A rali nem mese, és nem kell nyernie a legkisebb fiúnak, a messzi vándoroknak sem jön össze minden, de most hős született, ráadásul a miéink sem jönnek haza üres kézzel.

A szombati összefoglalóban lélekben már odaadtam a 2012 óta nyeretlen Fordnak és az észt Ott Tänaknak a futamgyőzelmet. Az első két gyorsasági szakaszon minden a várakozásoknak megfelelően haladt. A 19. gyorsasági szakaszon két említésre méltó kaland történt: Dani Sordoónak a szalmabálákból kirakott lassító nem adta ki, és a citroenes Lefebvre hempergett egyet, amitől a futóművét alaposan elállította

Az észt fiú csak a volkswagenes Andreas Mikkelsenre figyelt, és bár csökkent, igencsak úgy tűnt, elég lesz a három nap alatt összeszedett sovány előny. És akkor jött az utolsó előtti (a huszadik) gyorsasági szakasz. A srácnak még nem volt ideje a wrc.com-on, amikor fotósunk megosztotta a friss képét.

Csak ültem, és néztem. Nincs igazság, Tänak igazán megérdemelte volna a győzelmet - volt az első gondolatom. Néztem az időket, de látszott, hogy az előny elfogyott, és 16 másodperc hátránnyá vált. Bő nyolc kilométer az utolsó gyorsasági, ráadásul a power stage extra pontjai miatt senki sem fog óvatoskodni.

Ogier jött, és - mint Argentína kivételével ebben a szezonban mindig - megint megnyerte a power stage-et. Tänak pedig ki is esett az eddigi ritmusból, majdnem 10 másodpercet kapott Mikkelsentől, de még így is maradt a harmadik hyundaios Paddon szemben 2,3 másodperc előnye. Nézőként panaszra semmi ok, hiszen hét futamon hat különböző győztes, csak a Fordnak nem sikerült idén nyernie a gyáriak közül. Én mégsem tudtam örülni.

Ami ezután történt, arra viszont nincsenek szavak. Tänak dühösen szállt ki az autóból, majd a regnáló világbajnokkal, Sebastien Ogier-vel beszélt, aki vállára vette.

 A WRC2-ben is volt dráma bőven. A reggeli első (18.) szakaszon kiesett a francia Gilbert, majd a 20. gyorsasági szakaszon az auzstrál Scott Pedder, az észt Sander Pärn, és a lengyel Hubert Ptaszek is. A finn skodás Esapekka Lappinak megint nem adta ki. Portugáliához hasonlóan sokáig az élen állt, de a 20. gyorsasági szakaszon defektet kapott. (Nem volt egyedül, mert a lengyel Kajetanowicz is hasonlóan járt.) Ezzel oda lett az előny, végül a WRC2 kategória harmadik helyére ért be.

Szombaton azt írtam, kisebb csoda kellene Turán Friciék pontszerzéséhez. Volt olyan pillanat, amikor már egy nagyobbacska csoda nézett ki: a fiúk a 12. helyről előbb a 10, majd a 9. és meglepetésre a 7. helyre zárkóztak fel. Sajnos nem jött össze a szezonbeli legjobb eredményük, mert a 20. gyorsaságin belassultak, és végül még ketten (az argentin versenyen nyertes perui Fuchs és a portugáliai futamgyőztes svéd Tidemand - ők állnak az összetett harmadik és negyedik helyén) is megelőzte őket. 

 

Címkék: video wrc médiabox seb ogier turán frici zsiros gábor ott tanak andreas mikkelsen lappi DMACK WRC2 suninen

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr558864646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
komment hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása