A rallysimfans szervezésében és a SMARTZILLA által támogatott Magyar Virtuális Rally Bajnokság harmadik fordulója Veszprém környékén került megrendezésre.

 A teljes össztáv 144,6 km, 14 gyorsasági szakaszt tartalmazott. A három napos verseny első napján egy városi aszfaltos prológot kellett murva gumival teljesíteni. A második, egyben a legnehezebb nap, tartalmazott 20km-es szakaszokat is, melyek nagy végsebességük ellenére technikásak voltak. Harmadik nap két rövid szakaszt kellett kétszer teljesíteni.

A verseny után érdeklődők igazán nagyszerű csatákat láthattak. bec49b_1ff150b521b64049a04a6aa92d180a36_mv2.jpg

A verseny egy 5.5 km-es városi, aszfaltos prológgal kezdődött, amit kétszer kellett teljesítenie a mezőnynek. Aszfaltos felületen a murva gumi külön nehezítésként szolgált a versenyzőknek, rögtön 10 versenyző számára ért véget a megpróbáltatás, de másnap még tudtak élni a Szuperrally kínálta lehetőségekkel.

Több változás is történt, Bojsza és Dobos a Citroen C3 WRC mellé pártoltak át. A leggyorsabban Juhász Ferenc teljesítette a pénteki megpróbáltatást, őt követte Szőcs Attila mindösszesen fél másodperc lemaradással. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára Kovács Marcell hozta be a Fiesta WRC-t.

Az első éles napon 113 versenykilométer várt a résztvevőkre, a keskeny, tempós gyorsaságikon. Szerencsére az időjárás most nem nehezítette a pilóták dolgát, végig száraz volt az úttest felülete.

Délelőtt Juhász Ferenc, Bojsza Herczeg Dominik, illetve Péntek Ádám tudtak gyorsokat nyerni, 4 gyorsat 3 különböző sofőr nyert meg.

Dobos Dávidot megdobta valami és a kerítésben landolt, ahol ott maradt az első lökhárítója, lassan tudta csak teljesíteni a szervízig a szakaszokat. Kovács Marcell nem folytatta tovább a versenyt. A délelőtt után Juhász-Görög-Péntek volt az ideiglenes sorrend.

A délutáni körön ugyanúgy 3 különböző versenyző tudott szakaszt nyerni. Péntek-Bojsza-Görög. A nap végére Dobos és Péntek tudott pozíciókat szerezni, így a WRC kategória szombati eredménye:

 
Bojsza így nyilatkozott:

"2. nap ✅ Az első szakaszon letálcázott a játék 1 pillanatra, majd megállt a kép kb 5 mp-re, nem tudom hogy eközben ment-e a számláló, viszont ezután eléggé szétestem fejben, benne maradt kb 15 mp.

Az Öskü-0-pont (Kormoran II) szakasz az abszolút kedvenc pályám, ezen sikerült is mindkét körben első időt autózni(remélem az is marad). Az azt követő 2 szakasz eléggé óvatosra sikerült, benne maradt kb fél perc.
A 2. körben az első két szakaszon jóval bátrabb voltam, a harmadikon viszont egy ugrató után sikerült elkapnom egy méretes sziklát kb 7 km-nél, ami után megsérült az első lökhárító, illetve a hűtő, a bal első féltengely pedig csúnyán széttört. Az ezt követő 10 km-t, és a 4. gyorsot így csináltam végig, de szerencsére egy forgástól eltekintve behoztam az autót a szervizbe."

 kepernyofoto_2024-05-27_19_39_22.png

Heim Roland eseményei az első 2 napból:

"Első 2 nap letudva. Először azt hittem mindenki megőrült, aztán láttam, hogy az első napra tényleg murva gumival kell menni. Bent is hagytunk egy percet. A 2. nap programját látva egyszerre kaptam szívrohamot és agyvérzést. Szinte minden szakaszon lett valami kaland. Várpalota-Ösküt megúsztuk egy forgással és ennek ellenére is sikerült egész jó tempót menni magunkhoz képest, bár jó 20-30 másodperc bent maradt. Öskü-O-Pont már nem ment ilyen jól. Egy balos túl fickósra sikeredett és becsúsztunk a fák közé, a difi meg eltört. Szerencsére a szervizben sikerült mindent helyretenni és mehettünk tovább. Guttamásin egészen az utolsó 3 kilométerig kimondottan jó volt a tempónk, de egy ugratóban lerepültünk az útról és eltartott egy darabig mire visszataláltam.

Bakonykúton inkább óvatosan mentünk, mert semmit nem gyakoroltunk, így kaland nélkül sikerült célba érni. A szervizben sem volt sok meló, így bizakodva vágtunk neki Várpalota 2-nek. Kettőt forogtunk, de sérülés nélkül megúsztuk. Öskün ugyanez volt a helyzet és sokkal óvatosabban is mentünk, mint az első alkalommal. Szervizben megint csak kozmetikai sérüléseket kellett javítanunk és következett a kálvária. Guttamásin egy rosszul felírt kanyarban berepültünk az erdőbe, elment majd egy perc mire megtaláltam az utat és ahogy gyorsultunk kinyílt a motorháztető. Durván 3-4km-t mentünk így, de beértünk. Bakonykút 2-re már félve mentünk, mert nincs az az isten, aki 20km-t megy teljesen vakon. 16-ot sikerült, itt-ott eltalálva dolgokat, míg végül egy kerítés tartóoszlopa teljesen megállított bennünket. Super Rally lesz a 3. napon. Örülök, hogy idáig sikerült eljutni, ezeken a számomra meglehetősen nehéz pályákon. A replayen sajnos nem látszott a nyitott motorháztető."

Rally 2 kategóriában a pénteki napon vezető Szecsődi Kristófnak az 5-ös gyorson a nézők segítségét kellett használnia, majd a nap utolsó szakaszán benne hagyott még 2:30-at, ezért kategória 5. helyre csúszott vissza. Hatalmas tempót diktálva Varga Bence ugrott az élre, elképesztő 2 perc 15 másodperccel a második helyezett Orbán Máté előtt. Harmadik és negyedik helyre, a VW Polo GTI R5-öt hajtó Tresó Dávid, és Erdős Levente érkezett, akinek már 3:33 lemaradása volt Bencéhez képest.

bec49b_722b738954c84a1f93a7eccc3d8d38cb_mv2_jpg.webp 

Bakó István riportja:

"Rettentően gyors a mezőny, próbálunk biztonsági játékosban végig menni. Lassan megtanulom hogy nem csak a leggyorsabbnak kell lenni hanem fejben is nagyon össze kell rakni. Az utóbbi hála isten sikerült 🙂 Tyúha 😄 Érdekes második nap, csodával határos módon 1-2 finom túlcsúszáson kívül semmi komoly nem történt. Pedig még a pályabejáráson is olyanokat estem hogy hihetetlen."

Boda Péter, aki egy Ford Escort Cosworth-al próbálja tartani a lépést a mai, fejlett technikákkal:

"Na én is végig döcögtem. Próbáltam úgy felfogni hogy ez nem is igazán rally verseny, csak itt túrázgatok az erdőben, a 112km-re lévő szállásig nehogy elnyomjam, dehát sajna csak meglesi az ember a result listet. 😄 Ettől függetlenül sikerült tartanom azt hogy csak magamra figyelek. Nagyon király volt az egész jöhet a 3. nap ahol szintén magammal tervezek versenyezni! 🙂 "

Rally3 kategóriában 12 versenyzőből mindössze 7 fejezte be az szombati napot SR nélkül. A továbbra is hatalmas tempót diktáló Berki Norbert szokásához híven 58 másodperc előnnyel vezetett Toldi Árpád előtt. Árpád a pénteki napon kisebb ,,pályaátrendezést" csinált, saját szavaival élve, ezért lett az az 58 másodperc hátrány. Ami viszont egy nagy bajnoki csatára utal, hogy a szombati napon ez az 58 mp különbség mindössze 1 TIZEDET mozdult el. 113 km alatt a srácok között 1 tized difi volt.

Ők ketten a kategória élmenői, hisz a harmadik helyezett, Steinbergs Kurtas-nak már 3 és fél perc lemaradása volt.

bec49b_4d743572eb1f435dbb37a2f016903fe4_mv2_jpg.webp A rally4-esek közt ádáz csata folyt. A nap végén összesen 4.5 mp választotta el a első kettő helyezettet. A futamot egész végig vezető Juhás Márió a nap utolsó gyorsán odaütötte a Clio R4-et és sajnos kiállni kényszerült. Használta a superrally lehetőségeit, de 13 másodperc előnyből 8 perc hátrány lett, az utolsó gyorsasági elképesztően hosszú távolsága miatt. Viszont a dobogós helyezéseket nézve, az egész mezőnyben ebben a kategóriában volt a legkisebb különbség. 27 másodperc választotta el egymástól az ideiglenes dobogósokat.

A nap végén vezető Cservári Zoltánt kérdeztük, összegezze a mai napot:

"A 2. nap érdekesen alakult a számomra. Megszerettem volna húzni az első 2 gyorsaságit, ami nagy hibákhoz vezetett. Első gyors végén megforogtam és odavertem a hátát a kerítésnek. Megsérült a futómű, de abban ott még nem voltam biztos. A 2 gyorson rögtön éreztem hogy jobb oldalra azonnal keresztbe áll az autó. Valószínű ez miatt fel is borultam egy árokjárás közepette. Nézők tettek vissza az útra. Aztán elengedtem a dolgot és szervíz után autóztam egy jót. A 4. gyorson szintén a nézők raktak vissza mert túlcsúztam egy hajtű kanyarban. Itt már csak célba szerettem volna érni, viszont jöttek az eredmények. Nap utolsó szakaszát, gondoltam meghúzom, lesz ami lesz. Utolsó 500m-ben nekicsúztam egy kőnek és az becsavart a bozótba. Ki kellett tolatni, bent maradt 6mp legalább. Felemás érzésekkel fejeztem be a napot, előnyöm gyakorlatilag semmi. Utolsó 4 szakasz dönt majd... nagyon gyorsak a srácok az elején, csak gratulálni tudok nekik."

Kovács Ákos Szabolcs gondolatmenete:

"Második nap is letudva. Sajnos nem jól sikerült. Második körben Kormoran1-en volt egy lecsúszásom meg utána nem sokkal fának csapódtam 😞. Váltó hűtő nagyon sérült. Folyamatosan figyelnem kellett a hűtővizet hogy ne rottyanjon fel. Meg is bélyegezte a versenyemet. Szervizbe sikerült megjavítani de utána kiestem a ritmusból és apró hibák sorozata jött. Hajrá srácok😉"

Krcsmárik Péter így értékelte az eddig történteket:

"A prológon egész jól mentünk, furcsa volt a gumi, az elsőn még nagyon korán volt, a másodikon már tapogatóztunk, az talán jól is ment 🙂. Második nap megtörtént a baj, a vártnál hamarabb vége lett, a Bakonykúti - Csór szakaszon lazább volt a murva, mint gondoltuk, teljesen el lett mérve egy kanyar, beb*sztam a szántóföldre, és valamit eltalált az autó eleje, inkább meg se próbáltam beindítani, így idő előtt "mehettünk az öltözőbe".

Superrallyval megpróbálunk végiggurulni holnap, hiszen még mindig szokni kell az új kocsit, erre tökéletes lesz (már ha javíthatóak a károk). Sajnálom, hogy így alakult, a srácok megint a megszokott elmebeteg tempóval haladnak, fasza csaták lehettek volna... 😄. Hajrá, a többieknek sok sikert, nyomjátok! " bec49b_e0acbd2e45a74cefab5d446221c10438_mv2_jpg.webp

Juhás Márió drámai története:

"A 2. nap végére nem jött össze nekem. Nagyon jó csaták voltak addig de sajnos a 10. gyorson kb 8km után elfékeztem és kicsúsztam. Valami volt a bokorba ami a hűtőt nekünk összetörte.. kibírta kb 3-4km. Így kiestünk a dobogó 1 helyéről 😐" 

Az utolsó, vasárnapi gyorsaságik levezetőnek számítottak az eddigiek után. Összesen 21 km-t kellett megtennie a versenyzőknek a tempós szakaszokon. Az időjárás aznap is jobb lábbal kelt fel, ragyogó napsütés várt mindenkire.

WRC-ben váratlan fordulat történt. Az egész rally utolsó gyorsaságiján, a mindaddig élen álló Juhász Ferenc rossz irányból tanulta be a pályát, és fejre tette a Hynundai-t, amit csak nézők segítségével tudott talpra állítani. Ezzel a Duna Rally-t Péntek Ádám nyerte nagyon szoros küzdelemben a kategória többi résztvevőjével. 4.8 mp választotta el Pénteket, és a második helyre érkező Dobost. Őket 2.7 mp lemaradással követte Juhász, majd a 4 TIZEDDEL Juhász mögött célba érő Szőcs Attila zárta a sort. Az első 4 helyezettet 8 mp választotta el. Kiemelendő még, hogy a 12-es gyorson 1.3 másodperc volt 5 versenyző között a különbség, és a szakaszgyőztes Szőcsöt 1.6 TIZEDDEL követte Dobos.

A WRC végleges eredménye: bec49b_e49abf0d60514e3fbffcdb0e5295a31b_mv2_jpg.webp

Dobos Dávid nyilatkozata:

"Nem akartam írni, de muszáj. Kezd félelmetes lenni. Tavaly Eger, nincs dobogó - idén Eger, nincs dobogó. Tavaly Miskolc, 3. - idén Miskolc, 3. Tavaly Duna, 2. - idén Duna, 2. Ismétlődik eddig a történelem. Igaz, idén már nem elég a tavalyi 70%-os lecsorgásom, most már nyomni kell, és ezt még meg kell szokjam. Erősebb sokkal a mezőny.

A futamról röviden: a szombati nap első gyorsán 700 méterrel a cél előtt megdobott valami, és egy kerítés állított meg, ahol otthagytam az első lökösöm. Ebből kiindulva csak csorogni tudtam a következő szervizig, 30-35 másodperc simán benne maradt. A nap leghosszabb gyorsát túl óvatosan teljesítettem, de legalább a célban vagyunk. Vasárnap szoros csata volt végig, az nagyon tetszett. Köszönöm a szervezést, Szombathelyen valószínűleg nem találkozunk, de megpróbálok beülni. Addig is, vigyázzatok magatokra 🫡 ."

Juhász Ferenc gondolatai:

"Számomra is véget ért a Duna Rally. A prológ nagyon jól sikerült, azt hiszem abban nem volt több, megalapozta a kedvet a futam további részére. A 2 .napon próbáltam biztonságot szem előtt tartva menni, a pontszerzés volt a cél. Akkor még nem hittem a dobogóban. Nagyjából zökkenőmentesen sikerült is ezt tartani, míg nem az utolsó (Bakonykúti-Csór) szakaszon eltaláltunk egy oszlopot, mely után a nézők segítségével tudtunk csak tovább menni. Utólag belegondolva felesleges kockázatot vállaltunk abban a kanyarban, hiszen ekkor már több mint fél perccel vezettünk.

A 3. napot így szinte azonos idővel kezdtük meg az ellenfelünkkel, tudtuk, hogy most nem szabad spórolni, ha az 1. hely a cél.

A hántai gyors kiválóan sikerült, majd jött a 12. szakasz, melynél nem kis meglepetés volt, ugyanis a figyelmetlenségünkből adódóan mi ezt fordítva írtuk fel. 😵‍💫 😓 Ezen útszakasz teljesen ismeretlen volt számunkra, elsőre mentünk rajta, ennek meg is lett az eredménye: az utolsó gyorson sikerült tetőre vágni a gépet. Nézők persze segítettek, de már mindegy volt.

Sajnos keserű pirula ez, nem igazán van öröm bennünk a 3. helyezés miatt. Amatőr hiba, melyen úgy fest a győzelem ment el. Egy biztos: tanultunk belőle!

Gratulálok minden célba érkezőnek, egy nehéz futamon vagyunk túl, sok kiesővel. Megyünk össze szögeljük a vasat és találkozunk a következő versenyen!"

 bec49b_ac823144e42849bebb468cd5c808e81c_mv2_jpg.webp

Bojsza-Herczeg Dominik riportja:

"El se hiszem, de végre sikerült befejeznem egy futamot. Nem mondom hogy teljesen elégedett vagyok a teljesítményemmel, mivel volt benne bőven hiba, de most annak is örülök, hogy itt vagyok. Ezt a 3. napot eléggé elspóroltam, szerettem volna beérni, és tudtam, hogy a srácokat előttem (akik egyébként iszonyú tempót diktáltak, és innen is gratulálok nekik 🙌 ) úgyse fogom tudni utolérni, így inkább a biztosra mentem. Gratulálok minden célbaérkezőnek, és köszönöm a szervezést, szuper pályák voltak!"

Rally2-ben nem sok változás történt. Varga Bence a prológot kivéve minden gyorsot megnyert. A mezőny legnépesebb kategóriájában épphogy több,mint a fele tudta csak végig csinálni a futamot SR nélkül. Bender Tibor jött feljebb, egészen a negyedik helyre terelte a Fabia R5-öt.

Rally2 eredménye: bec49b_f97021937fa643efbbd02dd89d09b385_mv2_jpg.webp

Bender Tibor a versenyről:

"Végre célban!! 🙏

Szokták mondani ralis körökben, hogy "murvát csak cserépben..", nos ez rám abszolút igaz. Ennek megfelelően, az egyetlen cél az volt, hogy érjünk végig ezen az iszonyatosan hosszú és megterhelő futamon. Az elmúlt időszak balszerencséje talán véget ért, hiszen befejeztük a Duna Rallyt, és a vártnál jobb eredményt is sikerült elérni. 🍀

Az első napi prológ a nézőké lett, de így is volt tervezve. Aztán a második napi 8 gyorsaságin folyamatosan visszafogtam magam, hogy nehogy hibázzak, ennek megfelelően viszonylag kalandmentesen zártuk a napot. Az utolsó napra kissé felszívtam magam, elkezdtem forszírozni a tempót, és legnagyobb meglepetésemre sikerült az általam csak "űrlényeknek" titulált srácok közé kerülni a szakasz eredményeknél. Ezek után várom a következő fordulót! 🔥 Gratulálok minden célba érkezőnek! 💪 "

 bec49b_65e4a4ddd41b4a74a1c878d869ab86de_mv2_jpg.webp

Deczky Attila gondolatai:

"Mi is szerencsésen beértünk. Meg izzasztott rendesen ez a verseny ahhoz képest, hogy keveset megyek murván nagyon élveztem az egészet. Kicsit többet kell tréningeznem ezen az útfelületen, hogy értékelhetőbb eredmény szülessen, de így sem panaszkodom. A beállításaimon még finomítani kell nem keveset, kicsit merev volt az autó az egész verseny alatt. A második nap második részében kicsit lágyítottam is a stabilizátorokon akkor már egész élvezhető lett az autó számomra. Sokat kell még gyakorolni az egyszer biztos. Gratulálok mindenkinek, köszi a szervezést szuperek vagytok."

Boda Péter 9. helyre terelte be az ezeréves technikát, így értékelte teljesítményét:

"Kész a 3. nap, nagyon félve mentem a Gy12 Gy14-et. Nem tudom mitől de nálam az a stage random 3-4 fps-t szokott produkálni pár másodpercre. Egyszer elő is jött a hiba így inkább stresszeltem rajta, mint élveztem. Ezen kívül minden ok, köszönöm a szervezést, egy élmény volt mindhárom nap! "

Primusz Levente riportja:

"Nem volt egy könnyű verseny így első nekifutásra, legjobban úgy tudnám jellemezni mintha begipszelt lábbal próbálnék futni, nem igazán ment sehogy sem. A prológ még úgy ahogy jó volt, viszont a második nap első gyorsaságiján a pályáról lecsúszva egy villanyoszlop köszönt be az első szélvédőn, így pedig olyan sérüléseket szenvedett az autó amivel már nem sikerült tovább menni. A harmadik nap nekifutottam a maradék távoknak, itt már úgy ahogy elkaptam a ritmust amit az előző szakaszok is megkívántak volna, egyáltalán nem volt hibátlan és egy árokba csúszás miatt a hátsó difitől is el kellett búcsúzni viszont sikerült célba érni.

Sokat kell még fejlődni, hogy értékelhető végeredmények kacsintsanak rám vissza az összetettben, remélhetőleg a Szombathely rally sikerteljesebben fog menni. Ezektől függetlenül nagyon jó volt betévedni ebbe a bajnokságba, köszi a szervezőknek!"

Rally3-ban fokozódtak az izgalmak. Bár a sorrend nem változott, Berki előnye 33 másodpercre csökkent le. Mindkét versenyző pozitívan értékelte a futamot, és egy jó csatát látnak a bajnoki címért. A mezőny további részében sem volt sok változás, Steinbergs végül behúzta a dobogó harmadik helyét Dorogi előtt.

Rally3 eredménye:

bec49b_b3d85788f9d346cba071ea9c6ea89607_mv2_jpg.webp 

Berki Norbert összegzése:

"Összességében jó volt. Árpi nagyon együtt megyünk, nagy meccs lesz remélhetőleg."

Toldi Árpád gondolatai:

"Szép volt Norbi! Gratulálok! Én mentálisan nem voltam sajnos top-on."

Dorogi Gergő így értékelte a futamot:

"Beértünk! És talán ez a kulcsszó egy ilyen számomra nehéz 3 nap után. A prológon semmi különös nem történt, kicsit túlóvatoskodtam a murva gumi miatt, ezért jócskán maradt bent idő.

A 2.nap igazán emberpróbáló volt, talán ki lehet jelenteni. Itt szó szerint a "túlélésre" hajtottam, aminek meg lett az eredménye, de próbáltam nem össze törni a kocsit egy biztonságos tempó mellett. Kisebb horpadásokkal megúszván a 2. napot, tudtam, hogy ha valahol, akkor itt a 3. napon tudnék a ranglétrán előrébb kerülni. Egész szépen teljesítettem a gyorsokat, mígnem az utolsón kb. féltávnál egy bucka megdobott és egy kisebb kőre landoltam. Na innen kezdődött az"izzadósabb" rész, de szerencsére lyukas hűtővel, jobbra húzó kormánnyal sikerült teljesítenem a szakaszt! 😀

A végső célom továbbra sem változott: Befejezni minden rallyt, szakaszt kiesés nélkül. Nagy Gratula a célba érőknek, eszméletlen időket mentetek!💪"

Rally4-es kategóriában ugyanúgy szoros csata volt az első 3 helyért. Végül Cservári sikeresen behúzta a futamgyőzelmet, őt követte Harcos Csaba, majd Bartók Vince. Cservári a kicsit gyengébb C2 R2 Max-al tudta maga mögé utasítani, a Clio R4 hadsereget a murvás pályákon. Arányaiban nézve, ebben a kategóriában teljesítette az össztávot a legtöbb versenyző. 16 célba érkezőből mindössze 6 szorult a szuperrally használatára.

Rally4 eredménye: bec49b_28a40ea2fa6e44e5bf22cd496e55e81c_mv2_jpg.webp

A győztes Cservári Zoltánt kérdeztük:

"3.napot is teljesítettem. Az első gyorson számomra nagyon jó eredménnyel egy gWR-el kezdtem. A második szakaszt is meghúztam, így sikerült növelni az előnyöm Csabával szemben. Nem volt kérdés mit kell tennem: beosztani ami van, nem vállalni túl sokat.

Egész hétvégén szépen teljesített a Citroen R2. Nem gondoltam volna hogy egy régebbi technikával ott lehet lenni az elejébe. Nagyon jót csatáztunk, köszönöm szépen minden versenyzőnek, és köszönöm a szervezést."

A bajnokságot vezető Bartók Vince így értékelte a versenyt:

"Sikerült teljesíteni a verseny összes szakaszát! Nagyon fárasztó volt, a második és harmadik napot egyben kellett lejátszanom. A Miskolc rallyn nem hittem a navigátoromnak, ezért hatalmasat estem, így most különösen figyeltem minden szavára. Sikerült is hibamentesen teljesíteni a szakaszokat, pár apróbb incidenst eltekintve. Sajnos a második szakaszon a szekvenciális váltóban eltörött a rugó, így kormányváltóval kellett menjek. Még az utolsó szakaszon is volt, hogy a szekvenciálist rángattam a féktávon vagy kigyorsításon. A Bakonykúti-Csór szakaszra annyira biztonságos itinert sikerült írni, hogy szégyelltem magam szinte minden kanyarban, de még így is jobb, mintha hibáztam volna. Az autó sértetlenül megúszta, de a váltót és a pedálokat meg kell csinálni a következő versenyre, hogy magabiztosan mehessek a kategóriatársak ellen.

Köszi a szervezést, sok sikert mindenkinek! 🤘"

Az egyetlen célba érő Ford Fiesta R4 vezetője, Kovács Ákos Szabolcs gondolatai:

"Sikerült befejezni a versenyt. Sajnos a harmadik napon is sikerült hibázni. Lecsúsztam egy erős balosban az útról és a nézők szedtek ki a susnyásból. A verseny nagyon tetszett csak saját magam teljesítményemmel nem vagyok megelégedve. Megpróbálunk a kövi versenyre jobban felkészülni"

Az első 208 R4-es Gergely Máté véleménye:

"Sikerült abszolválni a 3. napot is, nem mondom, hogy elégedett vagyok, mert volt benne hiba bőven, de mivel végig mentünk SR nélkül, így nem lehetek szomorú, hisz idén először jött ez össze. A 3. napra megjöttek a fő szponzor matricái is, gyorsan feldobtuk őket a szélvédőre." bec49b_cfcf9921ad964c0ca69233e538f484e3_mv2_jpg.webp

A verseny abszolút végeredménye:

bec49b_125f0ab48aa64f05968bd29e00e80537_mv2_jpg.webp Mindenkinek gratulálunk!

A bajnokság következő fordulója Szombathelyen kerül megszervezésre, ugyanígy murvás pályákon. Bárki nevezését elfogadjuk, családias bajnokságba léphet minden induló.

írta: toivonen, Dobos D.

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna

 bec49b_a294f775f0224182b9e4ee084a604708_mv2_jpg.webp

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr4518414943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása