III. RBR Magyar Bajnokság - 1. Futam 2025

A rallysimfans rendezésében tovább folytatódik a közkedvelt bajnokság sorozatunk a Magyar Virtuális Rally Bajnokság. A bajnokság korábbi támogatójától, a Smartzilla-tól ezúton is búcsúzunk és köszönetet mondunk az eddig nyújtott együttműködésért.

Az eddigi sikeres lebonyolítás elégedett versenyzőket és izgalmas csatákat eredményezett, így nem is volt más választásunk, hogy idén is megrendezzük ezt a jeles eseménysorozatot.

1. Futam:  A havas kezdet

Versenyző társaink nagy érdeklődéssel és izgatottan várták az idei bajnokság bejelentését ami nem is túl sokat váratott magára hiszen február 10-én már melegíthették az autóikat a rajthoz állók. Kellett is, mivel a szakasz választást nem bíztuk a véletlenre. Nem egy tipikusan bemelegítő futammal találták szembe magukat a nevezők.

A szombati nap reggele még száraz, jól ismert tempós szakaszokon kezdődött, az unásig gyakorolt eredetileg cseh gyorsasági szakaszokon, igazán a harmadik gyorsaságin kezdődtek a problémák..mert eleredt a havas eső.

598c38_7a93d8f78548479a899dbf744de552de_mv2.jpg

Juhász Ferenc / Skoda Fabia RS Rally2

Az első két gyorsaságin, Komarov-on Berki Milán bizonyult a leggyorsabbnak, Erdős Levente és Szőcs Attila iszonyat tempóval 5 másodpercen belül érkeztek meg Milán mögött. A hideg idő és az eső összezavarta a sort mert Berki egy esést követően jócskán visszacsúszott így Szőcs az élre került. Az esőmenők közül Tarjáni Balázs feljött a második helyre, harmadik Gál Krisztián lett maga mögé utasítva Erdőst a negyedik helyre.

A tavalyi Rally 2 kategória bajnoka Varga Bence itt még az 5., 6. helyen pedig a kategóriát váltó Toldi Árpád próbálta stabilizálni a pozícióját a Hyundai i20 N Rally 2-vel.

A márkák tekintetében, a WRC-ket “leváltó” Skoda Fabia RS Rally 2 volt a legnépszerűbb autó az első osztályban. Néhányan az újonnan debütáló Toyota GR Yaris Rally 2 -vel indultak el, nyilvánvalóan az autót még tanulni kell illetve a megfelelő setupok is fejlesztés alatt állnak. 

A negyedik gyorsasági szakaszon az Odry II.-n már havas, jeges kanyarokkal kellett a versenyzőknek megbirkózni, ami igen komoly vezetéstechnikai tudást igényelt, hiszen vizes aszfalt gumival mentek ki a gyorsokra.

Az ötödik és hatodik gyorsra leesett a hó, így ez még jobban összekuszálta a sorrendet. Sokan végleg eldobták vagy lecsúsztak a pályáról, további hátrányokat elszenvedve.

598c38_d24642ac34d641d0a4b6d3325930cccd_mv2.jpg
Miklós Marcell / Skoda Fabia RS Rally2
 

Megkérdeztünk néhány résztvevőt, milyennek élték meg a LEG-et:

Juhász Ferenc: “Sikerült az első napot befejezni. Az első 2 pályát talán túl óvatosra vettem.. 3.-on meg belém akadt egy fa, ott maradt kb  5mp... ellenben a jeges-havas szakaszok már jobban mentek. Szoros a mezőny, tele komoly pilótákkal,  fel van adva a lecke rendesen..”

Szőcs Attila: “Túl az első napon, a 4., kritikus szakasz elején volt egy kisebb forgás, tolatás, de tudtunk tovább menni komolyabb sérülés nélkül. Az utolsó szakasz meglepően csalóka, berántott a hófal, ki tudtam védeni a beforgást de mire kijöttem a csapdából, pár mp. ott maradt. Ezeket leszámítva elégedett vagyok, nem számít mire lesz elég a többiekhez képest, magamnak akarok egy jót menni.”

598c38_1ec182c934654f85befeeb8d22ebf641_mv2.jpg
Szőcs Attila / Skoda Fabia RS Rally2

Tartani Balázs: “Az első napot túléltem kisebb hibákkal. Az utolsó két szakaszra vagy elfáradtam már, vagy hirtelen jött az aszfaltról a hóra váltás, mert mind a kettőn volt hiba. A félig jeges havas Odry a wet gumikkal nagyon tetszett, lehetett volna még több ilyen benne. Eléggé szoros a verseny, kíváncsi vagyok a második nap mit rejteget.”

Toldi Árpád: “Az első fele a versenynek számomra nem hozta azt az eredményt, amit terveztem. A két első szakaszt óvatosan lehoztam. Nem volt gond. Az esős Komarov II jól sikerült. Aztán a tarmac wet gumis Odry II snow-nál beakadtam a korlátba és picit szétestem. Meg volt egy másik kaland is. Itt sok bent maradt. Viszont a két havas Komarov jól ment. Jó küzdelem van, az biztos. Sok sikert mindenkinek! A második napon megnyomjuk”

Varga Bence: “Brutál erős mezőny lett a Rally 2-ben a nevezési lista alapján. A korábbi R5-ös tapasztalattal gyorsan sikerült egy kiváló setupot gyártani, minden pályán komfortos volt az autó. Nagyon tetszett a futam, jó volt, hogy a pár ismert szakasz kicsit meg lett variálva, komoly kihívás volt a havas szakasz a vizes-aszfalt abroncsokkal.”

598c38_980af91766c4430bb8cb63816cd3a34c_mv2.jpg
Varga Bence / Skoda Fabia RS Rally2

 Juhás Márió: “Véget ért a első nap. Minden okés volt az autó rendben, szerviz csapatnak nyugodt nap volt. Az utolsó gyorson csöppet bele mentem a bal 5-be és megfogott a hó. Kellett tolatni, ott maradt kb 5-6mp de szépen mentünk tovább. Meglássuk milyen lesz a masodik nap de gondolom a tempó jó.”

Bartók Vince: Teljesítettem az első napot. Nagyon izgultam, hisz kategóriát váltottam. Próbáltam megfontoltan menni, szerencsére sikerült is. Az idők nagyon megleptek, nem számítottam erre. Az utolsó szakaszon sajnos behúzott a hó az árokba, de örülök, hogy nézői segítség nélkül kijutottam. Sok idő bent maradt, de ez még tanuló versenynek van kezelve. Pihenek egyet a második napra”

598c38_43b0e61f3fd04da0b6d2d728af0cf87a_mv2.jpg
Bartók Vince / Ford Fiesta Rally3

 Makk Sebestyén: “Lefutottuk az első napot, érzésre jó volt, de azért még messze vagyunk a kategória elejétől. Az utolsó szakaszon az első hídnál berántott a hófal, ráadásul a nézők is ott álltak.. Utána elveszett a fókusz, és látogattuk sorra a többi hóbuckát. A második nap remélem jobban sikerül”

LEG 2 versenynapon folytatódott a havas őrület. Az élmezőnyben tovább erősödött az adok kapok, Juhász Ferenc és Szőcs Attila szépen tartották magukat az első és második helyen de a további poziciók megszerzéséért még a nap közepén is komoly harc dúlt. 

Rally 3-ban a Ford Fiesta Rally 3 márka kategóriában az előző napot első helyen záró Bartók Vince tovább tartotta a pozíciót nem kis csatákat vívva Tóth Zoltánnal. Makk Sebestyén, Kovács Ákos Szabolccsal küzdött a harmadik helyért. Bartók Bence végig tudta védeni az ötödik helyet, és végül a hátulról stabilan előre törő Csányi Attila megérkezett a hatodik helyre.  

598c38_67ec10d55048425c85255cdd5289b200_mv2.jpg
Porcs Dávid / Peugeot 208 Rally4
 

Rally 4-ben Juhás Márió, Porcs Dávid, Varga Soma, Harcos Csaba mint akik össze vannak kötve úgy követték egymást a nyitó futamon. A PSA Group-val jellemzett csoport, elég kiegyensúlyozottnak bizonyult a szélsőséges körülményekben.  A második nap végére Erdős Balázs és Kese Zoltán érkezett be az 5. és  6. helyre.

Rally2 végeredménye:

598c38_cc131d0a5f2f4d43b67f045058f9231f_mv2.jpg

Versenyzői nyilatkozatok: 

Juhász Ferenc: “A 9. szakaszon volt egy tolatás, de ezt leszámítva jó tempóban sikerült zárni a napot. Nehéz verseny volt, de élveztem, jó volt a hóban autózni. Gratulálok minden célba érkezőnek”

Szőcs Attila: “Első nap egy szakaszt sem nyertem, ezért a 2. napot picit igyekeztem meghúzni, köszönöm Spirit a beállításban nyújtott segítséget, a Komarovokon nagyon működött. Sajnos az Odry-t megint elrontottam, mindkét nap ott akartam a legjobbamat nyújtani, erre azokat rontottam el. A többin sikerült jó tempóban letalálni, talán az első Vargassencén mehettem volna bátrabban. De összességében elégedett vagyok, már célba érni is nagy dolog ezen a változatos, nehéz futamon. Az látszik, hogy a következő futamokon min. 10 versenyző fog küzdeni az elsőségekért. Itt minden megszerzett pont értékes lehet a végén”

598c38_14c4d6270409419bb278c5c321d09a4c_mv2.jpg
Nagy György Lóránt / Skoda Fabia RS Rally2
 

Tarjáni Balázs: “Az első hármas jól sikerült, inkább óvatosra vettem, de így is jó volt. Aztán az első Vargassence-n egyből az elején a tempós bal-jobb-os kanyarba a jobbosba lecsúsztam és elkaptam egy fát. Nem is értem hogyan, de egy bal első futómű erős sérülésével megúsztam, utána végig szenvedtem a kocsival, de gondoltam majd a gyors után az út szélén amennyire tudjuk megjavítjuk. Szakasz után szembesültem, hogy nincsen idő megállni, úgyhogy a maradék kettőt is így kell lemenni. Szerencsére sikerült lejönni mind a kettőn hiba nélkül. Nyilván ez a hiba nélkül lehetett volna jobb eredmény is, de összességében nagyon elégedett vagyok, nem gondoltam volna, hogy tudom tartani a tempót az elejével.”

Varga Bence: “Második napi svéd pályától picit tartottam, de úgy érzem jó ritmust találtam. Egyelőre még kevesen értünk célba szóval izgalommal várom, mit mennek a többiek. Mégegyszer köszi a versenyt”

Rally 3 végeredmény:598c38_f0197ee6f1034a32be6103292855f0d3_mv2.jpg

Bartók Vince: A második napot hibamentesen teljesítettem, talán az utolsó szakasz volt az, amit túlságosan elspóroltam, de a többi jó volt. Izgalmassá tette az időjárás ezt a versenyt, egy pillanatra sem lehetett lazítani a szakaszokon. Köszi a szervezést”

Makk Sebestyén: “A második napon puhítottam a futóművön, hátha megúszom a hóbuckákat, de Komarov 2-n sikerült egyszer belekóstolni...A Vargassence szakaszok elég jól sikerültek magamhoz képest. Izgalmas verseny volt, van még mit tanulni az időeredmények alapján”

Kovács Ákos Szabolcs: “Sikerült befejezni a versenyt. Úgy álltunk a mai naphoz, hogy érjünk célba lehetőleg nagy hiba nélkül. Egy nagyobb hibám volt Komarov 2-n, az egyik hajtű kanyarnál a hófalat megcsíptem és beforgatott. Ott marad 7mp kb. A hosszú svéd szakasz számomra mumus, nagyon ritkán sikerült hiba mentesen végig menni. Most sikerült végig jutni rajta de eléggé óvatosan mentem. Ahhoz képest hogy tanulom még az autót, annyira nem lett rossz összességében.”

Rally 4 végeredmény:598c38_7be376b7ccef4c1cb59e1a3a2e939b11_mv2.jpg

 Juhás Márió: “Célban vagyunk a 2. napon is. Úgy ahogy terveztük. Hibamentesen vigyázva, de tempóban átmenni. Mindkét napot tökéletesen megcsináltuk. Minden rendben volt. A szerviz csapat megint csak átnézte az autót és mentünk tovább.”

Porcs Dávid: “Bent vagyok a célban, aminek nagyon örülök! A nyitó napon autózott stabil tempót, igyekeztem átültetni a második napra is. Ez csak részben sikerült, ami kicsit bosszant. Volt néhány "rumli", ami után nehezen sikerült felvenni a ritmust az amúgy sem egyszerű gyorsasági szakaszokon. Összességében, elégedett vagyok az eddigi részeredményekkel. Cél a folyamatos fejlődés és stabilitás elérése a következő fordulókon. Köszönöm a szervezők munkáját és gratulálok mindenkinek!”

598c38_5cda54c4d15841d4a22c3d8448e8eb54_mv2.jpg

Varga Soma / Renault Clio Rally4

A verseny vegyes érzelmeket hozott a pilótáknak. A tavalyi élmenők közül például Miklós Marcell csalódottan zárt, az első napi hibák után már csak a célba érés motiválta. Dobos Dávid káoszos első nap után élvezte a másodikat, év végére szeretné utolérni az élmezőnyt. Hlavacsek István egy nagy borulás után már csak be akart érni, de tanulásnak fogja fel a versenyt. Dorogi Gergő az első nap kiesett, de a másodikon remek időket futott, és bizakodó a szezonra. Gál Krisz csalódott saját teljesítményében, mint elmondta fejben kell fejlődnie. Bojsza-Herczeg Dominik óvatos második napot zárt, próbált faragni az első napi hibákból.
598c38_173bc0992bd04e77aa2f3677d11999d8_mv2.jpg

Bojsza-Herczeg Dominik / Skoda Fabia RS Rally2 

Abszolút végeredmény, első 10 helyezett:598c38_02435da58e154dbe928196d1f062984b_mv2.jpg

Gratulálunk a célba érkezőknek! Izgatottan várjuk a második futamot.

írta: ChrisX

A bajnokság pontállása: rallysimfans.hu/bajnoki_ponttabla 

A bajnokság versenyirodája: MVRB 2025 Discord csatorna 

Köszönjük partnereinknek, hogy segítik bajnokságunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://rallyedream.hu/api/trackback/id/tr2118811282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) Citroen (14) citroen (53) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) ERC (25) erc (34) fiesta (54) finn rali (27) ford (92) Ford (16) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) mediabox (37) médiabox (68) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulás rallye (14) mikulas rallye (22) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) video (421) videó (30) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása