Halálos kimenetelű versenybaleset történt vasárnap a 2015-ös Országos Rally Bajnokság nyitófutamán, a 10. Eger Rally-n. A verseny második napján a másodosztályban 289-es rajtszámmal induló Varga Csaba - Szabó Attila páros az utolsó előtti szakaszon (Sirok és Egerbakta között) versenyautójával egy fának csapódott. Az ütközésben a navigátor (és nem pedig utas) a helyszínen életét vesztette.

Az esetről nekünk sincs több tudomásunk, mint amennyi az
ügyben megjelenő közleményekből kiderül. Így alább ezeket olvashatjátok.

"Az egri autóversenyen a fának csapódott versenyautó utasa életét vesztette. 
Egy bejelentett autóverseny egyik indulója a szervezők által lezárt útszakaszon, a 24-es számú főút 52-es kilométerszelvényében - Sirok és Egerbakta között - 2015. március 29-én 19 óra 45 perckor egy út menti fának ütközött versenyautójával.
Az ütközés következtében a gépjármű utasa a helyszínen életét vesztette.

Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja." - írja a police.hu

 1297.JPG

 A 10. Eger Rally szervezőbizottsága és az egész hazai rallys társadalom mély megrendüléssel értesült arról a tragikus kimenetelű versenybalesetről, amely a hétvégi szezonnyitó végén történt. Mindenki számára köztudott, hogy autósport veszélyeket rejtő sportág, és a valósággal való szembesülés minden esetben fájdalmas és felfoghatatlan. A Rallye2-es verseny ötödik szakaszán történt tragédia kapcsán mindannyian osztozunk az elhunyt navigátor családjának fájdalmában. Részvétünket fejezzük ki a hozzátartozóknak, és mindenkinek aki ismerte, szerette Szabó Attilát.
Lakatos Róbert, a 10. Eger Rally szervezőbizottságának az elnöke. 

Az MNASZ sajnálattal közli, hogy vasárnap este, a 10. Eger Rallye utolsó gyorsasági szakaszán, az utolsó versenyautó fának csapódott, a balesetben a pilóta könnyebb sérülést szenvedett, de Szabó Attila navigátor életét a gyors orvosi segítség sem tudta megmenteni.
Az MNASZ elnöksége által felállított eseti bizottság és a rendőrség is vizsgálja a baleset körülményeit melynek eredményéről az MNASZ tájékoztatást fog adni.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége mély megrendüléssel értesült a balesetről. A magyar autósport-társadalom nevében részvétünket fejezzük ki a nagyszerű sportember családja, barátai felé, osztozunk gyászukban.

Sporttársi üdvözlettel
Oláh Gyárfás
elnök

 

A Rallye Dream Blog csapatának nevében is szeretnénk kifejezni részvétünket Attila családjának, hozzátartozóinak, barátainak!

Címkék: orb gyászhír eger rallye

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr977319030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

4 komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása