Csütörtökön a hivatalos teszttel melegített a mezőny a ciprusi ERC futamon. A shakedownon a magyar párosok közül ketten is részt vettek: az Európa bajnokság állandó résztvevője, Bzzz (Honda) mellett a Vízin - Zsiros páros (Peugeot 207 S2000, Tagai Racing Team Technology) valamint Ranga Péter és Czakó Janek (Mitsubishi Evo IX R4 Topp Cars Rally Team) is rajthoz állt.

KisRangáék ötször mentek a négy és fél kilométeres szakaszon, harmadjára pedig sikerült megfutniuk kategóriájuk legjobb idejét (3:06:621), ami az abszolútban 9., ERC értékelésben pedig 6. helyet jelentett.

Később ugyan sikerült nekik összeszedni egy defektet is, reméljük ez volt az első és egyben az utolsó is a hétvége folyamán. 

 

A mai napra csupán a hivatalos nyitóceremónia és egy belvárosi szakasz szerepel a programban, a verseny java  szombaton és vasárnap zajlik majd a ciprusi pályákon, 50 páros részvételével. 

Hamarosan friss infókkal és további képekkel jelentkezünk. Köszönet érte BagYu-nak!

10646990_1484565508466070_3164580052459668990_n.jpg

10636057_1484565701799384_6765894976787555864_n.jpg

10646897_1484565821799372_7800765699791226108_n.jpg

10635944_1484565758466045_8270156997178291660_n.jpg

10377244_1484565505132737_2409214362823522448_n.jpg

10483112_1484565878466033_7742793821369569743_n.jpg

10685406_1484565521799402_733797714283357811_n.jpg

10649942_1484565875132700_5230065683303724653_n.jpg

10704005_1484565555132732_7779091803853843108_n.jpg

10419973_1484565478466073_5604992082707982245_n.jpg

10522429_1484565538466067_4313540338792739088_n.jpg

Címkék: ranga peti Mitsubishi ciprus rali ranga p bagyu topp cars

Szólj hozzá! hozzászólás

A Topp Cars Rally Team jóvoltából rengeteg jobbnál-jobb képekkel szolgálhatunk majd az idei ciprusi európabajnoki ralifutamról. 

10659303_1484203208502300_136471692606297436_n.jpg

10350515_1484203245168963_7381149994273322628_n.jpg

10370429_1484203248502296_6345553769084365434_n.jpg

1551483_1484203181835636_9044714582134114021_n.jpg

999287_1484203205168967_7140402345227929564_n.jpg

10363812_1484203251835629_6108830112945613860_n.jpg

10157300_1484203225168965_5714697995236546737_n.jpg

10687149_1484203258502295_453590613191775768_n.jpg

10710936_1484203211835633_859149618303111661_n.jpg

10712897_1484203351835619_256143655182063057_n.jpg

1466172_1484203285168959_1758075051084468380_n.jpg

Fotók: BagYu - https://www.facebook.com/patakigyulaphotography?fref=ts

Címkék: mitsubishi ranga peti ciprus rali ranga p ERC topp cars

Szólj hozzá! hozzászólás

Turán Friciéknek csupán egy szakaszig, sőt, igazából még addig sem tartott az idei Kassa ralijuk. Wicoka összefoglalójából minden kiderül...

barumkassa.png

Szólj hozzá! hozzászólás

Míg a csütörtöki teszten hatszor fordította át versenyautóját Thierry Neuville, szervizcsapata remek munkájának köszönhetően mégis elindulhatott a német ralin.

10647018_756783621054190_1654484789507413639_n.jpg

Nem volt hiábavaló a szerelők munkája, ugyanis az ifjú belga pilóta megszerezte élete és a Hyundai első rali vébé győzelmét! Vargagixxxer készített nekünk egy összefoglalót Neuville-ről, ezt osztjuk meg most veletek is:

 

Címkék: wrc i20 Hyundai Neuville Hyundai Shell World Rally Team

Szólj hozzá! hozzászólás

A Ztvmotorsport operatőre, Tóth István is ellátogatott Parasznyára és remek felvételeket készített. 

640 .JPG

Szólj hozzá! hozzászólás

A mai hivatalos teszttel kezdetét vette az év első aszfaltos rali vb futama, a német rali.

Legutóbb Petter Solberg szüretelt ekkorát a 2012-es francia versenyen,
akkor ott volt Makai Geri is és a videók mellé látványos képeket is készített:
http://rallyedream.blog.hu/2012/10/06/solberg_szuretelt

Thierry Neuville alaposan bekezdett az i20WRC-vel: nem kevesebb, mint hétszer fordult át versenyautójával a szőlőtőkék között... 

10553364_753230084735430_3804101656125506935_n.jpg

Az ifjú belga egyébként pont az európai segélyhívó-számot, a 112-t reklámozza új sisakdizájnján. Szerencsére nekik nem volt rá szükségük, de az i20WRC-re ráfér a segítség.

10614210_747292738669945_1080807800853565500_n.jpg

Frissítés! Megérkezett a Hyundai hivatalos videója is, a WRC stábjának felvételeivel:

Szólj hozzá! hozzászólás

Lengyel videós barátunk kint járt Kajetanowicz tesztjén, melyen a jövő hétvégi Barum Ralira készült. Ezúttal is kaptunk róla videót :)

10505299_836394463048157_775478326889423079_n_1.jpg

Szólj hozzá! hozzászólás

Komoly érdeklődés övezi a Rali Európa Bajnokság (ERC) soron következő, csehországi futamát, a Barum Ralit.

25 ország (köztük Japán és az Amerikai Egyesült Államok) pilótái (45 páros) lesznek jelen a következő hétvégén a zlíni versenypályákon. 

barum.png

24 S2000-es és R5-ös kategóriájú autó indul, köztük olyan pilóták, mint a Ford gyári versenyzője Ott Tanak, a Skoda Motorsportos Espekka Lappi és Sepp Wiegand, és a Peugeot pilótái Craig Breen és Kevin Abbring.
Mellettük ott lesz a többszörös lengyel bajnok Kajetan Kajetanowicz (Fiesta R5).

10516632_339070739581568_2948953688644539811_n.jpg

A S2000-es autók több, mint fele természetesen a hazai márka versenyautója, a Skoda Fabia lesz, ugyanakkor kissé meglepő, hogy nem szerepel a nevezettek között a cseh szurkolók nagy kedvence, Jan Kopecky.

A magyar színeket 4 csapat képviseli majd: Hadik Andrásék a jól megszokott Subaruval indulnak, míg a kétkerekesek mezőnyében Csucsu (DS3), Bzzz (Honda) és Klausz Kristóf (Renault) indulnak.

10491081_527387194054541_5167930279631875401_n.jpg

A Star Ralin, azaz a historic mezőnyben - mint az már korábban megírtuk - további 66 versenyautó indul, így összesen közel 200 autót láthatunk majd az ERC következő futamán.

A teljes listáért klikk IDE, az áttekintő térképeket pedig erre találjátok.

Szólj hozzá! hozzászólás

Az  elmúlt években egyre jelentősebb historic mezőny gyűlik össze a Barum Rali - STAR RALLY - betétfutamán. 

starrali.png

Idén már 66 páros jelentkezett, köztük ráadásul 7 magyar páros is:

Szikszay Attila - Zámbó Norbert;  Ford Escort RS 2000

10415681_319704274851475_512671638119920453_n.jpg

Rongits Attila - Hannus László; Lada VFTS

30979_488212884536012_2049863510_n.jpg

Veréb Zoltán - Papp Tamás; Lada VFTS

213 .JPG

Szetei Norbert - Chmelovics Balázs; Peugeot 205 GTI

384065_350552588292027_1751837352_n.jpg

Trescsik Ákos - Fenyvesi Péter; VAZ 21074

616622_298494816916431_1667003533_o.jpg

Trescsik Károly - Fenyvesi Péter; VAZ 21074

Nagy Tamás - Kalapács Zsolt; Moszkvics 403 Rallye

10572197_846543768689256_1576038709202712008_o.jpg

Olyan neveket is felfedezni vélünk még a listán, mint  Giuseppe Volt (037), és a két közönség kedvenc: ifjabb Béres József az S1 Quattroval, édesapja pedig a B-csoportos RX7-es Mazdával!

A teljes listát itt találjátok:
http://www.czechrally.com/wcd/docs/star2014_entrylist.pdf

STAR_2.png

 

Címkék: béres zlin historic vfts barum audi quattro s1 star rally

Szólj hozzá! hozzászólás

10522488_1469013080021313_4492183259045879112_n.jpg

10565203_1469012966687991_3098571456425216774_n.jpg

10534722_1469013016687986_7096577596300348182_n.jpg

10622905_1469012876688000_6345963117840245721_n.jpg

10592892_1469012936687994_9064787966019936554_n.jpg

10378550_1469012920021329_7883085717585428386_n.jpg

10599219_1469012923354662_4827462479845194159_n.jpg

10411188_1469012926687995_7983102417152895791_n.jpg

10351748_1469012943354660_2766065794116743394_n (1).jpg

10392448_1469012893354665_957523885166488718_n.jpg

10533410_1469013076687980_6404279651600926141_n.jpg

10505306_1469012930021328_864483073960069580_n (1).jpg

10444737_1469013026687985_2335911898804332257_n.jpg

Szólj hozzá! hozzászólás

Két tiltott (értsd MNASZ által nem regisztrált) ózdi futam és az évadnyitó Miskolc Rali ORB után végre valahára - augusztus végén - Borsodban is MARB futamot rendeznek a jövő hétvégén.

miskolc_sprint_2014_ralitabla.png

Egy hét múlva 22-én szombaton a miskolci salakmotorpályán lesz a prológ, vasárnap pedig a Lyukóbánya-Parasznya szakasz rövidített változatán versenyezhetnek majd az indulók.

285356_574294432598978_1560316502_n.jpg

A ma közzétett nevezési listán 70 páros található, az amatőrök mellett nem kevés licenszes csapat is jelezte részvételi szándékát: Spici, Hadik, Balogh Jani, Kurtos és még Ollé neve is megtalálható az alábbi előzetes nevezési listán.

A profik mellett szerencsére az amatőr indulókból sincs hiány, ráadásul jelen állás szerint minden második autó a közönség kedvenc típus, azaz Lada lesz!

A szakaszok térképei:
d9cbea778d49913cfbebd09f0ec3e927.jpgOda

686cea7786ab73d38c96893e28646c8c.jpg

és vissza irányban.

2014_Lyukobanya_Parasznya_palyarajz.jpg

 

Címkék: sprint parasznya nemBAZ MARB

Szólj hozzá! hozzászólás

Pataki Gyula - BagYu jóvoltából kaptunk egy pár képet a versenyt megelőző utolsó tesztről. 

10574417_1468307050091916_3514189244770686269_n.jpg

10614175_695865967130048_2623348860747875413_n.png

Szólj hozzá! hozzászólás

Biztos láttátok már ezt a videót eredeti formájában is (ott egy zeneszám hallatán hagy fel a sírással a kislány), az sem kutya persze. De úgy gondoltuk, KRS barátunk segítségével kicsit felturbósítjuk az anyagot - ha értitek mire gondolunk.

Címkék: audi baby sound cry Quattro S1

4 komment hozzászólás

Oberling Krisztiánék kissé megtorpantak ugyan a murvás futamokon, de az aszfaltra újra formába lendültek. Az időeredményeiket tekintve úgy látszik semmit nem bíztak a véletlenre, hiszen minden gyorson kategóriájuk legjobb idejét autózták. 

Oberling baranya rallylive.pngEredmények: Taxi4 Rallylive.hu

Kaptunk egy Belsőt a srácoktól és a Nyünnye Onboard Camera csapatától, melyet természetesen Ti is megnézhettek velünk együtt:

Reméljük Kassán is láthatjuk a suzukis párost, és hasonlóan jól szerepelnek majd!

1926010_747089458671351_8481339075181557955_o.jpgFotó: Czézi Jr. photo

Címkék: suzuki baranya kupa oberling krisztián rali2

Szólj hozzá! hozzászólás

A 23. Rajd Rzeszowski idén sem múlhatott el hatalmas esések nélkül. Facebook-os követőink már láthatták ezt a videót, melyet most nektek is megmutatunk: a Ford Fiesta R5-el versenyző Kasperczyk-Syty páros óriási bukását. 

esés.png

A fordos páros az első szakaszon egy hetedik hellyel nyitott, a másodikat viszont az árok szélén fejezték be. Szerencsére bár igen nagyot estek, egyikük sem sérült meg a mutatványban. Ugyanez viszont versenyautójukról egyáltalán nem mondható el...

Címkék: lengyel r5 crash esés polish ford fiesta rajd rzeszowski

Szólj hozzá! hozzászólás

Szólj hozzá! hozzászólás

Tavaly a Racing Legends című sorozat Colin-os részét osztottuk meg veletek, most pedig egy másik remek videót hoztunk: Colin McRae 46. születésnapjának alkalmából.

10423746_735759163155723_2239668443501008249_n.jpg

Címkék: videó wrc colin mcrae Colin McRae

Szólj hozzá! hozzászólás

Rallye Dream...

Raliról mindenkinek, kicsit másképp, és ha minden jól alakul belülről is.

Rallye Dream a Facebook-on

Hirdetés

 

Utolsó kommentek

Címkék

2013 (22) andreas mikkelsen (14) audi (15) baz (14) biztonság (16) budapest rallye (10) bükfürdő (12) bútor robi (18) citroen (53) Citroen (14) colin mcrae (21) crash (34) Csucsu (13) Dakar (16) Dakar-rali (18) dani sordo (35) deutschland rally (17) ds3 wrc (49) eger rallye (23) erc (34) ERC (25) fiesta (54) finn rali (27) Ford (16) ford (92) ford fiesta (26) fotópályázat (20) gr.b (26) herczig norbi (19) hirvonen (46) historic (46) hőskor (24) Hyundai (11) Hyundai Shell World Rally Team (12) i20 (12) irc (53) kassa (10) kazár (19) ken block (11) ki mikor hol mivel (10) Kubica (18) külföldi (40) lada (16) lancia (11) latvala (55) lukács csucsu (10) Lukács Kornél (12) mads østberg (11) magazin (36) magyar (39) mecsek (10) mecsek rallye (56) médiabox (68) mediabox (37) miblog (17) mikkelsen (11) mikulás (28) mikulas rallye (22) mikulás rallye (14) mini wrc (27) miskolc (17) mnasz (17) monte (20) monte carlo (13) murva (13) nap képe (27) nasser al attiyah (12) nászer el attija (11) neuville (18) onboard (22) ORB (18) orb (179) ott tanak (10) petter solberg (37) peugeot (10) polo r wrc (49) r5 (13) RAC rally (14) ralisprint (22) rally (11) rallye évkönyv (15) ranga peti (11) robert kubica (10) rte (15) s2000 (13) sajtóközlemény (42) seb loeb (62) seb ogier (66) skoda (18) sprint (43) subaru (21) suzuki (10) swedish rally (13) szilveszter rallye (21) színes (12) szőke tamás (13) születésnap (11) teszt (47) turán frici (129) Turán Frici (13) turán motorsport (11) vargagixxxer (13) veszprém (22) videó (30) video (421) vitaposzt (13) Volkswagen Motorsport (10) VW (10) vw motorsport (16) wicoka (27) wrc (277) WRC (24) WRC2 (11) Zsiros Gabi (12) zsiros gábor (122)

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

HTML doboz

süti beállítások módosítása