Turán Frigyes és Zsiros Gábor megpróbáltatásokkal teli napot zárt a spanyol rali második versenynapján, de az összeszokott páros végül jól jött ki a küzdelemből a Ford Fiesta R5-tel. Frici és Gabi kategória hatodikként várja a szombati aszfaltos folytatást.

unnamed_1.jpg

"Rendkívül nehéz pénteki napon vagyunk túl, ugyan reggel kaptunk néhány információt arról, hogy nedvesek a pályák, de arra nem számítottunk, hogy ismét szakadó esőben kell nekivágnunk a versenynapnak. Az első gyorsaságin emiatt nem a legmegfelelőbb beállításokkal rajtoltunk, ugyanis a futóműben nem a nagyon saras beállításokat használtuk a vizes, sáros pályákra. Ez megnehezítette a dolgunkat. A második körben sikerült javítanunk, állítottunk az autó beállításain, ami meghozta a gyümölcsét, azonban a harmadik gyorson el is veszítettük, amit itt nyertünk. Sajnos a leghosszabb, közel 40 kilométeres szakaszon a turbó cső bilincse lecsúszott, ami azt eredményezte, hogy körülbelül 36 kilométeren keresztül 100 lóerővel gyengébben mentünk, az az autónk ereje teljesen elszállt. A technikai hiba ugyan sokat elvett, de szerencsénk volt, mert annak ellenére, hogy a mai nap menetébe nem építettek be szervizt, Gabival volt nálunk pár szerszám, amivel ki tudtuk cserélni a bilincset, így a gumicsere zóna után már ismét tökéletes autóval folytathattuk a versenyt" - kezdi a pénteki versenynap értékelését Turán Frigyes.

unnamed_2.jpg

"Meglehetősen felemás napot zártunk, a rövid gumicserét követő gyorsasági se indult sajnos a terveink szerint, mert kaptunk egy jobb első defektet, ami miatt körülbelül 10-15 másodpercet veszítettünk az időeredményünkből, azonban a pénteki nap utolsó két szakasza nagyon jól sikerült és minden lemaradást behoztunk. Mondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó. Összességében egész nap az első tízben tartottuk magunkat a WRC2-es kategóriában, sőt a versenynap végére felértünk a 6. helyre, amivel a megpróbáltatások ellenére teljesen elégedettek vagyunk. Összetettben pedig a szintén szép 24. helyről folytathatjuk a küzdelmet a két aszfaltos nappal, amit már nagyon várunk, jó lesz egy kis váltás a murváról. Igyekszünk most már a hátunk mögött hagyni a mai kemény versenyt, reggelig egy nagyot pihenni és maximálisan az előttünk lévő futamokra koncentrálni" - teszi hozzá bizakodva Zsiros Gabi.

unnamed_3.jpg

Szombaton és vasárnap a murvás terepet követően a versenyzők aszfalton folytatják a Katalán Ralit, szombaton összesen 8 gyorsasági szakasz és közel 142 kilométer vár az indulókra.



Köszönjük a Partnereinknek!

Címkék: petrányi katalán rali Ford Fiesta Turán Frici Zsiros Gabi R5 WRC2

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr1811809051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása