A sikeres világbajnoki szezon megkoronázásaként magyar közönség előtt is rajthoz áll Turán Frigyes és Zsiros Gábor, ugyanis december 4-én Veszprémben, a részt vesznek a 20. Jubileumi Mikulás Ralin. Az egyedi hangulatú évadzáró futamon mint mindig, most is a látványé és a gyorsaságé lesz a főszerep Veszprémben.

2016_tabla_nagy_2.jpg

„Nagy öröm részt vennünk a Mikulás Ralin, különösen hogy végre a magyar közönség előtt autózhatunk. Ez ebben az évben még inkább felértékelődik, habár a világbajnoki futamokon mindig találkozunk hazai szurkolókkal, de itthon versenyezni  kiemelkedő élmény. Jó lesz ezt a sikeres világbajnoki szezont egy magyar versennyel zárni és látványos, gyors autózással hálálni meg a szurkolók egész éves kitartó támogatását" – kezdi Zsiros Gabi.

unnamed_13.jpg

„Ahogy az eddigi években, úgy idén is nagyon erős lesz a mezőny a 20. Mikulás Ralin, hiszen idén is több mint száztíz versenyző áll rajthoz a veszprémi futamon. Mindent beleadunk majd Gabival, hogy a közönség jól szórakozzon, de a versenyt is nagyon komolyan vesszük. Teljesen más töltete van egy ilyen versenynek, a feszültség egy kicsivel kisebb, de a cél nem változik. A pályák nagyon hasonlóak lesznek a tavalyihoz, és mivel idén sokat autóztunk murván és a Ford Fiesta R5 is felkészült az évzáró futamra, így magabiztosan várjuk a vasárnapot. Pénteken részt veszünk a hivatalos teszten, majd a szombati a gépátvételt és pályabejárást követően vasárnap indul a Mikulás Rali. Tavaly nagy küzdelemben, sikerült megnyernünk a futamot, boldogok lennénk, ha ezt idén is meg tudnánk ismételni. A mezőny rendkívül erős, 10 különböző R5-ös autó van a nevezők között, így minden bizonnyal nagy csaták várhatóak a pozíciókért. Izgalmas verseny lesz. Nagyon szeretjük a veszprémi futamot, mindig sokan kilátogatnak a helyszínre szurkolni, ez egy különleges hangulatú, izgalmakban gazdag, nehéz verseny, amit nagyon várunk“ – teszi hozzá Turán Frici.

turanmotorsport_1.jpg

Vasárnap a verseny a tavalyi évhez hasonlóan három különböző gyorsaságin két alkalommal zajlik majd. A Mikulás Ralin a versenyzőknek közel 70 gyorsasági kilométert kell teljesíteniük 6 versenyszakaszon.

Az időjósok csapadékmentes, gyönyörű téli időt ígérnek, így minden adott egy remek versenyhez.

Köszönjük a Partnereinknek!

Forrás: Just Creative

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr9512015612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása