II. SMARTZILLA RBR Magyar Bajnokság - Duna Rally 2024

A rallysimfans szervezésében a 2024-es 2. SMARTZILLA MVRB 4. fordulója májusban zajlott le, az ország legnyugatibb csücskében.

A szezon egyik legrövidebb, 83 km össztávolságú versenyét gyors, szűk, technikás murvás pályákon rendezték meg. Az időjárás tavalyhoz hasonlóan nagyon kedvező volt, végig napsütés mellett mérték össze tudásukat az indulók.

A szombati nap első gyorsaságija rögtön 13 ember versenyének vetett véget, és csak SR-el tudták folytatni a fordulót. A nap végére ez a szám 22-re nőtt. Az élen Péntek végzett, de nagyon közel volt hozzá Szőcs Attila , hisz 5 mp választotta el őket. A dobogó legalsó fokára Szekeres Gabi állt fel, 5 tizeddel Juhász Ferenc előtt, ezzel teljes Hyundai dominancia alakult ki. Dobos a héten érettségi miatt éppenhogy be tudott ülni, de a teszthiány mellé még sikerült egy forgást is szerezni, ami az első lökös leszakadását eredményezte, ezzel hatalmas hátrányba került.

kepernyofoto_2024-07-04_21_33_53.png

Szőcs Ati első nap végén:

"Első nap szakaszai annyira nem feküdtek nekem, annak ellenére , hogy volt egy szakasz győzelmem is. Ez meg is látszott az eredményeken. Úgy tűnt, Juhász és Péntek harcába nem tudok beleszólni, aztán sajnos mindketten hibáztak, minek következtében első nap végén az előkelő 2. helyen találtam magam, csupán 5mp.-re voltam Péntek Ádámtól. Második nap kissé technikásabb szakaszait jobban kedvelem, muszáj lesz elvállalni, ha dobogós helyezést szeretnék."

Dobos gondolatai:

,,Első nap pipa. 

A héten érettségiztem, úgyhogy a legutóbbi óta ma ültem be először. Az első loop full jó volt, itinerből végig élvezetre mentem, az perfekt. A második elején viszont egy incuri pincuri kövecske úgy gondolta, hogy ez a gyerek biztos be nem fejezi a napot boldogan, és bedobott a fák közé, ahol az első lökös le is esett. Ez a futam be van áldozva és élvezetre megyünk! "

Bojsza szemszügéből a nyitónap:

,,Sziasztok! Első nap letudva.

2x is túlcsúsztam az utolsó kanyarokon, a 2. Dozmati (Undva) gyorson annyira hogy a nézőket is sikerült elkapni, ami (nem jó kimondani de) mondható szerencsének, mivel amúgy valószínűleg TK lett volna, így benne maradt kb. 50 mp a kettőben összesen.

Ezen kívül elég óvatosan próbáltam menni. A 2. nap pályái jobban fekszenek, remélem azokon sikerül jobban teljesíteni."

kepernyofoto_2024-07-04_21_34_14.png A bajnokság legnépesebb, Rally2-es mezőnyébe a srácok R5-ökkel harcolnak a győzelemért. A nap végén Varga Bence vezetett 12 másodperccel Erdős Levente aka. Junior Toivonen előtt. Kettőjük között fog eldőlni valószínűleg a Rally2-es kategória bajnoki címe, de bárki beleszólhat még akár. A 4. gyors után kettejük között 55 EZRED másodperc volt. Tresó Dávid kapaszkodott fel hozzájuk a harmadik helyre 44 mp lemaradással.

Rally3-ban a Berki-Toldi páros szokásukhoz híven hatalmas csatát vívtak. A nap végén 16 másodperc választotta el őket.

Nehézi Benjámin tudott a közelükbe férkőzni, és 30 másodperc lemaradással megközelíteni a második helyen álló Toldi Árpádot.

10-ből 8 versenyző SR nélkül tudta célba vinni a kocsit, ami elég jó arány ezeken a pályákon.

Koncz Györgyöt kérdeztük a teljesítményéről:

,,Sziasztok! Első napot én is letudtam ezúttal nagyobb ütközés nélkül. A tempómmal nem volt gond de néhány helyen lehettem volna gyorsabb is, a kisebb hibákról nem is beszélve.

A 2. gyorson történt egy incidens az egyik kamerással ami miatt majdnem a fák között kötöttem ki"

Rally4-ben ádáz csata folyt a győzelemért. Cservári és Bartók össze-vissza püfölték egymást, és végül Cservári ért be az első napon az első helyen, de csak 3.5 másodperc nyugalmat adott neki Bartók. A dobogó legalsó fokáért is kemény volt a küzdelem. Harcos és Juhás között 6 másodperc volt a difi.

kepernyofoto_2024-07-04_21_34_36.png

A jelenlegi éllovas, Cservári Zoltán beszámolója:

,,Neki futtottam a Szombathely rally első napjának, itinert sikerült mindenhová megfelelőt írni, a többivel nem foglalkoztam. Első gyors egy borzasztó szakasz, ennek ellenére elvállaltam, mert nem tudtam hová tudok oda érni. Nagyon szét estem a szakasz után, sokat kivett belőlem, és eldöntöttem ott a célban, hogy a köviben lazábbra veszem. Jött a kettes gyors, nem sikerült össze szedni magam a két gyorsasági között, ez rá is nyomta a bélyegét. Nem találtam azt a bizonyos ritmust amikor fűzi az ember az egyikből a másikba... Kezdtem rendezni a gondolataim és kezdtem megtalálni azt amiért nekivágtam a ennek a futamnak:

felszabadultan élvezni a rallyt. Kisebb nagyobb hibák azért voltak. 2. körben élhetőbb stílusban kezdtem és nagyon jó volt, első gyorsot el is engedtem, mert tudtam ott egy pici hiba rögtön nagyot büntet. 

Meglepődéssel fogadtam az eredményt. Ez után próbáltam autózni azt a ritmust amit az első gyorson, több kevesebb sikerrel, de komoly hibát nem vétettem. Utolsó gyorsot nagyon élveztem, kézit húzkodtam "csak íze kedvéért", a nagy ugratót pedig 5 telin... Nagyon jó volt. Szeretném ennyire élvezni a második napot is."

Juhás elmesélte nekünk kalandjait:

,,Első etap után.. nincs verseny ahol nem csinálok valami hülyeséget 🙈 fél etap jobb féltengely nélkül és aztán becsúsztam egy patakba ahol csak a nézők tudtak segíteni sajnos..🫣 de ahogy soha nem szerettem az Undvát így ez most jó volt 😀"

Vasárnap ismét megmérettetés várt az indulókra. 33 km murva és aszfalt keverék. Hatalmas tempó volt az összes gyorson, szegény szarvasok csak a motorok tiltáson való sikítását hallhatták az erdőkbe. Az élen tovább folyatódott a másodpercekért való győzelem, de végül Szőcs tudott az élre kerülni, ezzel behúzva idei első győzelmét. Második helyen Péntek, míg harmadikon Juhász fejezte be a kihívást. Hármójuk között 15 másodperc döntött. Szekeres Gabi is sikeresen befejezte a futamot, a 4. helyre tudott odaérni. Bojsza 5., míg Dobos kategória 6, összetett 8. helyre tudott beérni a hiba után. Ez nem az ő futama volt.

 Sikerült a győztest megállítanunk egy percre, így nyilatkozott a futam után:

,,Az Undvát nem szeretem annyira, így, ott kaptam is a kúpot, de számítottam rá. A többi szakaszt sikerült nagyobb hiba nélkül teljesíteni, végre egy tiszta futamot teljesítettem. Jó csaták alakultak, a változó nehéz szakaszok megbolygatták időről-időre a pozíciókat. Annak örülök, hogy tudtam tartani a tempót az elejével, így lő távon belül maradhattam és a többiek hibájából adódóan jobb pozíciót szerezhettem. Az utolsó gyorsaságiba nem maradt semmi tartalék, főleg az utolsó szektorban, a fák között nagyon elvállaltam, szerintem ott sikerült az élre állnom. Még változhat a vége, de egyelőre vezetjük a versenyt. Gratulálok minden célba érkezőnek! Jó futam volt!"

kepernyofoto_2024-07-04_21_34_57.png

Juhász Ferenc beszámolója:

,,Sziasztok! Ezek a pályák határozottan jobban feküdtek az én ízlésemnek, mint legutóbb a Duna Rally-n. Sajnos a 4. pályán sikerült eltalálnom egy követ az út szélén, ami után képtelen voltam össze szedni a vasat, benéztünk a nézők közé, repültek a székek. Ki is estem a ritmusból, így rögtön újabb 2 megforgás követte. Itt végül bent is maradt kb 45mp.

Ezt leszámítva az egész verseny nagyjából "sima" volt, de az előbbinek köszönhetően már az 1. nap után láttuk, hogy kisebb szerencse kell a jobb helyezésért. 2. napon a terv szerint biztosra akartunk menni, nem is erőltettem túl, de nagy meglepetésünkre sikerült behúzni pár szakasz győzelmet. Vegyes érzelmekkel zárjuk a versenyt, nem volt ez rossz, de jobban rá kell feküdni a biztonságra.

Gratulálok a célba érkezőknek valamint a srácoknak elől, szép volt!"

 Bojsza gondolatai:

,,Sikerült célba érnem a Szombathely Rallyen. 

Összességében nem volt egy rossz verseny számomra, sajnos az első napon való incidens megpecsételte a sorsom a rally további részére, viszont azután szerencsére sikerült nagyobb hiba nélkül behozni az autót a célba. Meglátjuk mire lesz elég ez az idő, remélem a legjobb 5-6-ba sikerül ismét beérnem. Rövid, de annál trükkösebb verseny, főleg az első nap.

Sok sikert mindenkinek, és köszönöm a szervezést!"

 kepernyofoto_2024-07-04_21_35_18.png

Rally1 (WRC 1.6) eredménye:

Rally2-ben tovább fokozódott az izgalom, hisz az utolsó előtti gyorson 2 mp válaszotta el az élen lévő Varga Bencét Erdős Levitől. Viszont valami elképesztő módon Erdős 4 mp-vel verte meg Vargát az utolsó szakaszon, behúzva ezzel a szombathelyi győzelmet. A bronzérmet Tresó Dávid kaparintotta meg, de neki már több mint 1 perc lemaradása volt.

kepernyofoto_2024-07-04_21_35_39.png

Miklós Marcell gondolatai a futamról:

,,Sziasztok! Sikerült teljesítenem a Szombathely Rallyt, nagyon élveztem. Első nap a 2. Undván megütöttem az autó bal hátulját, és elment a bal hátsó hajtásom illetve a jobb hátsó futóművem is sérült. Így a 2. kör azon a napon gyengére sikerült. A 2. napon a részeredmények voltak a céljaim, na és persze az élvezet ami sikerült is. Komusinon sikerült lefulladnom a parkolóból kifele jövet de az legyen a legnagyobb bajom. Összességében ezek a tempós murvás pályák közel állnak a szívemhez, ezért élveztem az egész versenyt."

 Boda Péter szavai:

,,Sziasztok!

Grat mindenkinek aki nekivágott és köszönöm a szervezést! Nekem ez most nagyon nem adta. 2. napon a kormány elkezdett kimaradni pár tizedmásodpercre (ennek nyilván versenyen kell előjönnie kritikus pillanatokban). Amúgy ha ez nem lett volna akkor is béna lettem volna szerencsére, nem életem futama ment el rajta 😄"

Rally2 eredménye:

kepernyofoto_2024-07-04_21_35_57.png

Rally3-ban valami hihetetlen végeredmény született, hisz a győztes 6 TIZED másodperccel tudott nyerni.

Toldi Árpád sikeresen be tudta húzni a futamgyőzelmet, de 6 tized lemaradással, az eddigi legszorosabb választófalat hozták össze a fiúk. Nehézi Benjámin be tudta hozni a Ford Fiesta R3-at a dobogóra Ciko előtt.

 Dorogi Gergő a kategória 5. helyéről:

,,Célban!

Az 1. nap kicsit kalandosabbra sikerült, mint ahogyan azt terveztem😀 . Laktanya-Supersp-nál (PTD RallySprint) egy rosszul megválasztott féktávnak köszönhetően eltévedtem a kukoricásban, és a nézők segítségét kellett kérnem, és rengeteg idő elment + voltak nem tervezett bakik sajna, amivel szintén másodperceket buktam. A 2. napot felkészültebben kezdtem, ami időkben meg is látszódott. Laktanya/1 szakaszon volt egy forgásom, mert az autó hátuljával eltaláltam egy fát, de szerencsére nagy baja nem lett az autónak. Laktanya/2 sem mehetett le hiba nélkül, mert miért sikerült volna😀? Egy 90 fokos balost néztem be és blokkoló kerékkel túlcsúsztam. Szerencsére nem fogott meg semmi, és pár másodperc bukással tudtam is tovább menni. A többi szakaszt sikerült jól abszolválnom szinte hiba nélkül és egy egész jó eredménnyel fejeztük be a rallyt."

Bartos Máté hosszú szünet után visszatért a bajnokságba, csak most a Rally3 kategória mellé tette voksát:

,,Majdnem egy év után próbálok vissza térni, nem volt nagy az elvárás magamhoz, csak hogy célba érjek. Igazából sikerült, 1 c4h meg sok hiba után, de legalább nem lett SR. Egy év után ez nagy szó, nekem legalábbis. Nagyjából 2-2,5 perc maradt az egész rallyban ha nem hibázok. Murvát nem szeretem, Undvát határozottan utálom. 😅

Következőre megpróbálok készülni. Jó újra itt lenni, és köszi a szervezést! 🙂 "

 Rally3 meghökkentő eredménye:

kepernyofoto_2024-07-04_21_36_17.png

Rally4-ben sem volt sokkal több a difi. Cservári másfél másodperccel tudta megnyerni a futamot Bartók előtt, a C2R2-vel. Aki mögött a Clio R4 hadsereg gyülekezett össze, de nem tudták tőrbe csalni a Citroent ezúttal. Itt is egy szempillantás választott Zoli és Vince között, hihetetlenül szorosra sikeredett ez is. A 3. helyért folyó csatát végül Harcos húzta be, 16 mp előnyt szerzett Juhással szemben.

Cservári Zoltán győztes nyilatkozata:

,,A második nap jól sikerült, nem volt benne túl nagy kaland. Az első gyorson sikerült egy elképesztő időd menni, egy gWR-t. A második körben a 12-es gyorson 2x majdnem szakadékba csúsztam. Nem tűnt úgy, hogy csúszik, de mikor megindult utána nem akart megállni. Ezt leszámítva nagyon jó érzésekkel mentem a szakaszokon. Őszintén bevallom hogy ilyen eredményre nem számítottam, nem is azért indulok már egy ideje. Hihetetlen hogy a kis "Citrom" -mal oda lehet érni az elejébe murván. Kitartok a szezon további részében is a C2-nél, ost sok örömöt adott. Gratula mindenkinek, és köszönöm a szervezést."

kepernyofoto_2024-07-04_21_36_36.png

A második hely, Bartós Vince gondolatai:

,,Sikerült hibamentesen célba érnünk és ezzel az előkelő kategória második helyen végeznünk! Leginkább a megfontolt vezetésre összpontosítottam, mert ezeken a szakaszokon a legkisebb hiba is rengeteg időbe kerülhet. Sok helyen elspóroltam, de boldog vagyok a végeredmény miatt, nem számítottam ennyire jó helyezésre. Végig kiélezett csata volt az első helyért, ez tükrözi a 1.5 másodperces különbség is. 

Ezúton is gratulálok Zotyának 🙂🤘"

Juhás Márió beszámolója:

,,Bent vagyok. Megint a hülye hibám hogy nem hallgatom a navigátort.. utolsó előtti gyorson tetőn mentünk át a nézőkön.. sajnos sok hiba kevés gyakorlás miatt de úgy is jó verseny volt.. gratula mindenkinek 😉"

Kovács Ákos Szabolcs, az egyetlen Fiesta R4-el célba érő versenyző gondolatai:

,,Sziasztok. Sikerült célba érni. Sajnos a versenyre szabadidő hiány miatt nem tudtunk készülni. Ez meg is látszódott az első szakaszon. Nagyon óvatosan kezdünk. Sajnos az első nap második körében hibáztam egy nagyot. Kicsit lecsúszott az autó háta és neki ütköztünk egy fának ami keresztbe fordított. 6-8 másodperc biztos bent maradt. Több nagyobb hibám nem volt. Persze rossz féktávok meg kigyorsítások voltak. Második napon Sourkov szakaszon 1 szer mentem. Meg is látszódik az időn. Nagyon lassúra sikeredett. Amúgy jó kis verseny volt. Tetszett. Gratulálok akik eddig célba értek. Akik még nem kezdtek bele nekik meg sok sikert"

Rally4 eredménye:

kepernyofoto_2024-07-04_21_36_56.png

A verseny abszolút végeredménye:

kepernyofoto_2024-07-04_21_37_18.png

Így a bajnokság felénél járva nézzünk rá a jelenlegi pontállásra is egy kicsit:

Összetettben Juhász-Dobos-Péntek-Szőcs a sorrend, de mögöttük nagyon közel van még az R5-ökkel Varga és Erdős is. Nagyon izgalmas csatának lehetünk majd szemtanúi az elkövetkezendő futamokon. 

Rally1-ben Juhász-Péntek-Dobos-Szőcs a jelenlegi állás, közülük bárki megszerezheti a győzelmet, de jelenleg Juhász egy viszonylag biztos előnnyel rendelkezik, míg Péntek-Dobos-Szőcs között 10 pont a különbség összesen.

Rally2-ben 1 pont dönt jelenleg Varga Bence oldalára, Erdős Levi eddig 4-ből 3 futamot megnyert, de a Duna rallyn történtek miatt csak a második helyen áll. A harmadik helyért is szoros csata zajlik, Orbán Máté és Tresó Dávid között 5 pont a különbség.

Rally3-ban a jól megszokott kettős küzd a győzelemért. Berki Norbert 7 ponttal vezeti a bajnokságot Toldi előtt. A jelenlegi állás szerint Dorogi Gergő örülhet majd a dobogóért, de ezt még Czikray Gáborral is meg kell beszélnie, aki nem fogja hagyni magát.

Rally4-ben Bartók kisebb előnyre tett szert, 20 pont előnye van Harcoshoz képest, őket pedig a legutóbbi 2 futamot megnyerő Cservári követi.

 A bajnokság következő fordulója Veszprémben lesz megrendezve, egyben az utolsó murvás futam.

 Minden célba érkezőnek hatalmas gratula! Akik még ezután érkeznek, nekik meg sok sikert kívánok!💪

írta: toivonen

 

 kepernyofoto_2024-07-04_21_37_39.png

A bajnokság honlapja: www.virtualrally.blog 

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla 

A bajnokság versenyirodája: MVRB Discord csatorna 

 Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik bajnokságunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr2618440811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) Turán Frici (13) turán frici (129) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) WRC (24) wrc (277) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása