Ogier ugyanolyan UFO, mint Loeb volt - Turánék zsinórban negyedszer szereztek pontot a Rali Világbajnokságon.

Papírforma lenne a Német Rali eredménye? Nem mondanám. Legfeljebb a győztes tekinthető annak. Régen volt ekkora tülekedés a mezőny elejében, mint mostanában, de a francia volkswagenes Sebastien Ogier klasszisokkal a mezőny fölé nő. Csak Finnországban betlizett, de több mint két futamgyőzelemnyivel vezet csapattársa Mikkelsen előtt. Nyomukban pedig a Hyundai serege, akik nagyon fogadkoztak, hogy Argentína és Szardínia után a németországi futamon is nyerni fognak.

ap-1pahqfbhn1w11_sebastien_ogier.jpg

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A német futam első napját Mikkelsen zárta az élen, de szombatra már a címvédő világbajnok vezetett. A rövid, mindössze négy gyorsasági szakaszos, alig hatvan kilométeres naptól nagy meglepetést nem vártunk. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy a napi harmadik (SS17) szakaszt a tiltott helyen tartózkodó nézők miatt törölték. 

A Hyundai mindent feltett az utolsó napra. Az első szakaszt (SS15) Sordo nyerte Neuville előtt, a legjobb volkswagenes Mikkelsen 3. lett, Ogier pedig csak a 6. - közel 15 másodpercet elégetett előnyéből. Ezzel Dani Sordo összetettben átvette a második helyet. A második gyorsaságin Neuville és Sordo volt a sorrend, így Mikkekesen már csak negyedik.

A power stage-et és az extra három pontot Neuville nyerte, Latvala (így ő sem maradt pont nélkül) és Ogier előtt. Az összetett eredmény szorosabb lett, mint várható volt: nyeretlenségi sorozatát megtörve Ogier 20,3 másodperccel verte Sordót, aki 0,1 másodperccel végzett Neuville előtt. A nap végén érkezett egy jó hír: a szombati balesetben megsérült Lefebvre és Moreau igyekszik már Korzika Ralin ott lenni.

Reggel a WRC2-ben bő egy perc előnnyel vezetett a finn skodás Lappi csapattársa, Jan Kopecky előtt. Lappinak csak az előnyét kellett beosztania. Ez sikerült is neki, és megnyerte a kategóriát Kopecky és a helyi menő Armin Kremer előtt. Kopeckyn kívül egyébként csak a német Kreim tudott vasárnap szakaszt nyerni.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor a világbajnoki szezon egyik legnehezebb versenyén, a Német Ralin is pontszerző helyen végzett, így újabb 4 ponttal gazdagította csapatát. A megpróbáltatásokkal tarkított futamot kategória 8.-ként zárta a páros, összesítettben a 15. helyen végzett.

„Nagyon jól autóztunk a Német Rali záró napján, reggel sokkal jobb formában voltunk, mint szombaton, ugyanis sikerült rájönnünk, hogy mi okozta akkor a gondot. Kicseréltük a pop-off szelepet, aminek köszönhetően magához tért a Ford Fiesta. Sokat gyorsultunk vasárnap, szerencsére úgy történt minden, ahogy szerettük volna. Kis kockáztatással talán még előbb is behozhattuk volna az autót, de inkább arra törekedtünk, hogy megőrizzük a 8., pontszerző helyünket és ez sikerült is. Zsinórban negyedjére tudtunk pontokat szerezni, aminek nagyon örülünk. Összességében egy hosszú, nehézségekkel tarkított négy napon vagyunk túl, most kifejezetten jól fog esni a pihenés” – mesél az utolsó versenynapról Turán Frici.

„Vasárnap kicsit kevesebbet versenyeztünk, ugyanis az egyik szakaszt törölték, mert túl sok néző volt a gyorsaságin és nem akartak a szervezők kockáztatni. Nagyon sok magyar szurkolt nekünk a négy nap alatt, ami hatalmas lendületet adott a nehéz helyzetekben. Úgy érzem, jól sikerült alkalmazkodnunk a váratlan szituációkhoz is, annak ellenére, hogy természetesen hibák adódtak, de ezek a technikai problémák mindig benne vannak az autósportban. Elégedetten fejeztük be a versenyt, köszönjük a szurkolóknak, akik mindig velünk vannak és támogatnak minket, a csapatnak, akik mindent megtettek, hogy kihozzák a Fiestából a maximumot és természetesen minden támogatónknak” – teszi hozzá Zsiros Gabi.

 

Címkék: video wrc mikkelsen deutschland rally dani sordo médiabox seb ogier turán frici zsiros gábor mediabox

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr8411356330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása