Az április során megrendezett, négyállomásos virtuális sorozat második helyezettje, Hangodi Bendegúz mindössze két ponttal maradt el a győztestől, míg a harmadik helyen Papp Arnold végzett. Ifjabb Szabó Zoltán a valóságban is versenyez, saját építésű autójával az Országos Rally Challenge futamain vesz részt.
„Korábban még nem találkoztam ilyen komolyan megszervezett online bajnoksággal, így nem volt kérdés, hogy kipróbálom magam és élek a lehetőséggel” – nyilatkozta Szabó, akinek az elsődleges célja az volt, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradó versenyzési lehetőségeket a virtuális térben pótolja.
Az ERally ob R5 Kupájának friss győztese elmondta, azért választotta Turánék autóját, mert ők a valós versenyzése során is sokat segítenek neki.
„Otthon nekem is van szimulátorozásra alkalmas felszerelésem, de biztos vagyok benne, hogy jelenleg a virtuális térben nem tudnék ilyen jó időt menni az autónkkal, mint Zoli” – nyilatkozta Turán Frici, a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, és hozzátette, amint lehetősége lesz rá, szeretné elvinni egy élményautózásra Szabót az egyik tesztelés alkalmával.
A sorozat folytatását már elindították, ezúttal azonban nem külön kategóriákban indulhatnak a résztvevők, hanem mindenkinek ralivilágbajnoki (WRC) autókkal kell teljesítenie a négy pályát.
Forrás: Just Creative
Képek forrása : Mesa's artworks