Komoly kihívás elé néz Csomós Mixi és Nagy Attila, akik első rally Európa-bajnoki szezonjuk első versenyét teljesítik március 11–13. között a portugáliai Fafe Rallyn. A Hankook támogatását élvező páros már a helyszínen van, kedden tesztelnek, szerdán pihenés, csütörtökön kezdődik a pályabejárás, pénteken pedig a shakedown. De már eddig is komoly felkészülési munkán vannak túl. 

„Tulajdonképpen már hetek óta erre az első versenyre készülünk. Most, hogy a repülőtéren vagyunk, egyrészről megnyugodtam, hogy mindent sikerült elintézni, másrészről kezdek izgulni“ – nevet Mixi. 

„Sok belső kamerás felvételt néztünk a pályákról, van némi elképzelésem róluk, de amíg nem megyünk rajtuk, addig semmi biztosat nem tudok mondani. 

Kedden lesz egy egésznapos privát tesztünk, hárman leszünk összesen a pályán, úgyhogy annyit mehetünk, amennyit csak szeretnénk. Utána kicsit okosabbak leszünk, hogy milyenek a portugál murvás szakaszok. 

mixi3.jpg

A mezőny elég nagy, 32 Rally2-es/R5-ös nevező van. Az ellenfelek nagy részét ismerjük a Rally Hungaryről. Azt gondolom, hogy itthon, hazai körülmények között versenyképesek voltunk velük szemben, az a nagy kérdés, hogy idegen pályákon, ahol minden új lesz nekünk, hogyan tudjuk felvenni velük a versenyt. 

Nagyon merész célom van, az első nyolcban szeretnék végezni, meglátjuk, hogy ezt tudjuk-e az idei első Eb-futamon teljesíteni.Sokan gratuláltak nekünk az Eb-program bejelentése óta. Ezt szeretném ezúton is megköszönni, és mindent megteszünk érte, hogy rászolgáljunk. “

ati.jpg

A felkészülés, ahogy Mixi mondta, már hetekkel korábban elkezdődött és ha nem is kész itinerrel, de kész forgatókönyvvel érkeztek Portugáliába. „Szinte az összes pályáról találtunk belső kamerás felvételt a WRC+ oldalon – mondta Nagy Attila, navigátor. – Itinert ez alapján nem lehet készíteni. Egyszer már próbálkoztunk hasonlóval, de nem jött be. Viszont sok támpont megvan, illetve azt is láttuk, hogy a második körre mennyit változik a pálya. 

A Rallymaps oldalon fent vannak a pályák, ezt próbáltam átültetni egy turistaútvonalakat is tartalmazó offline térképre. A pályabejáráson csoportokba vagyunk osztva, pontosan meghatározva, hogy mikor melyik pályákat járhatjuk be. Ezek alapján már megvan a pontos tervünk. 

mixi2.jpg

Amit itthon meg lehetett tenni, azt meg is tettük a felkészülésben. Én is izgulok már, hiszen Európa híres pályáin fogunk versenyezni. Ez hatalmas kihívás mind a kettőnknek.“ 

A FAFE RALLY PROGRAMJA

Március 11. péntek

17:30 Shakedown, Lagoa 3,04 km

22:08 GY1 Fafe szuperspeciál – 1,43 km

Március 12. szombat

08:27 Szerviz A, Fafe – 15 perc

10:00 GY2 Boticas 1 – 15,05 km

11:17 GY3 Cabeceiras de Basto 1 – 10,84 km

12:20 GY4 Vieira do Minho 1 – 16,93 km

13:20 GY5 Luílhas 1 – 11,86 km

14:21 Szerviz B, Fafe – 30 perc

16:09 GY6 Boticas 2 – 15,05 km

17:26 GY7 Cabeceiras de Basto 2 – 10,84 km

18:29 GY8 Vieira do Minho 2 – 16,93 km

19:29 GY9 Luílhas 2 – 11,86 km

20:25 Szerviz C, Fafe – 45 perc

Március 13. vasárnap

07:37 Szerviz D, Fafe – 15 perc09:08 GY10 Montim 1 – 8,73 km

09:40 GY11 Seixoso 1 – 9,97 km

10:15 GY12 Santa Quitéria 1 – 9,18 km

11:08 GY13 Lameirinha 1 – 14,83 km

12:19 Szerviz E, Fafe – 30 perc

13:20 GY14 Montim 2 – 8,73 km

13:52 GY15 Seixoso 2 – 9,97 km

14:27 GY16 Santa Quitéria 2 – 9,18 km

16:08 GY17 Lameirinha 2 [Power Stage] – 14,83 km

Köszönjük Szponzoraink támogatását:

mixi_1.jpg

RTH Versenyabroncs Kft.- A HANKOOK versenyabroncsok Kelet- európai forgalmazója, CIKS Kft., Balázs-Diák Kft., RabócsiRing Kft., MTE Speciál Kft., VÁRI-VILL Kft.

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr7417774754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) orb (179) ORB (18) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása