Újdonságokkal teli év vár Turán Frigyesre, ugyanis a tavalyi világbajnoki szezont követően idén ismét hazai terepen ül be a Ford Fiesta R5 volánja mögé, ráadásul az első futamon, a Miskolc Rallye-n új navigátor segíti a munkáját.

13411973_1127575880634180_4495125267334622506_o.jpgFotó: Béres Gábor/Rallyedream

„Mondhatom, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet, ugyanis az elmúlt évben egy nagyon sikeres szezont zártunk a rali világbajnokságban, minden futamon pontszerző helyen végeztünk és reméltük, hogy ez a varázslat folytatódik még pár évig, de másképp alakult. Ennek ellenére természetesen nagyon várjuk a 2017-es szezont, hiszen mindig örülünk, ha itthon, magyar pályákon, magyar szurkolók előtt versenyezhetünk. Így egy év után még különlegesebb érzés lesz visszatérni a hazai terepre, nagyon hiányzott az itthoni közeg“ – mondja Turán Frigyes.  

„2017 úgy néz ki, valóban a nagy változások éve, ugyanis az idei első futamon, Miskolcon nem Zsiros Gabival, hanem egy rendkívül tapasztalt navigátor hölggyel, Farnadi Ágnessel szállok versenybe. Sajnos Gabinak egy régóta húzódó és folyamatosan kiújuló porckorong sérve van, így orvosi tanácsra muszáj volt meghoznia ezt a nehéz döntést, a mihamarabbi gyógyulása érdekében pihennie kell. Természetesen Gabi folyamatosan a csapat mellett lesz, segít nekünk, amiben csak tud. Ez nem könnyű állapot most senkinek sem, hiszen Gabival jóban-rosszban együtt vagyunk hosszú évek óta, ő nem csak kiváló navigátorom, de egyben jó barátom is. Nagyon sok szép élmény fűz minket egymáshoz, bízom benne, hogy hamar felépül és visszaül a Ford Fiestába. Addig viszont nincs megállás, koncentrálnunk kell a jövő hétvégi Miskolc Rallye-ra. Ágiban maximálisan megbízok, nagyon tapasztalt navigátor, tudása, rutinja tökéletes garancia arra, hogy jól fogunk együtt versenyezni“ – meséli Turán Frici.
12377842_658403894298573_4388732160846862888_o.jpgFotó: Kacsándi Norbert/ Kacsándifotó

Farnadi Ági Ladával kezdte anno a ralizást, majd 2008 óta Mitsubishi Lancer Evo IX. autóval versenyez. Egy év elteltével az Országos Magyar Rallye Bajnokságban már abszolút második lett pilótájával. Ágiék 2011 óta az Országos Rally Bajnokság 3-as kategóriájában indulnak.

„Nagyon hirtelen jött a kérés, éppen Orfűn teszteltünk, amikor megkeresett Frici. Eredetileg úgy volt, hogy Miskolcon nem is indulok, de a váratlan helyzet megváltoztatott mindent. Kicsit meglepődtem, bár az egyik Mikulás Ralin volt már arról szó, hogy együtt versenyzünk, de végül másképp alakult, így sosem ültünk még egymás oldalán. Gabit nagyon sajnálom, remek navigátor és ember, remélem, hogy hamar felépül, Fricinek pedig köszönöm a bizalmat. Megtisztelő, hogy rám gondolt, ő egy tapasztalt, kiemelkedő pilóta, örülök, hogy beülhetek mellé és segíthetem a munkáját. Biztos, hogy nem lesz egyszerű, főleg, hogy már csak napok vannak a Miskolc Rallye-ig, de mindent bele fogok adni, hogy méltó módon képviseljem Gabit. Számomra az autó is új lesz, ugyanis Mitsubishi-vel versenyzek, de szerencsére Fricinek a kisujjában van a Ford működése. Más az itiner is, azonban hasonlóból már mentem, így minden bizonnyal hamar rá fogok hangolódni. Nagyon várom a tesztet és a pályabejárást, addig pedig Gabi belső kamerás felvételeit hallgatom, hogy jobban megismerjem a stílusát. Sokat beszélgetek a fiúkkal, nagyon hasznosak a tanácsaik“ – teszi hozzá Farnadi Ági
20160819170813_img_5125-01.jpegFotó: Béres Gábor/Rallyedream

Újdonság még az idei szezonban, hogy a Ford Fiesta R5 felkészítését a saját csapat vállalja.
 
“Az autó teljesen megújult, versenyre kész, tökéletes műszaki állapotban van. A magyar pályák teljesen mások mint a világbajnoki szakaszok, így más felkészülést is igényelnek. A Fiestát jól ismerjük, Ági is minden apró rezdülését meg fogja ismerni a tesztek és a pályabejárás alatt, így minden rendben lesz. Izgalmas futamokra számítok, bizakodva várom a szezon kezdetét, ahol nagyon sok fiatal, tehetséges pilóta gyűlt össze. Miskolcon a kategóriánkban 15-18 ügyes, gyors páros áll majd rajthoz, nagyon oda kell tennünk magunkat” – zárja Frici.
 
Turán Frigyesék idén 7 magyar bajnoki futamon állnak rajthoz, jövő hét végén március 30-április 2. között a Miskolc Rallye-val nyitják meg az idei évadot Farnadi Ágnessel.

Címkék: miskolc r5 orb 2017 ford fiesta turán frici zsiros gábor Hankook turán motorsport farnadi ági

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr6212365925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása