Képekkel és a szokásos eredeti hangos videónkkal tértünk haza az I. Rally Hungary hivatalos tesztjéről!
Húsz páros vett részt a hivatalos bemelegítésen, mely az ország egyik legikonikusabb gyorsaságiján, a Bükkszentlászlót Bükkszentkereszttel összekötő szakaszon került megrendezésre. Az EB elsőségért folytatott harc három szereplője közül ketten (Ingram és Habaj), valamint az idei junior bajnok Mares is éltek a lehetősséggel és a Bükkben gyakoroltak a hétvégi, zempléni gyorsokra.
Fotók: Béres Gábor/RallyedreamAz időjárás nem volt túl kegyes, de az ígért egész napos szakadó eső helyett csak időközönként eredt el az eső, a sötét beálltával azonban szakadni kezdett és kifejezetten komoly kihívást jelentett a versenyzőknek. A lezárt úton délelőtt 10 órától este 7-ig szinte megállás nélkül versenyautók mentek, látványból nem is volt hiány! A munkanap ellenére egészen sokan tették szabaddá magukat erre a napra, sokak voltak kíváncsiak rá, hogyan abszolválja majd ezt a részt az élmezőny.
Fotók: Béres Gábor/RallyedreamFolytatás péntek reggel Napkor közelében a szabadedzésen és kvalifikációs szakaszon, majd a nyíregyházi rajtceremóniát és autogram-osztást követően a máriapócsi szuperspeciálon, ahová rengeteg embert várnak a szervezők.