evans-t, aki el is engedte. Majd kiderült, hogy Evans a gyorsabb, de nem tudta visszaelőzni csapattársát ellenfelét, és persze szétvetette az ideg, hogy mennyi időt bennhagyott.)

A Gy10-en (Sisteron - Thoard, 36,85 km) a világbajnoki címvédő folytatta a menetelését, és megduplázta előnyét Bouffier-vel szemben. Közben Ostberg, aki reggel még 1 perc 11 másodperces hátrányban volt csapattársával, Meeke-vel szemben, elkezdett lassan felzárkózni, és már csak 49 másodpercre van a dobogótól. A gyorsasági vesztese viszont egyértelműen Mikkelsen volt. A Volkswagen Polo R-WRC-vel egy balos kanyarban leesett az útról, ahonnan csak a nézők segítségével is csak négy perc alatt tudott visszatérni. A norvég srác hátránya most már 9 perc összetettben Ogier-vel szemben. Azt hiszem ez már egy Montén is behozhatatlan. 

Makai Gergely - MGR Sportfotó

Teljes sötétségben vágott neki a mezőny az ötödik gyorsasági szakasznak (Gy11 Clumanc – Lambruisse, 20,77 km). Latvala a szakasz előtt fogadkozott, hogy az újonc Evanst meg szeretné előzni, és tíz másodperces hátrányát megpróbálja ledolgozni. Ez annyira jól sikerült neki, hogy a gyorsaságit megnyerte Ogier előtt (3,9 másodperccel), és egy könnyed húszast adott fordos ellenfelének, ezzel pedig feljött az 5. helyre. Az eredményeket elnézve azt gondolhattuk, hogy Bouffier viszont nagyon biztonságit ment, fél perc fölött kapott az elejétől, és így már 51 másodperc hátrányba került az összetettben vezető Ogier-vel szemben. Majd ámulatba ejtő őszinteséggel elmondta, hogy a pályabejáráson eltévedtek és a szakasz egy részét kihagyták, így arról nem volt itinerük, és Delecourtól kérték el ez övét, amely nem volt tökéletes nekik. Éseztígymosthogy - kérdezné a műsorvezetőnő. Ez a ralivébé, vagy valami libakergető? Kölcsönitinerből ment már más is, de nem úgy, hogy életében először, vaksötétben kell egy havas-jeges pályán eltalálni. Mondjuk ehhez képest nagyon jó volt az idő. Az Ostberg-Meeke párharcnak annyi. Meeke 21 másodperccel volt gyorsabb ezen a szakaszon.

Szombaton jön az ikonikus finálé: Col de Turini kétszer.

Nap végi állás:

Monte_Leg2.png

Részletes eredmények és útvonallap.

Címkék: video ford citroen 2014 monte fiesta wrc latvala hirvonen kris meeke dani sordo ds3 wrc seb ogier polo r wrc m-sport Melichárek monte 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr425767963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedaz 2014.01.18. 13:55:10

"Majd kiderült, hogy Evans a gyorsabb, de nem tudta visszaelőzni csapattársát"
Latvala és Evans nem cspattársak

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2014.01.18. 19:50:27

@pedaz: Nyilván. Elszúrtam, mert kapkodtam, bocs. Javítom.
2 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása