Botka Rally Team
Évadnyitó sajtótájékoztató és közönségtalálkozó
2016.01.28. Budapest,


A Botka Rally Team megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját. A rendezvényen két versenyautót állítottak ki és a bajnok pilóta mellett két navigátor foglalt helyet. Az ERC sorozatban Szeles Péterrel nyolc futamon állnak rajthoz a Citroën DS3 R5-ös versenyautóval, míg a Magyar Országos Rallye Bajnokságban Bazsó Attilával és a Mitsubishi Lancer Evo IX R4-el versenyez Botka Dávid 2016-ban.


A Citroën Pásztor Pesti úti szalonjában megtartott sajtótájékoztatóval egybekötött közönségtalálkozón a kora délutáni időpont ellenére kifejezetten sokan vettek részt. A média képviselői mellett a rajongók is meglepődve álltak a két autó előtt.
„Ahogy mondtam korábban is, sokat dolgoztunk az idei évünkön.” - mondta Dávid - „Az egyértelmű volt, hogy az elkezdett úton tovább szeretnénk menetelni, az ERC sorozatban továbbra is részt kívánunk venni, immár a legfelső kategóriában.
Voltak partnereink, akik ezt maximálisan támogatták és a segítségükkel az új autónkkal, a DS3 R5-el idén is indulhatunk az EB-n. Nyolc futamot terveztünk és nem volt kérdés, hogy Szeles Petivel indulok.”

Az R5-ös versenyautó mellett ott állt egy Mitsubishi Lancer Evo IX is. Hasonló autóval nyerte a bajnoki címét a Botka-Szeles duó, de most Bazsó Attila neve szerepelt Dávidé mellett.
„Bazsó Attila segítségével egy másik projectet is össze tudtunk rakni az idei szezonra!” - magyarázza a pilóta - „A támogatók egy körének az volt a fontos, hogy a hazai közönség előtt szerepeljünk és Attilával a Magyar Országos Rallye Bajnokságon is részt veszünk! Itt is nyolc futam szerepel a naptárunkban és az R4-es autóval versenyzünk majd.”

Szeles Péter tavaly, év közben ’csapódott’ a Botka Rally Teamhez, de a csapat hamar befogadta az ambiciózus, fiatal navigátort.
„Kihívásokkal teli volt az előző szezon. De pont ezért, és természetesen az elért jó eredményért is: szenzációs volt! Az idei pedig még jobb lesz! :)” - mondta lelkesen a Citroën DS3 R5 navigátora. „A tavalyi tapasztalatokat kamatoztatva 2016-ban még jobban ki szeretnénk aknázni a lehetőségeinket.”

Bazsó Attila az előző szezont - élete első szezonját - a korábbi magyar abszolút bajnok, Spitzmüller Csaba mellett navigálta végig.
„Nem vagyok még rutinos navigátor.” - vallotta be Attila – „Nagyon sok belső felvételét néztem végig Dávidéknak. Sok információt vár el és a megfelelő időben kell bemondani a kanyarokat. Dávid és Peti is nagyon készséges. Biztosítottak róla, hogy segíteni fognak felvenni a ritmust és egy nagyon élvezetes szezon elé nézhetünk.”

Fotók: www.duen.hu

„Köszönjük mindenkinek, aki eljött a sajtótájékoztatóra. Köszönjük Pásztor Tamásnak, hogy az impozáns szalonjába hívhattuk meg az érdeklődőket. Reméljük mindenki jól érezte magát és mindenkinek válaszolni tudtunk a kérdésére.” - búcsúzott a vendégektől Botka Dávid.

A csapatvezető, Földesi Csaba a sajtótájékoztató után azonnal összehívta a gárdát, és már a második futam, a Kanári szigeteken megrendezendő Európa-bajnoki verseny logisztikai kérdéseit beszélte meg a fiúkkal.


Nincs sok ideje pihenni a Botka Rally Team tagjainak. Az ERC sorozatban február első hétvégéjén a lett futammal indul a bajnokság.
„Havas versennyel indul idén is a szezonunk. A Liepäja Rally-val kezdünk. Annyi előnyöm van a tavalyi versenyhez képest, hogy már nem lesz ismeretlen a környezet. Igaz, a pályák nem egyeznek meg az előző évi szakaszokkal, mégis sokat számít az, ha tudjuk, mi fog ránk várni.” - már az első megmérettetés foglalkoztatja a pilótát.
Tehát 2016-ban az 1500 kilométerre lévő lettországi futamon kezd a Botka Dávid - Szeles Péter - Citroën DS3 R5 trió.

A verseny hivatalos honlapja : lvrally.com

Update: a lett futam törlése miatt a Botka Rally Team is a Kanári szigeteken kezdi meg idei ERC menetelését. 

Címkék: citroen mitsubishi ORB botka dávid ERC

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr98363386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása