A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős eddigi pályafutása során még sohasem versenyzett az adott szezonban bemutatott, vadonatúj versenygéppel – most azonban lehetősége nyílik rá. Továbbmegyünk: nem csupán vadonatúj lesz a versenygép, de a bajnoki címet is meg lehet célozni vele... Márpedig Friciéknek ez a határozott elképzelésük.

„Sok mindennek kellett úgy alakulnia, hogy megkaphassuk ezt a lehetőséget, de büszkén mondom, hogy az idén a Peugeot Hungária és a Total is mellettünk tette le a voksát, ezzel a csomaggal pedig már esélyesként szállhatunk harcba a bajnoki címért – mondta Turán Frigyes, aki az idénynyitó, miskolci viadalon még a Peugeot 207 S2000-essel versenyez, a második versenytől kezdve azonban beülhet a Peugeot 208 R5-be, ami a hírek szerint valódi „csodafegyver”. – Az idei szezonra remekül összeállt a hátterünk, úgyhogy csak a versenyzésre kell koncentrálnunk. Miskolcon még az S2000-essel megyünk, de nagyon várjuk már, hogy beülhessünk a 208-asba.”

Turan_2014_6.jpg

Az első és a második országos bajnoki futam között viszonylag sok idő telik el, így Turán Frici nem tart attól, hogy nem lesz ideje tesztelni az új autót, amely eddig mindössze egy versenyt futott az Olasz Nemzeti Bajnokságon, de azon határozott, fejlődő tendenciát mutatott, sőt, a verseny második napján már gyorsasági szakaszokat is nyertek vele.

„Sohasem volt még részem abban a kegyben, hogy egy vadonatúj autóval versenyezzek, kevés versenyző van itthon, akinek ez megadatik, ezért külön köszönettel tartozom a Peugeot Hungáriának – mondta fülig érő szájjal Turán Frici. – Őket nem kell bemutatni, mi pedig próbálunk mindent megtenni, hogy felnőjünk a feladathoz. Nagy segítséget jelent majd, hogy mivel az importőr támogatását élvezzük, megkapjuk a számítógépes adatokat a Peugeot Sporttól – így sokkal, de sokkal könnyebb lesz fejlődni.”

Turan_2014_3.jpg

A páros összetétele évek óta nem lehet kérdés, Turán Frigyes és Zsiros Gábor remekül dolgozik együtt, és az életben is baráti viszonyt ápol. Ez a sikerük egyik záloga.

„Mind a ketten felfokozott hangulatban várjuk a rajtot, remélem, hogy balesetmentes, hibamentes szezonnak nézünk elébe – mondta Zsiros Gábor. – A miskolci pályák elég gyorsak, néhány szakasz a legendás korszakot idézi, és amúgy is jó néhány szép emléket őrzünk onnan, például tavaly megnyertük a salakpályás prológot. Fricivel mindketten készülünk az idénynyitóra – zajlanak az erőnléti edzéseink, és már alig várjuk a rajtot. S hogy mit gondolok az autóról? A 207-esben kicsit szűk a hely, remélem, a 208-asban nagyobbra számíthatok. De a viccet félretéve, nagyon örülünk, hogy egy vadonatúj autóval versenyezhetünk, remélem, gyorsak leszünk vele.”

Turan_2014_1.jpg

A márka célja a győzelem! 

Turán Frigyes és Zsiros Gábor az idei szezonban a Peugeot Hungária (és nyilván közvetve a Peugeot Sport) támogatását élvezi, s ez nagy szó, hiszen az importőri háttér csak kevés versenyzőnek adatik meg ma Magyarországon. S hogy miért rájuk esett a választás?

„Kevés ország nemzeti bajnokságában fut idén a 208 R5, s nyilván mindegyik kiemelt figyelmet kap a Peugeot Sporttól, ezért olyan párost kerestünk, amelynek megvannak a kvalitásai, illetve a biztos háttere ahhoz, hogy a bajnoki címért harcoljon – árulta el Bálint Zsófia, a Peugeot Hungária marketing és PR igazgatója. – Nem titok, ifjabb Tóth János volt az eredeti kiszemelt versenyző, akivel korábban szép sikereket ért el a Márka, többéves tradíció, hogy ő versenyez először az új modelljeinkkel Magyarországon. Sajnos ezt az anyagi lehetőségek nem tették lehetővé. A Peugeot Hungária ezután döntött úgy, hogy Turán Frigyesnek adja meg a lehetőséget, mert úgy gondoljuk, neki megvan az esélye arra, hogy bajnoki címet szerezzen.”

Turan_2014_5.jpg

A hátteret a Tagai Racing Technology adja - Kell a rutin

Dolgoztak már együtt, s most újra közös útra lépnek. A Tagai Racing Technology hazánk egyik legkomolyabb technikai hátterével rendelkező, legprofibb ralicsapata, amely nem csupán itthon, hanem a nemzetközi sorozatokban is versenyezteti az autóit. S ha ez nem lenne elég jó ajánlólevél, Turán Frigyes és Zsiros Gábor tavaly év végén két versenyt megnyert a csapattal (a Mikulás- és a Szilveszter-ralit), szóval saját bőrükön is tapasztalhatták a közös munka napos oldalát. „A 207-essel rengeteg tapasztalatunk van, úgyhogy azzal kapcsolatban tudunk segíteni Friciéknek, a 208-as azonban mindannyiunk számára új lesz, így az ő és a mi tapasztalataink egyaránt fontosak lesznek a fejlődés szempontjából. A Peugeot Sporttól is sok segítséget kapunk majd, de látni kell, hogy ez egy vadonatúj technika, amelynek a fejlesztésében aktív szerepünk lesz, ami nagy kihívást jelent. Többéves rutinunk van abban, hogyan kell felépíteni egy szezont, s bár az autót nem ismerjük, azt tudjuk, nagyon sokat tesztelték, hogy a lehető legtöbb gyerekbetegség előjöjjön még a tréningek során. Mindent elkövettek tehát, hogy egy komplett, kész technikát kapjanak meg a versenyzők” – nyilatkozta Tagai Tamás, a TRT csapatfőnöke.

Címkék: orb turán frici zsiros gábor peugeot 208 TRT Peugeot 207 S2000 peugeot 208 r5

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr615875582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása