Az év vége hagyományosan a buliversenyekről szól itthon, mindenki a Mikulás Rallye-ra és Szilveszter Rallye-ra figyel. Ezek a versenyek néhány dologban hasonlítanak egymásra: fogalomszámba mennek, profik és amatőrök egy mezőnyben küzdenek, az általában kellemetlen időjárás ellenére is elképzelhetetlenül népszerűek, és pillanatok alatt betelnek a helyek a nevezési listán. És természetesen látványban sincs hiány. E két szezonzáró verseny mellé néhány éve megérkezett egy minden szempontból elérhető horvát verseny is. 

web_banner.jpg

Rally Show Santa Domenica éppen egy héttel a Mikulás, és egy hónappal a Szilveszter Rallye előtt lesz. Kis túlzással legalább félig magyar versenynek kellene tekinteni, mert jelentős hazai kontingenssel találkozhatunk majd Sveta Nedeljában. Hideg Krisztiántól nem titkolt kedvencünkön, Szauer Gergőn keresztül a pécsi (dél-dunántúli) ralisprintes brigád jelentős része is ott lesz.  

Mit is kell tudni a versenyről? Hát, nincs annyira közel, jó 360 kilométer Budapestről. Lényegében hasonló paraméterekkel indulhat bárki, mint a mi "buliversenyeinken": azt autóba kell cső, legalább 4-pontos öv, versenyülés (előbbiek lehetnek lejárt FIA homologizációjúak is), kézi tűzoltópalack, a sisak és tűzálló overall ugyancsak lehet lejárt homológ. Versenyzői licence nem szükséges. A versenyen 5 gyorsasági szakaszon 30 kilométert kell teljesíteni. A nevezési díj barátságos, 100 Euró, benne a biztosítással. (Összehasonlításként: a két magyar verseny bőven kétszer ilyen hosszú, de azok többe is kerülnek. A Mikuláson biztosítással, nevezéssel egy versenykilométer nagyjából ugyanennyire jön ki, a Szilveszter pedig némiképp drágább.) 

A Santa Domenicán is limitált a nevezői létszám, legfeljebb 120-an indulhatnak majd el a murvás versenyen, ebből pedig már 77 hely el is kelt. Azért se várjon senki a nevezéssel, mert ebből 20 párost a szervezők kérnek fel "nagymenők" közül, mert biztosra akarnak menni, hogy meglegyen a szórakoztató-faktor is. Arról nem is beszélve, hogy lesz RWD és Lada-kupa is, ami ugyancsak a rendezvény nézőbarátságát erősíti. Emellett pedig van show rendesen!

photo_2.jpg

Tízezer nézővel számolnak a szervezők, akiknek két új "nagyugratóval" is kedveskednek, bár ezek nélkül sem volt eddig panasz a látványra, mert a laza talajon még egy Zastava Yugo 45-tel is lapjával közlekednek. 

photo_1.jpg

A versenykiírást itt, a nevezési lapot pedig itt találod.

* A versenyközpont helye Sveta Nedelja, ami magyarul Szent Vasárnapot, olaszul pedig Santa Domenicát jelent.

Címkék: külföldi sprint szauer gergő santa domenica hideg krisztián

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr508058620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása