Az idősebb raliszurkolók számára biztosan ismerősen cseng a Czél név, ami nem pusztán a véletlen műve. Czél Péter korábban aktív résztvevője volt az Országos Rally Bajnokságnak. A mitsubishi-s pilóta már jó pár éve felhagyott a versenyzéssel, a vár azonban nem válik vízzé és most fia, Balázs folytatja a családi hagyományokat.

Czél Balázs mindössze két éve kezdte a ralizást. 2015-ben rögtön egy Subaru volánja mögött kóstolt bele a ralisprintek világába. Ahogy a fiatal pilóta fogalmaz: „egyből beleszeretett a raliba.”  Egy év sprintet követően autóváltás és szintlépés következett. Egy 2004-es Imprezával tavaly már több ORC futamon (Egerben és Miskolcon) is rajthoz állt, Ózdon pedig élete első ORB futamát is sikeresen teljesítette.

 

„Tapasztalatszerzés szempontjából tökéletes évet zártunk – értékelte a 2016-os évet a miskolci pilóta. Az autó minden versenyen kitartott alattunk, és minden versenyen célba értünk. A MARB futamok mellett ORC és ORB bajnoki pontokat is szereztünk navigátorommal, édesapámmal, aki nagy segítségemre volt a jobb egyben. Tudom, hogy sok van még az autóban, igyekszem egyre jobban kiismerni és lehetőség szerint kihozni belőle a legtöbbet.”

17457862_1390776017647497_2325162329302666524_n.jpg

2017-ben új navigátorral és töretlen lelkesedéssel folytatja a két éve megkezdett utat Czél Balázs: „idén még mindig a tapasztalatszerzés az elsődleges célom. Újdonság lesz számomra, hogy már nem édesapám,  hanem egy jó barátom, Pásztor Tamás ül majd be mellém a Subaruba. Terveink szerint teljes évet megyünk az ORC Bajnokságban, mellette ahogy tudunk MARB versenyeken is indulunk és ott leszünk az évvégi Mikulás és Szilveszter Ralikon is.”

15320423_10205603592888774_1660952597_n.jpg

Az év első ORC futama április első hétvégéjén Miskolcon kerül megrendezésre, mely jól ismert terep Balázs számára: „ismerjük a környezetet, a pályák nagy részén korábban is mentünk már. A pályaismeret mellett külön öröm számomra, mikor sok ismerőst és barátot látok az út szélén, jól esik az ő buzdításuk, szurkolásuk. Nagyon köszönöm édesapám, családom és barátaim támogatását!”

16910589_1541309475897060_227874761_o.jpg

Az idei évben a tavaly megálmodott dekorral és a már jól bevált Subaru Imprezával vág neki élete első komplett ORC szezonjának a Czél Balázs – Pásztor Tamás páros. Kövessétek őket, szurkoljatok nekik is és találkozzunk a pályák mellett Miskolcon!

Címkék: subaru orb orc czél balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr1712387979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása