Ki ne hallott volna a tavalyi év legnagyobb ralis durranásáról, arról, hogy Bútor Robi a világon elsőként megvásárolt egy teljesen gyári C3 WRC-t. Nem csak kis hazánkat, de Európa több országát is bejárta a hír és más nemzetek rali szurkolói is irigykedve tekinthettek ránk, hogy a mi bajnokságunkban egy ilyen autót láthatunk menni. 

Nem csak álomszerű történet volt a Robié, hanem konkrétan egy beteljesedett álom. Kéz a kézben örült neki mindenki, akinek bármi köze is van a ralihoz. Az autó tesztjeire ezrével zarándokoltak az emberek, igazi raliünnep volt minden esemény, ahol Bútor Robi és a C3 WRC feltűntek. 

Semmiképp sem túlzás azt állítani, hogy üde színfoltja volt ez a valaha szebb napokat és jóval több nézőt látott magyar rali bajnokságnak. 

Amilyen nagy volt az öröm és izgatottság az autó érkezésével, legalább akkora volt a bánat az év végi buli verseny, a Mikulás Ralit megelőző teszten. Megtörtént ugyanis az, amivel talán senki sem számolt: Robi összetörte a WRC-t. Ahogy azt előtte nekünk is mondta, ezekkel a kocsikkal nem lehet kicsit esni. Sajnos 100%-ban igaza volt. A legfontosabb, hogy senki nem sérült meg a balesetben, az autó viszont romokban hevert az út közepén. 

Egy emberként fogott volna össze a szurkolók hada, mindenki próbálta felajánlani segítségét: buzdító üzeneteket küldtek a csapatnak, palacsintát sütöttek nekik, Mikulás csomagot postáztak, tényleg rég nem látott hangulat és hozzáállás jellemezte az embereket.

Egy dologban mindenki biztos volt: nem érhet véget így ez a történet. A jelentős anyagi kár mellett a legfőbb kérdés az volt, menthető-e az autó, melynek főbb darabjait egyébként aranyárnál is drágábban mérik. Szerencsére hamar kiderült, hogy inkább látványos, mintsem végzetes sérüléseket szerzett. De erről már maga Bútor Róbert mesél nektek legújabb videónkban:

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr1016860518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása